Skip to main content

Találat: Németország

Optikai kábeleket fektetnek a német autópályákba

„A cél az intelligens autók elterjedéséhez szükséges sávszélesség biztosítása és a vidéki régiók felzárkóztatása. Új stratégiát dolgozott ki az európai uniós tagállam. Az Alexander Dobrindt szövetségi közlekedési miniszter által ismertetett elképzelés lényege, hogy a jövőben az autópályák és a főutak felújításakor, illetve készítésekor az útépítési munkálatokkal együtt optikai kábeleket is lefektetnek majd. Emellett 2018-ig az átviteli sebességet a mostani 11,5 Mbps-ról legalább 50 Mbps-ra emelnék fel. Az új stratégia segítségével egyrészt jelentős mértékben felgyorsítanák az optikai hálózatok kiépítését, másrészt az adatátviteli sebességet...

Read more

Az Európai Bizottság is kiállna a kohéziós források 2020 utáni fenntartásáért

„Csepreghy Nándor áttörésnek nevezte a visegrádi négyek hét eleji prágai találkozóján történteket, ahol szavai szerint az Európai Bizottságot sikerült meggyőzni arról, hogy van értelme a kohéziós politika folytatásának. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerdán az MTI-nek elmondta, hogy a 2020 utáni kohéziós források további működtetéséről szóló vitában az Európai Bizottság a nettó haszonélvező országok érdekeit is képviselné az uniós költségvetés nettó befizetői mellett. Az államtitkár felidézte, kedden ért véget a visegrádi négyek európai uniós ügyekért felelős minisztereinek találkozója, ahol a lengyel, cseh, szlovák...

Read more

A francia közigazgatási jogtudomány jellegzetességei (1705–1945)

„A tanulmány célja az 1705 és 1945 közötti francia közigazgatási jogtudomány fontosabb jellegzetességeit bemutatni. A 18. század közigazgatás-tudományával kapcsolatosan felvillantja az írás Nicolas Delamare munkásságát (science de police), mely valódi kiteljesedését a német Kameral und Polizeiwissenschaft formájában érte el. A 19. század francia közigazgatási jogtudománya Bonaparte Napóleon és a francia Államtanács megalapításától kezdve számíttatik hagyományosan. Itt (időrendi sorrendben) Bonnin, Vivien, Macarel, Cormenin, Aucoc és a két Laferriere munkásságát mutatjuk be. A 20. század első felének közigazgatás-tudományát Ducrocq, Hauriou, Duguit és Jeze jeleníti...

Read more

GSM-R: a modern vasúti közlekedés IT-biztonsági kockázatai

„...A közelmúltban egy német konferencián néhány kutató azt mutatta be, milyen veszélyei vannak a vasúthálózat korszerű kommunikációs csatornáinak. Mivel a GSM-R rendszer nagyon sok mindenre kihat a vasúthálózatokban, érzékeny pontja az egész európai rendszernek. De vannak más érzékeny pontok is. Ez is hackelhető Mivel a vasúti hálózatok is digitalizálódnak, a vonatok is hackelhetőkké váltak. Ráadásul elég könnyen – állította egy németországi konferencián az ipari rendszerek biztonságát kutató SCADA StrangeLove három szakértője. A motiváció itt elsősorban nem a pénz- vagy információszerzés, hanem a...

Read more

4,4 millió német veszítheti el a munkáját a digitalizálás miatt

„Már most is kiváltható lenne a német munkavállalók 15 százalékának munkája, de ez az arány a jövőben tovább nőhet. Évek óta folyamatosan jönnek a hírek az egyre többet tudó, egyre önállóbb robotokról, és készülnek jelentések ezek jövőbeli hatásairól. Az Egyesült Államokban várhatóan a szakmák fele van veszélyben, és a speciális tudás nélküli ágazatok munkavállalói mind jobban teszik, ha képzik magukat. Azonban ezek a kutatások nagyon nem igazak Európára, köztük a német munkaerőpiacra - állapította meg egy új felmérés, mert teljesen más az...

Read more

Európa digitális fővárosa lenne Berlin

„A német főváros úttörő szerepet töltene be a digitalizálás területén. Michael Müller berlini polgármester és Christian Thomsen, a Berlini Műszaki Egyetem elnöke bemutatott egy programot, amelynek egyes projektjeit már jövőre megvalósítanának. Az elképzelések között szerepel, hogy 30 új IT-műhelyt hoznak létre, ahol az Einstein Stiftung Berlin égisze alatt a digitalizálással foglalkoznak majd. De ez csupán egyike annak a 10 pontnak, amelyek megvalósításával Berlin meghatározó pozícióba kerülhet az IT területén az európai fővárosok között. Michael Müller elmondta, hogy a képzés területe a digitalizálásnál...

Read more

Megszabva : Városi kormányzás másutt és itthon

„A helyi önkormányzatokat szokásos megközelítés szerint az állami területbeosztáshoz kötik. A feladatok ellátása ugyanakkor a városiasság különböző fokait feltételezi, tekintet nélkül adott település és környezete közigazgatási besorolásának milyenségére. Az állami területbeosztáshoz nem kötött városi kormányzás kötetlen formái mindig is „körbelengik” a merevebb hivatalszervezési struktúrákat. A jelenség ebben az értelemben manapság reneszánszát éli Európában és a fejlett világ többi részén. A hálózatos formák tapinthatóak az urbanizált helyek között és közösségeikben, de ezek mindig együtt élnek merevebb struktúrákkal is. Ilyen a hierarchikus állami szerepek...

Read more

Kiveti a startup-adót a Deutsche Telekom

„Mindössze néhány nappal az Európai Parlament kritikus szavazása után közzétette álláspontját a Deutsche Telekom elnök-vezérigazgatója, Timotheus Höttges. A bejegyzés szerint a cég a netsemlegességet féltő aktivisták legrosszabb rémálmait váltja hamarosan valóra, a Telekom azonnal lecsap a beépített kiskapukra és bevételmegosztásos modellt vezet be. Lesz tehát netadó, de ezt nem az állam szedi. Teljes mértékben igyekszik majd kihasználni a héten elfogadott új internetes szabályozásba beépített jogi kiskapukat a Deutsche Telekom - fogalmazta meg új bejegyzésében Timotheus Höttges, a telekommunikációs multi elnök-vezérigazgatója. A bejelentés...

Read more

A Deutsche Post új portált indított a biztonságos és kényelmes azonosságkezelési szolgáltatás megvalósítására

„Már eddig is létező azonosságkezelési szolgáltatásainak sorába illeszkedik a POSTID portál. Postai szolgáltatásként, a vállalat céges partnerei minden, az azonosítással kapcsolatos szolgáltatásukat elvégezhetik a POSTID portál segítségével. Lehetőség van, hogy a portál szolgáltatásait integrálják saját folyamataikba. Így egy dinamikus piac alakul ki, amely a szolgáltatásként nyújtott azonosságkezelésre épül. A POSTID azonosítók aktiválása a személyazonosság egyszeri ellenőrzésével történik. Ezt hagyományosan a postahivatalokban történő személyes megjelenéssel, vagy a levélhordó postai alkalmazottal való találkozással oldották meg. Ezek a lehetőségek 2015-ben kiegészültek digitális megoldásokkal: videóchat útján...

Read more

Lázár elmondta, miért van szükség kisebb bürokráciára

„„Ez a bürokrácia megöli az állam normális működését”, drága, ezért kisebb bürokráciára és kevesebb olyan emberre van szükség, aki a bürokráciából él – hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosítási javaslat vitáját megnyitó expozéjában elmondta: a parlament előtt fekvő, 110 törvény megváltoztatását tartalmazó előterjesztés alapján egyszerűsödhetnek az általános eljárási szabályok. Cél továbbá, hogy jelentős mértékben csökkenjenek az engedélyhez kötött tevékenységek, valamint az ügyintézési határidők. Általános elvként rögzítette, hogy az állami hatóságoknak 60 napon belül el kell intézniük...

Read more
Page 16 of 30 1 15 16 17 30