Skip to main content

Találat: szakmai gyakorlat

Uniós kezdeményezés a minőségi szakmai gyakorlatokért

„Az Európai Bizottság múlt héten mutatta be a szakmai gyakorlatok minőségének és a benne résztvevők munkakörülményeinek javítását célzó intézkedéscsomagra vonatkozó javaslatát. A szakmai gyakorlat fogalmát 2012-ben az Európai Bizottság (EB) a következőképpen definiálta egyik közleményében, amely értelmében „a szakmai gyakorlat alatt olyan korlátozott időtartamú munkavégzést kell érteni, amelyet az oktatásukat nemrég befejező fiatalok vagy diákok látnak el egy vállalkozásnál, közintézménynél vagy nonprofit intézménynél, annak céljából, hogy a rendszeres foglalkoztatás megkezdése előtt értékes gyakorlati munkatapasztalatot szerezzenek.” A szakmai gyakorlatoknak az EB szerint öt...

Részletek

Fél év alatt több mint hétszáz hallgató a kormányhivataloknál

„Ugrásszerűen nőtt a fővárosi és megyei kormányhivataloknál illetve a járási (kerületi) hivataloknál szakmai gyakorlatot teljesítő hallgatók létszáma. 2016 első felében 583, 2016 második félév folyamán pedig már 719 hallgató vett részt szakmai gyakorlaton. Közülük 393 fő a kormánymegbízott által közvetlenül irányított szervezeti egységeknél, míg 326 fő a járási (kerületi) hivataloknál kapott lehetőséget - tudatta közleményében a Miniszterelnökség. A tájékoztatás szerint a fővárosi és megyei kormányhivataloknál, illetve a járási (kerületi) hivataloknál szakmai gyakorlatot teljesítő hallgatók közül legtöbben igazgatásszervező/közigazgatás-szervező szakon tanulnak, valamint jelentős számban...

Részletek