Skip to main content

Találat: Nyíregyháza

Egy kimutatás szerint átlagban 14,5 percet töltenek el az ügyfelek a kormányablakokban

„Nyíregyháza – Egy kimutatás szerint átlagban 14,5 percet töltenek el az ügyfelek a kormányablakokban, vagyis jócskán lerövidült az ügyintézés ideje. A következő lépés az lesz, hogy minél több ügyet lehessen majd otthonról is intézni. A tanácskozás legfontosabb gondolatait Kozma Péter kormánymegbízott foglalta össze sajtótájékoztató keretében. Mint elmondta, április elsejével külső-belső átszervezés történt a kormányhivatalban: a korábbi huszonkét szervezeti egység helyett mindössze tizenegy folytatja úgy a munkát, hogy nem történt létszámleépítés. A szervezeti átalakításnak az volt a célja, hogy kevesebb vezető kezén menjenek...

Részletek

Két kormányablakot adtak át Nyíregyházán

„Az idén márciusban bejelentett Digitális Magyarország című infokommunikációs fejlesztési program összekapcsolódott a kormányablak-rendszerrel, a kormányablakokban 2015 végéig negyven ügytípus elektronikus intézésére is lehetőség lesz – mondta el Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter 2015. szeptember 9-én. A kormány célja, hogy olajozottan működő, ügyfélközpontú közigazgatást építsen ki, és felzárkózzon a 21. századi technikai követelményekhez – fogalmazott a tárcavezető. Hozzátette, hogy a kormányablakokhoz forduló ügyfelek több mint 45 százalékánál öt, 44 százalékuknál pedig tizenöt percen belüli az ügyintézési idő. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért...

Részletek

Solymár Károly a Digitális Magyarország (DM) program állásáról

„A szolgáltatók fejlesztéseit segítő új jogszabályok, valamint az országos internet hálózatra vonatkozó friss felmérés megalapozza a 2018-ra vállalt kormányzati cél megvalósulását a legalább 30 Mbit/s sávszélességért – összegezte az elmúlt időszak eredményeit Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára. A Digitális Magyarország (DM) programnak köszönhetően 2018-ra minden háztartás számára elérhetővé válik a szélessávú internet. A program első lépéseként a kormány 2014 decemberében a megvalósítandó fejlesztéseket nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítette, ezáltal jelentősen felgyorsítva a szükséges hatósági engedélyek beszerzését....

Részletek

Okosváros épülhet a nyíregyházi campuson

„A Nyíregyházi Főiskola októberig több mint 96 millió forintot költhet arra, hogy szenzoros minivárossá modellezze magát. A Smart Campus pilotmodell kiépítésére alig három hónapjuk van, a Matematikai és Informatikai Intézet által delegált kutatócsoport a kiviteli tervekig és az eszközbeszerzésig juthat el. Becskeházi Attila vezető kutató szerint ritka, hogy egy jelentős fejlesztés előtt modellezni lehet a változásokat. A Smart City nemcsak megkönnyíti a városlakók életét, de több szabadidőt is ad. A főiskolai szimulációs kísérlet lényege, hogy akár okostelefonon keresztül is ellenőrizhető lesz az...

Részletek

Több mint 32 milliárdos uniós fejlesztés Nyíregyházán

„A helyhatóság közgyűlésének csütörtöki ülésén összesítették a 2007-ben kezdődött és idén záruló európai uniós pénzügyi támogatási ciklus beruházásait. Több mint 32 milliárd forint összegű fejlesztést valósít meg a nyíregyházi önkormányzat a 2007-ben kezdődött és idén záruló európai uniós pénzügyi támogatási ciklusban - közölték a helyhatóság közgyűlésének csütörtöki ülésén, amelyen a beruházásokat összesítették. Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester az ülésen elmondta: tizennégy, összességében több mint 7 milliárd forint értékű projekt lezárás, pénzügyi elszámolás alatt van, továbbá tizenöt, együttesen 25,5 milliárd forint értékű beruházás az...

Részletek

2016 végére minden hazai iskolában lesz Internet

„Magyarország lerakta a fenntartható, kiegyensúlyozott növekedés alapjait, a soron következő szintlépés legfontosabb tényezője az infokommunikációs szektor, amely értéktöbbszöröző hatásával más ágazatokét felülmúló bővülést képes generálni, lendületet adva a nemzetgazdaságnak és javítva a magyar emberek általános életminőségét - mondta el Solymár Károly Balázs a Networkshop 2015 Országos Informatikai Konferencián. A szektor biztosította versenyelőny lehetőségét felismerve hívta életre a kormány piaci és intézményi partnerek bevonásával a 2014-2020 időszakra szóló, átfogó infokommunikációs fejlesztési programját, a Digitális Magyarországot. Az elsők között Nyíregyházán intelligens városi fejlesztéseket hajtanak...

Részletek

Kezdetét veszi a Digitális Magyarország és nyíregyházi alprogramja

„Soha nem látott léptékű, az egész országra kiterjedő infokommunikációs fejlesztéseket hajt végre a kormány – jelentette be Seszták Miklós a kezdeményezés egyik első állomásán, Nyíregyházán. A Digitális Magyarország küldetése, hogy az összehangolt kormányzati fejlesztési programoknak köszönhetően a hazai IKT-szektor kiegyensúlyozottan fejlődjön, lehetővé téve, hogy az infokommunikációs eszközök és szolgáltatások lendületet adjanak a versenyképességnek, a fenntartható gazdasági növekedésnek, a foglalkoztatásnak és a társadalmi esélyegyenlőségnek. Kiemelt cél, hogy növekedjen és minőségileg javuljon az állampolgárok és a vállalkozások elektronikus szolgáltatásokhoz való hozzáférési lehetősége, e szolgáltatások...

Részletek

Interjú: A szélessávú net lesz a mobilcégek üzleti modelljének alapja

„Az idei év piaci kilátásait a korábbi évekénél optimistábban ítéli meg Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója, aki ezen belül kiemelten fontosnak tartja, hogy elindult a Digitális Magyarország projekt. Bitport: Milyen évet zárt a Magyar Telekom, melyek voltak a főbb technológiai és üzleti mérföldkövek 2014-ben? Christopher Mattheisen: Mi 2014-et a 4G évének tartottuk, mert tavaly végre lezajlott néhány fontos esemény. Közülük talán a spektrumtender volt a legfontosabb. Örülünk, hogy sikerült elnyernünk a következő 20 évre szükséges frekvenciákat, és a lakossági 4G-s lefedettségünket...

Részletek

A Kormány 1854/2014. (XII. 30.) Korm. határozata a „Digitális Nemzet Fejlesztési Program” település-központú kísérleti alprogramjának megvalósításához szükséges források biztosításáról

„A Kormány a Digitális Nemzet Fejlesztési Programról szóló 1162/2014. (III. 25.) Korm. határozat elfogadásával olyan komplex program megvalósításáról döntött, amely 2018-ig összehangolt fejlesztéseket valósít meg az országos szélessávú internetelérés, a digitális kompetenciák, a digitális gazdaság és a digitális gazdaság kiteljesedése érdekében. Felismerve az e feladatban jelentkező összetett kihívásokat, a Kormány az országos fejlesztési programok végrehajtását megelőzően szükségesnek tartja egy olyan település-központú kísérleti alprogram megvalósítását, amely rövid távon képes modellezni a program valamennyi pillérének megvalósíthatóságát, hasznos gyakorlati tapasztalatokat biztosítva ezzel az országos programok...

Részletek
Page 3 of 3 1 2 3