Skip to main content

Találat: ÖNHIKI

Még meg sem kapták a milliókat, máris elvitte az adósság

„A belügy- és nemzetgazdasági miniszter döntött az önhiki-támogatások második és harmadik üteméről, így országos szinten 1637 települési önkormányzat közel 28 milliárd forintot kapott. Megyénkből negyvenhét helyre jut a támogatásból. Minden egyes pályázó település, szám szerint 1637 önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzat kapott a Belügyminisztérium támogatásából, összesen 27 milliárd 996 millió forint összegben – jelentette be a kormány múlt héten. A röviden csak önhikiként emlegetett támogatásból negyvenhét Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat is részesült. Néhány településen ezek a milliók segíthetnek elkerülni a csődöt, máshol...

Részletek

Milliárdos segítség az önkormányzatoknak

„„Bízom benne, hogy az önkormányzatok arra használják a pályázati pénzeket, amire kérték: közüzemi tartozásaik és az elmaradt bérek kifizetésére” – mondta Tállai András önkormányzati államtitkár az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok (ÖNHIKI) támogatásának II. ütemének eredményeit ismertető sajtótájékoztatón. Tállai András elmondta: a szeptember 10-i időpontig 1221 önkormányzat adta le pályázatát, amelyet aztán egy tárcaközi bizottság bírált el, majd tett javaslatot a belügyminiszter és a nemzetgazdasági miniszter részére. Pintér Sándor belügyminiszter és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter döntése értelmében 1216 települési önkormányzat kapott...

Részletek