Skip to main content

Találat: Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE)

Jelentős változások várhatóak a közigazgatásban is

„A magyar közigazgatás tükre címmel tartottak pénteken pódiumbeszélgetést Budapesten az ELTE TTK szervezésében, többek közt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes részvételével. ... Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy 1996-1997-ben a területfejlesztési törvénnyel létrejöttek a statisztikai régiók. A nagy gond szerinte az volt, hogy 2006 nyarán az akkori kormány önkormányzati, majd államigazgatási régiókat akart létrehozni. „Ez volt a kisiklás szerintem” – fogalmazott. Úgy vélte: politikai intézményrendszert csak identitásra lehet építeni, márpedig megyei identitás létezik, regionális azonban nem. Hozzátette:...

Részletek

Rétvári: csökkenhet a képzés utáni pályaelhagyás a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásával

„Növekedhet az utánpótlásképzés hatékonysága és csökkenhet a képzés utáni pályaelhagyás a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásával - emelte ki Rétvári Bence az intézmény megalapítását rögzítő törvényjavaslat hétfő esti expozéjában. ... Közép- és hosszú távon a képzési szerkezet összehangolásával, valamint a közszolgálati karrierpályákkal való harmonizálásával növelni fogja az utánpótlásképzés hatékonyságát, ezáltal várhatóan csökkenni fog a képzés utáni pályaelhagyás - mutatott rá a kereszténydemokrata államtitkár. Hozzátette: az átképzési rendszerek összehangolásával meghosszabbodik a fegyveres testületek tagjainak közszolgálatban való alkalmazhatósága, ezáltal a társadalmi ellátórendszerek (például a nyugdíj,...

Részletek

Pécsett nézte meg a kormányablakot a miniszterelnök-helyettes

„Navracsics Tibor öt pontban foglalta össze az államigazgatás reformját, először tavaly kora nyárra az új kormányzati szerkezet alakult ki a minisztériumok átszervezésével, amihez kapcsolódott a kormánytisztviselői törvény is. Ezt szeptemberben a megyei közigazgatási hivatalok létrehozása követte, amely a törvényesség őre és elindult egy kormányzati állásbörze is, amely roppant sikeres volt. Januárban nyíltak meg a kormányablakok, amelyek az egyablakos ügyintézést tették lehetővé. A következő lépés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozása lesz, amely az államigazgatási, katonai és rendőri képzést gyűjtené egy helyre. Végül 2013....

Részletek

Erős közigazgatást teremt a közszolgálati egyetem

„A nemzetvédelem, a rendvédelem és a civil közigazgatás területén folyó képzés integrációját alapvetően az indokolja, hogy így hozható létre az erős közigazgatás – jelentette ki Kis Norbert József miniszteri biztos a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. A biztos szerint e területek szorosan összefüggnek, elválaszthatatlanok, jól látszott ez például az iszapkatasztrófa esetében. Hangsúlyozta: holisztikusan kell megközelíteni a kérdést. Az említett területen működő három campus (Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem) megmarad, a három intézmény, mint egyetemi...

Részletek

Indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

„Az MTI megkeresésére küldött válaszában a miniszteri biztos a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozását azzal indokolta, hogy a kormány a közszolgálaton belül a polgári közigazgatás, a rendvédelem, a honvédelem és a nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állományában a korábbiaknál összehangoltabb és tervezettebb utánpótlásképzést akar megvalósítani. Ezt a célt szerinte az említett három állami fenntartású felsőoktatási intézmény - a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE), a rendvédelmi és rendészeti felsőoktatást képviselő Rendőrtiszti Főiskola (RTF) és a Budapesti Corvinus Egyetemtől különváló, a közigazgatási felsőoktatást alaptevékenységként folytató Közigazgatás-tudományi Kar...

Részletek

Egy év múlva megkezdheti működését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

„Egy év múlva, 2012. január 1-jén kezdheti meg működését a felsőfokú közszolgálati szakemberképzés bázisintézménye, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amely egy egyetem, egy főiskola és egy egyetemi kar egyesülésével jön létre - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett kormányhatározatból. Az erről szóló törvényjavaslat február végéig elkészül. A három intézmény a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara. A rendelkezés szerint a kabinet a honvédelmi és katonai felsőoktatást végző Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a rendvédelmi...

Részletek
Page 25 of 25 1 24 25