Skip to main content

Találat: Szupergyors Internet Program (SZIP)

2958 településen lesz Szupergyors Internet két éven belül

„A Digitális Jólét Program (DJP) Titkársága a Szupergyors Internet Program (SZIP) megvalósításában érintett állami szereplőkkel, valamint a szolgáltatókat tömörítő érdekvédelmi szervezettel és a hírközlési szolgáltatókkal közösen a mai nappal országos konzultációsorozatot indít a településvezetők részvételével annak érdekében, hogy a minden háztartásban legalább 30Mbit/sec sebességű internetet biztosító Szupergyors Internet Program gördülékenyen megvalósulhasson. A Digitális Jólét Program megvalósulásához meghatározó módon járul hozzá a Szupergyors Internet Program, melynek célja, hogy a nagyarányú hálózatfejlesztések eredményeképp 2018 végére minden magyar családnak, háztartásnak, vállalkozásnak, közintézménynek lehetősége legyen szupergyors...

Részletek

Karas Monika: zavartalan, biztonságos piac és a fejlődés lehetősége kell

„Egy 21. századi modern szakhatóság feladata, hogy garantálja a piac zavartalan és biztonságos működését és a fejlődés lehetőségét - hangsúlyozta Karas Monika, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a tizenhetedik alkalommal megrendezett Internet Hungary konferencia keddi nyitónapján mondott köszöntőjében. Az elnök kifejtette: nem haladni kihívás, hanem megállni. “Tudunk-e jó döntéseket hozni, amivel a technológiai fejlődést is elősegítjük és megfelelő határokat is ki tudunk jelölni, amelyeken belül biztonságban tudhatjuk magunkat” – tette föl a kérdést. Hozzátette: azt, hogy a gépek értünk...

Részletek

A Magyar Telekom európai uniós forrásokat nyert el vezetékes szélessáv-fejlesztésre

„A Magyar Telekom és konszolidált leányvállalatai a digitális hálózatok országos fejlesztésére kiírt pályázat első és második (Magyarország nyugati és keleti részét érintő) körének eredményeként 46 járásra vonatkozóan 12,2 milliárd forintnyi európai uniós forrást nyertek el Csoport szinten legalább 30 Mbps sebességű vezetékes hálózat fejlesztésére. Emellett a vállalat folytatja tavaly megkezdett, önerős fejlesztéseit is, idén további félmillió háztartás szélessávú lefedése a cél. A digitális gazdaság megerősítése Magyarország versenyképessége szempontjából kulcsfontosságú. A Magyar Telekom – az ország hosszú távú partnereként – vezető szerepet vállal...

Részletek

HTE Infokom 2016 – Infokommunikációs Hálózatok és Alkalmazások Konferencia és Kiállítás

„2016. október 12-14. Tapolca, Hunguest Hotel Pelion Huszadik alkalommal kerül megrendezésre a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület szervezésében az Infokommunikációs Hálózatok és Alkalmazások Konferencia és Kiállítás, a HTE Infokom 2016. A rendezvény széleskörűen kíván foglalkozni az infokommunikáció (távközlés, informatika és média) aktuális műszaki, piaci és szabályozási kérdéseivel. A konferencia célja, hogy lehetőséget teremtsen az infokommunikációs piac változásainak megismerésére, a legújabb műszaki megoldások, hálózat-, szolgáltatás- és alkalmazásfejlesztési elképzelések közzétételére, a tapasztalatok kicserélésére, az együttműködés elmélyítésére, a személyes és közvetlen kapcsolatok kialakítására. A konferencia...

Részletek

Néhány éven belül a legeldugottabb településeken is lesz újgenerációs szélessávú hálózat

„Egyes járásokban ölre mentek a cégek azért, hogy melyikük építhesse ki a széles sávú internethálózatot. Az állami MVM Netnek is jutott a megrendelésekből. Néhány éven belül a legeldugottabb településeken is lesz vezetékes széles sávú internet hálózat, ráadásul egyes helyeken szinte ölre mentek a cégek azért, hogy melyikük építhesse ki az új generációs hálózatot – az uniós támogatás felhasználásával. Összesen 43 pályázó cég 234 ajánlatát kellett elbírálniuk a kiíróknak. A nyertesek összességében közel 43 milliárd forint támogatásban részesülnek, a projektek összköltsége közel 63...

Részletek

Folyamatban van a Szupergyors Internet Program végrehajtása

„Folyamatban van a Szupergyors internet program végrehajtása, ami a magyarországi telekommunikációs infra­struktúra fejlesztését szolgálja – közölte kedden Kelemen Csaba. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkárságának főosztályvezetője szerint a 2015-ben indított kormányzati projekt célja, hogy 2018-ig minden magyar háztartásban, vállalkozásnál és közintézményben legalább másodpercenkénti 30 megabites gyorsaságú internetkapcsolat álljon rendelkezésre. A hálózati infrastruktúra kiépítésére járásonként lehetett pályázni a 68 milliárd forintos keretből a kisebb és nagyobb távközlési szolgáltatóknak. Az ország azon részei­ben, ahol korlátozott az internetelérés, jellemzően a hálózati kiépítettség hiányzik,...

Részletek

Útjára indult a „hálózatfejlesztés támogató monitoring rendszer létrehozása” elnevezésű kiemelt projekt

„A fejlesztés célja egy országos szintű, térinformatikai alapú, elektronikus hírközlési nyilvántartás létrehozása, amely naprakész módon alkalmas a hálózatfejlesztési pályáztatás kezelésére, a nyertes pályázatok végrehajtásának felügyelőmérnöki támogatására, valamint a hatósági folyamatok elektronikus támogatására. A projekt nagyban hozzájárul ahhoz, hogy 2018 végére Magyarországon minden olyan háztartás, amelyik ezt igényli, hozzáférhessen a szupergyors internethez. A Szupergyors Internet Program (SZIP) lényegénél fogva a legkorszerűbb módszertani és technológiai megoldások alkalmazását követeli meg. A SZIP gazdasági jelentősége, földrajzi kiterjedése, a közreműködők nagy száma, valamint a megvalósítás több éves...

Részletek

A szupergyors internet megvalósítását támogatja a KIFÜ új projektje

„A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség megkötötte a támogatási szerződést a KÖFOP-2.3.2-VEKOP-15 Hálózatfejlesztés Támogató Monitoring Rendszer (HTMR) projekt megvalósítására. A projekt alapvetően a Szupergyors Internet Program (SZIP) megvalósulását támogatja, amely keretében 2018-ra Magyarország még ellátatlan területein kiépül a legalább 30 Mbps sávszélességet biztosító hálózati infrastruktúra. Célja egy országos szintű, térinformatikai alapú, elektronikus hírközlési nyilvántartás létrehozása, amely naprakész módon alkalmas a hálózatfejlesztési pályáztatás kezelésére, a nyertes pályázatok végrehajtásának felügyelő mérnöki támogatására, továbbá arra, hogy megteremtse a lehetőséget a kapcsolódó hatósági folyamatok elektronikus támogatására. A...

Részletek
Page 6 of 6 1 5 6