Skip to main content

Találat: szabályozás

Vizsgálat indul a magyarországi Uber ellen

„A nemzetgazdasági miniszter utasította a minisztériumot és intézményeit, hogy vizsgálódjanak, illetve tegyenek lépéseket a piaci állapotok rendezésére. Az internetes személyszállításban utazó, magát nem taxitársaságnak valló Uber ellen indított offenzívát Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Erről Facebook oldalán tett bejelentést, amiben arra hívja fel a figyelmet, hogy a kvázitaxi társaság nem tartja be az alapvető személyi és tárgyi feltételeket, ezzel pedig piaci előnyre tesz szert. A minisztert az is zavarja, hogy az Uber úgy szolgáltat Magyarországon, hogy közben nem fizet adót. „A helyzet így...

Részletek

Az állami és önkormányzati nyilvántartások együttműködésének általános szabályairól szóló 2013. évi CCXX. törvény végrehajtásáról szóló Korm. rendelet tervezete

„Az előterjesztés célja az állami és önkormányzati nyilvántartások együttműködésének általános szabályairól szóló 2013. évi CCXX. törvény (Iop tv.) végrehajtása érdekében, az Iop tv. 16. § (1) bekezdés 1-7. pontjának felhatalmazása alapján szükséges, kormányrendeleti szintű szabályok megalkotása. Ezek a felhatalmazások a nyilvántartásokat felügyelő szerv kijelölésére, a szerv eljárására, a nyilvántartások regiszterének vezetésére és az adatkapcsolat- szolgáltatásra vonatkoznak. A kormányrendelet kiadására szóló felhatalmazások 2015. július 1-jén lépnek hatályba. A közigazgatási nyilvántartási rendszerek közötti interoperabilitás alapvető fontosságú az európai integráció megvalósítása szempontjából is és az...

Részletek

Az elektronikus hírközlési szolgáltatások és infrastruktúra fejlesztésének, kiépítésének ösztönzéséről, a jogszabályi háttér akadálymentesítéséről szóló előterjesztés

„Véleményezési határidő: 2015. május 5. A véleményeket az alábbi címre kérjük megküldeni: zita.fodor.bokrosne@me.gov.hu” Forrás: Az elektronikus hírközlési szolgáltatások és infrastruktúra fejlesztésének, kiépítésének ösztönzéséről, a jogszabályi háttér akadálymentesítéséről szóló előterjesztés; Miniszterelnökség, 2015. április 29.

Részletek

Új jogágat szülhet a drónok terjedése

„A magyar és nemzetközi helyzetről egy, direkt az új technológiai lehetőségeket kihasználó cégekre (például Airbnb, Uber) és az általuk megzavart iparágakra specializálódó tanácsadócég, az Explico tartott átfogó háttérbeszélgetést – cikkünkben az ott elhangzottakból szemeztünk. Nem újdonság, hogy a jogalkotásért vagy az egy-egy terület szabályozásáért és felügyeletéért felelős hatóságok csak nagy lemaradással reagálnak az olyan technológiai újdonságokra, melyek képesek teljesen újrarajzolni bizonyos iparágak addig megszokott működését. Tavaly, amikor egy magyar cég ügyvezetőjével beszélgettünk egy pilóta nélküli repülő járművek (unmanned aerial vehicle, UAV) számára...

Részletek

Az Uber miatt fordult Brüsszelhez Ujhelyi István

„Tíz képviselőtársával együtt írásos nyilatkozattal fordult az Európai Bizottsághoz Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselő szerdán politikai iránymutatást kérve a brüsszeli testülettől az Uberhez hasonló cégek, az úgynevezett "sharing economy", a megosztáson alapuló közösségi gazdaság szabályozásában. A politikus hivatala tudatta, hogy Ujhelyi kezdeményezéséhez szociáldemokrata, liberális, zöldpárti és jobbközép néppárti, francia, olasz, román, spanyol és horvát képviselők is csatlakoztak. Ujhelyi rámutat, hogy a "sharing economy", egyelőre jórészt szabályozatlan, viszont egyre növekvő, a friss adatok tanúsága szerint 110 milliárd dolláros forgalmat bonyolító szektor....

Részletek

Informatikai versenyhátrányban a magyar bankok

„Informatikai szempontból a szabályozók nagyon megnehezítik a hazai pénzintézetek dolgát. Közben szeptembertől tovább gyorsul az átutalások rendszere. 2015. szeptember 7-től tovább gyorsul az átutalások rendszere Magyarországon - jelentette be Bartha Lajos, az MNB igazgatója a Portfolio mai Pénzügyi IT konferenciáján. Gyorsítanának Az MNB adatai alapján az igazgató bemutatta, hogy ma Magyarországon átlagosan 2 óra 5 perc szükséges ahhoz, hogy a pénz megérkezzen egyik bankétól egy másik banknál vezetett számlára. Ezt a 2012. július 1-án bevezetett napon belül forintátutalás rendszerével sikerült elérni. Az...

Részletek

Elutasították a Posta lehetséges konkurensének engedélykérelmét

„Egyelőre úgy tűnik, hogy a Magyar Posta potenciális riválisai képtelenek megfelelni a levélkézbesítés hazai szabályainak és elvárásainak, ugyanis az NMHH elutasította az arab tulajdonosi hátterű City Mail Hungary Kft. engedélykérelmét is. Így a 2013-as postai liberalizáció ellenére az állami vállalat továbbra is egyedüli szereplő a könnyű levelek piacán. A hatóság indoklása szerint a City Mail gyakorlatilag a piacra lépés semelyik szabályának nem felelt meg: sem a tárgyi, sem az általános szerződési feltételeknek. A tárgyi feltételek közé a postai szolgáltatóhelyek, felvételi és kézbesítési...

Részletek

Kerekasztal-beszélgetés a közbeszerzésekről

„Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete tisztelettel meghívja Önt a Közbeszerzések című kerekasztal-beszélgetésre. A rendezvény időpontja: 2015. április 21. (kedd) 14.00. Helyszíne: MTA TK JTI Tanácsterme (1014 Budapest, Országház utca 30. II. emelet) A beszélgetés résztvevői: Boros Anita helyettes államtitkár (NFM) Gyulai-Schmidt Andrea egyetemi docens (PPKE JÁK) Tóth István János tudományos főmunkatárs (MTA KTI) Moderátor: Jakab András igazgató (MTA TK JTI) és Szalai Ákos tudományos munkatárs (MTA TK JTI) A kerekasztal-beszélgetés egy hosszabb, fél éven keresztül tartó sorozat egyik ülése. A teljes...

Részletek

Szigorodnak az amerikai drónrepülési és -eladási szabályok

„Füstbe mehetnek az Amazon drónszállítással kapcsolatos tervei, viszont az USA szövetségesei vásárolhatnak majd katonai drónokat. Az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) először hozta nyilvánosságra a kereskedelmi drónrepülésekre vonatkozó szabályokat. Számos korlátozásra lehet felkészülni és ezek nagyon keményen érintik a kereskedelmi szolgáltatásokat. A hivatal hangsúlyozta, hogy nem a drónok alkalmazása ellen van, sőt, kifejezetten hasznos eszközöknek tartja ezeket a járműveket például a mentések során vagy a légi fényképészetben. Azonban a szabályok ettől még szigorúak: többek között a pilótáktól azt várják el,...

Részletek
Page 56 of 59 1 55 56 57 59