Skip to main content

Találat: Németország

Saját elektromos kisteherautót gyárt a Deutsche Post

„Elektromos üzemű kisteherautót gyárt saját használatra a Deutsche Post, a Streetscooter nevű modellből az év végén már félezer darab jár majd a német utakon. A Handelsblatt beszámolója szerint 15 tudományos kutatóintézet és vállalati konzorcium fejlesztette ki közösen a német posta elektromos kisteherautóját, azzal a céllal, hogy bebizonyítsák, az elektromobilitás nemcsak környezetbarát, hanem kifizetődő is lehet. A kishaszongépjármű gyártására alapítottak egy céget, amelyet a Deutsche Post tavaly év végén felvásárolt, viszonylag alacsony összegért, 2 millió euróért. A gyártást 2014 áprilisában megkezdték, azóta 150...

Read more

Kézikönyv: közösségi energia az ember és környezet szolgálatában

„Közösség - függetlenség - fenntarthatóság. Mindenki számára kívánatos hívószavak lehetnek ezek.Pont ez az a három kifejezés, ami a legjobban jellemzi a világ más részein már közismert, de hazánkban még nem elterjedt közösségi energia kezdeményezéseket. Az angol kifejezés fordításából kiindulva a közösségi energia szóösszetételt használjuk, de a magyar nyelvben lehet energiaközösségekről is beszélni, utalva arra, hogy a közösség szereplői egymást támogatják az energiatermelés és fogyasztás minden területén. A közösségi energia ugyanakkor jól rímel a közösségben rejlő lehetőségekre, a közös cselekvésben lévő szellemi, anyagi...

Read more

A közoktatás-finanszírozás eredményességének összefüggései

„...Az oktatás fontos stratégiai területnek számít a legtöbb országban. Ezzel kapcsolatban pontosabb képet kaphatunk az adott ország oktatásfinanszírozásának áttekintése után. A változásokhoz sok pénzre van szükség, melyet technikai, műszaki fejlesztésre, pedagógus-továbbképzésre, új oktatási módszerek bevezetésére lehetne fordítani. Dolgozatomban az oktatásfinanszírozásának és egyes országok, kiemelten Magyarország gazdasági teljesítményének kapcsolatát vizsgálom. Elsősorban azt próbálom megállapítani, hogy a színvonalas oktatáshoz Magyarország elegendő forrást biztosít-e a közoktatás számára. Ennek elemzését több oldalról próbálom megközelíteni. Önmagában vizsgálom a magyar oktatásfinanszírozást, ugyanakkor a nemzetközi trendekkel is összehasonlítom. A...

Read more

Európát akarja az Extreme Digital

„Szeptember végén, október elején elindítja angol nyelvű oldalát az Extreme Digital, és ezzel párhuzamosan a kiszállítást azokba az európai országokba, ahol nincs saját webboltja – tudtuk meg Várkonyi Balázstól, a társaság vezérigazgatójától. A további jelentős terjeszkedés kapcsán már tárgyalnak a logisztikai partnerekkel és sikerült kialakítani egy olyan csomagszállítási konstrukciót, ami mind árban, mind szolgáltatásban versenyképes lehet – fűzte hozzá a cégvezető. A külföldi vásárlók a termékeket három, legfeljebb négy napon belül megkapják a kiválasztott terméket a magyarországi logisztikai központból. „Olyan fejlesztéseket hajtottunk...

Read more

Európai adatvédelmi reform – interjú Giovanni Buttarelli európai adatvédelmi biztossal

„Az EU vezetői elhatározták magukat, hogy még ebben az évben megegyeznek egy új adatvédelmi rendelet megalkotásában. Kevesebb mint egy hónappal azelőtt, hogy az Európai Bizottság, a Parlament és a Tanács leül tárgyalni a vonatkozó jogalkotásról, az Európai Adatvédelmi Biztos szerint nincs helye a hibázásnak. Az EurActiv interjúja Giovanni Buttarelli európai adatvédelmi biztossal az uniós adatvédelmi szabályozás reformjáról. >>Az interjú hátteréről: a jelenlegi uniós adatvédelmi szabályozás keretét 1995-ben fektették le a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad...

Read more

Németország: biztonság és szabadság a digitális világban

„Elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette a digitális kommunikáció adatainak tárolásáról szóló jogszabályjavaslatát szerdán a német kormány. Németországban a személyes adatok védelmét történelmi okokból kiemelt fontosságú ügyként tartják számon, és ez tükröződik a Bundestag elé terjesztett javaslatról szóló kormányzati közleményben is, amelyben hangsúlyozzák, hogy a tervezett jogszabály révén "egyensúlyba kerül a biztonság és a szabadság elve a digitális világban”. A javaslat a digitális kommunikáció - telefonálás, internetezés - adatainak úgynevezett készletezését, hosszú távú tárolását (Vorratsdatenspeicherung) szabályozza. A készletezés az úgynevezett metaadatok ("az...

Read more

Németek hívták dolgozni az ország leggyorsabb mentőjét

„Emlékeznek még arra a nemzetközi szinten sikeres videóra amit egy magyar mentős, Csordás Tibor töltött fel Youtube-ra néhány napja? A látványos videón − amit azóta közel két és fél millióan néztek meg − az látható, ahogy a fél városon átszáguld, hogy egy riasztás után a megadott címre minél hamarabb kiérjen. A Blikk megszólaltatta a sofőrt, az interjúból kiderült, a videót már oktatási célra használják, Csordás Tibort pedig már Németországba is hívták vezetni. „Az OMSZ először meg akarta tiltani a videózást, ma már...

Read more

Budapesti konferencia az e-demokráciáról és e-kormányzásról

„A magyarországi államreform program és az e-közigazgatás fejlesztési stratégia kérdéseit, valamint az ehhez kapcsolódó európai uniós, régiós, illetve tágabb globális tapasztalatokat vitatják meg szakemberek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és az Andrássy Egyetemen zajló kétnapos konferencián. A 20 országból érkezett előadók olyan aktuális témákról tartanak értekezéseket, mint például a nyílt és közérdekű adatok kezelése, az elektronikus azonosítás és a kiberbiztonság. „Azért fontos a mai konferencia, mert nem csupán az e-demokrácia, az elektronikus igazgatás jogi szempontjaival foglalkozik, hanem a modern társadalom kihívásaira, a modern...

Read more

Polgár-politikus találkozók Németországban. Mit gondol az ország Németország jövőjéről?

„Mit gondol a német polgár, mi az, ami leginkább foglalkoztatja, mit vár el a politikusoktól? Ezekre a kérdésekre szeretne választ kapni a berlini kormány egy októberig tartó rendezvénysorozaton. Az ötlet a kancellártól származik, mert megvalósítása magán viseli a természettudománnyal foglalkozó kutatók gyakorlatát a kísérlettől, az ellenpróbáig és a végső következtetések levonásáig. Angela Merkel eredeti foglalkozása ugyanis fizikus. A nyitórendezvény Berlinben lesz, majd a polgár-politikus találkozókat kiterjesztik az egész országra. A lakosság véleményének kikérését célzó eseményeken azonban nem vezető politikusok vesznek majd részt,...

Read more

Németországban indult el az új ipari forradalom

„Számos vezető már a digitális gazdaság jövőjét veti előre. Különösen Angela Merkel kancellár, aki úgy véli, hogy Németországot egyedülálló helyzete alkalmassá teszi arra, hogy a 21. század digitális gazdaságának vezető modelljévé váljon. Németország úttörője és mozgatója jó néhány olyan meghatározó technológiai áttörésnek, amelyek az üzletvitelt jelenleg teljesen átalakítják. A negyedik ipari forradalom (Industry 4.0) és a tárgyak internete (Internet of Things) a digitálisan összekapcsolt eszközök döbbenetes mértékű növekedésének leírására szolgáló kifejezések. Az újonnan megvásárolt otthoni készülékek valószínűleg már digitális összeköttetésben áll az...

Read more
Page 17 of 29 1 16 17 18 29