Skip to main content

Találat: Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE)

Lezárul a közigazgatás legnagyobb volumenű hazai kutatása

„Hatszázhatvan kutató és mintegy ötven hazai és külföldi egyetem, kutatóintézet, valamint állami szerv vett részt a magyar és az európai közigazgatás legnagyobb volumenű hazai kutatásában. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 11,8 milliárd forint összköltségű, 2016-ban indult, „A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés” című, európai uniós projektje június végén zárul. A program eredményeit a június 14-én tartott zárókonferencián mutatták be a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Főépületében. Lovászy László Gábor miniszteri biztos szerint imponálóak azok a számok, amelyek a KÖFOP-projektet jellemzik. Köszöntőjében kiemelte, hogy számos képzés...

Read more

Magyary Napok 2019 – programsorozat

„ Magyary Napok 2019 programsorozat Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Államtudományi és Közigazgatási Kar Program 2019. június 12. (szerda) 10:00 – 14:15 (regisztráció 9:00 órától) Orczy Úti Kollégium: „Új utakon a közszolgálati személyzetpolitika – a kormánytisztviselők jogállásának új szabályai” c. kerekasztal beszélgetés-sorozat 2019. június 13. (csütörtök) 9:00 – 9:30 Oktatási Központ, I. előadó: Névadó ünnepség 10:00 – 13:00 (regisztráció: 9.00 órától), Ludovika Főépület, Széchenyi Díszterem: „Új utakon a közszolgálati személyzetpolitika – a kormánytisztviselők jogállásának új szabályai” c. konferencia Lásd: eGov Hírlevél 14:00 – 15:35...

Read more

Magyary Napok 2019 – Tudomány a jó kormányzás szolgálatában – projektzáró konferencia

„A konferencia időpontja: 2019. június 14. (péntek) 10:00 – 12:00 óra A konferencia helyszíne: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Ludovika Főépület, Széchenyi Díszterem (1083 Budapest Ludovika tér 2.) A Nemzeti Közszolgálati Egyetem a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program (KÖFOP) keretében megvalósuló KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 azonosító számú, „A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés” című 11,8 milliárd forint összköltségvetésű, 2016-ban kezdődött projekt a jó állami működés és kormányzás alapjául, hátteréül, eszközéül szolgáló ismeretanyagok és módszerek kialakítását, koncentrálását és a közszolgálat érdekében való hasznosítását tűzte ki célul. Megvalósulásával közvetetten hozzájárult...

Read more

Magyary Napok 2019 – „Új utakon a közszolgálati személyzetpolitika – a kormánytisztviselők jogállásának új szabályai”

„ A konferencia időpontja: 2019. június 13. (csütörtök) 10:00 – 13:00 óra, (regisztráció 9:00 órától) A konferencia helyszíne: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Ludovika Campus, Ludovika Főépület, Széchenyi Díszterem, (1083 Budapest, Ludovika tér 2.) A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kara konferenciát szervez a Magyary Napok 2019 programsorozat keretében. Az elmúlt években jelentős változások következtek be a közszolgálati személyzetpolitikában; új koncepciók, programok, jogszabályok születtek. Ezek közül kiemelkedik a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit.), amely szemléletében, szabályozási struktúrájában és módszerében alapvetően...

Read more

Bevált a közszolgálati életpálya modell – mondta a Belügyminisztérium Közszolgálat-fejlesztési és Stratégiai Főosztályának főosztályvezetője

„A közszolgálati életpályák összehangolt rendszerének bevezetéséről, az életpályamodellek és az új javadalmazási rendszer kialakításáról tartott előadást a Belügyminisztérium Közszolgálat-fejlesztési és Stratégiai Főosztályának főosztályvezetője az OrientPress Hírügynökség által szervezett Think tank konferencián. Kovácsné Szekér Enikő szerint az életpályák tekintetében a legfontosabb, hogy az előmeneteli- és illetményrendszert sávosan vezették be. Az, hogy a kormányzat gondolkodik a közszolgálati életpályák szabályozásáról, nem új keletű szándék, hiszen 2010-ben kezdődtek el a folyamatok, amelyek megfogalmazták e feladatokat. Az első konkrét elképzeléseket stratégiai dokumentumban rögzítette a Magyary Zoltán-féle közigazgatási...

Read more

A mesterséges intelligencia hatása az állami szektorra

„Külföldi vendégelőadó angol nyelven bővítette a hallgatók tudását a mesterséges intelligenciával kapcsolatban az NKE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat és az InfoTárs Egyesület szervezésében megvalósuló Digitális Kerekasztal záróelőadásán. A rendezvény társszervezője a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és az NGC volt. A kerekasztal beszélgetés meghívott előadója Sonya Barlow elismert szónok, TEDx -előadó, a nők elkötelezett támogatója főként technológiai és informatikai témákban tart előadásokat és workshopokat. A Like Minded Females nevű közösség alapításával segíti az egyetemről kilépő friss diplomás fiatalokat, főként nőket, hogy szinte azonnal megtalálhassák...

Read more

Új távlatok az NKE és a Pest Megyei Kormányhivatal együttműködésében

„Kiterjeszti 2014 óta fennálló együttműködését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Pest Megyei Kormányhivatal. A kapcsolat új távlatainak célja, hogy az NKE hallgatói elmélyítsék a tanulmányaik során szerzett tudást, valamint esélyt kapjanak a közigazgatásban, illetve a hivatalban való elhelyezkedéshez. A lehetőségeket Tarnai Richárd kormánymegbízott és Radich Orsolya főigazgató ismertették a Közszolgálati, HR és Integritás TDK rendezvényén. Az együttműködés segítségével közelíteni lehet a hagyományos, egyetemi tudást és a terepen kialakult, praktikus tudástartalmat – mondta Kaiser Tamás. Az Államtudományi és Közigazgatási Kar dékánhelyettese szerint...

Read more

Megjelent a Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás 2017/4. száma

„Válogatás a tartalomból Lajos Cs. Kiss - Wie ist staatstheoretische Grundlagenforschung möglich? Entwurf und Strategie „A magyar államtudomány jelenlegi helyzetében elkerülhetetlenné vált az államelméleti kutatás paradigmatikus irányzatainak kritikai áttekintése, s az európai államtani hagyományhoz szorosan kapcsolódva a kutatás új irányának, koncepciójának, alapfogalmainak a kidolgozása. A kutatás végcélja az állam reflexív elméletének a megalkotása, amely egyszerre a tárgy (állam) és a tárgy megfigyelőjének (államtudomány) az elméleteként épül fel, s ebben a formában az államtudományok metaelméleteként szolgál. A tanulmány azon a meggyőződésen alapul, hogy...

Read more

Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, további fejlesztésekről, a kutatási tevékenység megújításáról nyilatkozott

„További fejlesztéseken, köztük a kutatási tevékenység megújításán dolgozik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektori tisztségét tavaly szeptembertől betöltő Koltay András. A Tisza István Program elindításával az egyetem fejlődésének új szakaszába lépett, amely a minőséget és a nemzetközi versenyképességet helyezi a középpontba. Koltay András az MTI-nek adott interjújában elmondta, hogy a Ludovika Campus fejlesztése is folytatódik, további építkezésekkel, és azzal a céllal, hogy ne csak egyetemi képzőhely legyen, hanem kulturális centrummá is válhasson. A rektor hangsúlyozta: erős alapokkal rendelkező intézmény élére került fél...

Read more

Az Okos Város (Smart City)

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem együttműködésének egyik eredménye Az okos város (Smart City) szakkönyv, amely az azonos című továbbképzés kiforrott tananyagára épül. A könyv szerzői a témák előadói, a két egyetem oktatói, az okos város témakör szakavatott művelői. A könyv ismerteti az okos város koncepcióját, mozgatórugóit, különféle megközelítéseit, tervezési szempontjait, a megoldások közös, infokommunikációs hátterét és az internet fejlődésén alapuló perspektíváját. Az olvasók képet kapnak az okos város kulcsterületein, úgymint városigazgatás, városi környezet, közlekedés, energetika és...

Read more
Page 11 of 27 1 10 11 12 27