Skip to main content

Találat: településfejlesztés

Februártól indulnak a Magyar falu program első pályázatai

„Az egyházi, valamint az önkormányzatok által üzemeltett közösségi terek felújításra és létrehozásra lehet pályázni elsőként, februártól a Magyar falu program keretében - hangsúlyozta szombati budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár elmondta: a pályázati kiírások ütemezetten jelennek meg ebben az évben. Az önkormányzatokkal szemben nincs önerőelvárás, a finanszírozásnál pedig előnyt élveznek majd az alacsonyabb adóerő-képességű települések - tette hozzá. Kiemelte: a pályázatok a Magyar Államkincstár bonyolítja le, a nyertesek rövid időn belül hozzájuthatnak a támogatási összeghez, és a pályázatok...

Read more

Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979)

„„Hogyan építsünk a Balaton-parton?” – a két világháború közötti publikációkban egyre gyakrabban jelent meg a kérdés, és a probléma ma is aktuális. A tópart jelen állapotát nagyban meghatározó időszakot eddig még nem dolgozták fel részletesen, pedig a tervezésmódszertani tapasztalatok és tanulságok levonása mellett a korszak méltatlan helyzetben lévő épített örökségének rehabilitálásához is szükséges a történeti környezet megismerése. A vizsgálat célja a korai regionális építészeti stratégiák részletes, archív forrásokon alapuló feltárása és elemzése volt. A Balaton-part urbanizációs problémái révén már korán a regionális...

Read more

Hogyan legyen okos a szakember az okosvilágban? – avagy az urbanisztikát érő kihívások a digitális korszakban (Országos Urbanisztikai Konferencia)

„Az OUK'18 programja Hely: Benczúr Ház, 1068 Budapest, Benczúr u. 27. Dátum: 2018. október 16. 9:00-10:00 Regisztráció 10:00-10:15 Köszöntő Körmendy Imre, elnök, MUT 10:15-11:30 Plenáris előadások * Hogyan változtatja meg a digitalizáció a településeket előadó: dr. Gál András Levente * Megújuló településügy Füleky Zsolt, helyettes államtitkár * Településfejlesztési irányok és források előadó: Fürjes Balázs, államtitkár 11:30-12:00 Kávészünet 12:00-13:15 Kerekasztal beszélgetés a délelőtti plenáris előadások témájában moderátor: Alföldi György DLA, BME 13:15-13:30 Köztérmegújítási Nívódíj átadás 13:30-14:30 Ebédszünet 14:30-16:00 Szekcióülések, workshopok 1. szekció: Településtervezés...

Read more

Egységes téradat-formátumokkal segítik a területi és települési tervezői munkát

„Egységes téradat-formátumokkal egyszerűbbé válik az elkészült tervek nyilvános online megjelenítése és kezelése a területi és települési tervezői munkában. A 4TR alkalmazás keretében a Lechner Tudásközpont egységes adatszerkezetre vonatkozó javaslatot dolgozott ki Terület- és településrendezési egységes adatszolgáltatási séma és formátum címmel. A térségi tervezés, és az azzal összefüggő önkormányzati munka folyamatai hamarosan elektronikusan folyhatnak majd, készül ugyanis a 4TR, azaz a Területi és Települési Tervezést Támogató Rendszer. Az online alkalmazás célja, hogy a településfejlesztés és -rendezés, valamint a területfejlesztés és -rendezés teljes folyamatát...

Read more

Régiófejlesztésben gondolkodik a kormánybiztos – interjú Gyopáros Alpárral

„Kormánybiztos irányítja májustól a kormány stratégiai programjait, a Modern Városok és a Modern Falvak és Kisvárosok Programot. A jelentős állami forrásból megvalósuló projektek koordinálásával Győr-Moson-Sopron megye egyik országgyűlési képviselőjét, Gyopáros Alpárt bízta meg Orbán Viktor miniszterelnök. – Hatalmas felelősséggel járó feladattal bízta meg a miniszterelnök Gyopáros Alpárt, hiszen bátran mondhatjuk, hogy hosszú távon a falvak és a városok fejlesztésére költ majd az Orbán-kormány a legtöbbet. Eddig egy tárca nélküli miniszter irányítása alatt állt a program, mostantól pedig kormánybiztos áll az élén. Miért...

Read more

Okos falvak, okos települések, digitális kisvárosok a láthatáron

„Nem csak az a város okos, ami elsőre annak tűnik. Az innováció a technológiai újdonságok mellett a társadalmi kezdeményezések vagy városi szolgáltatások formáját is öltheti. A jó gyakorlatok és a fenntartható fejlesztések nem kizárólag a nagyobb városok számára elérhetőek, egyre több kisebb település és falu készít okos város stratégiát. Bioszolár fűtőmű, mezőgazdasági jelzőrendszer, közösségi kert, mobilalkalmazás: a megyeszékhelyek és nagyvárosok mellett már a kisebb településeken és falvakban sem utópia az okos fejlesztés, egyre több helyen a mindennapok megkerülhetetlen részévé válik. Az 500...

Read more

Egy székely meglepetésváros is van Románia 10 leghatékonyabb településének listáján

„...Azon nem igazán lepődhetünk meg, hogy Kolozsvár, Temesvár vagy az elmúlt időszakban egyre többet emlegetett Gyulafehérvár szerepel a Románia leghatékonyabb önkormányzatait felsorakoztató listán. Azon viszont annál inkább, hogy egy székely város is felkerült az UrbanizeHub listájára, amelyen három igencsak releváns szempont szerint mérték fel, hogy melyik Románia leghatékonyabb városa? Azt persze nehéz meghatározni, hogy egy város jó teljesítménye mennyiben köszönhető az önkormányzati vezetők, valamint a közigazgatás minőségének, és mennyiben magyarázható sokkal inkább olyan tényezőkkel, mint a nagy piacokhoz való könnyű hozzáférés, a...

Read more

Kósa Lajos a stabil, önmagát finanszírozó önkormányzati rendszer megteremtésének kérdéséről

„...Összetettebb programok indulhatnak A miniszter beszélt az önkormányzati adósságkonszolidáció fontosságáról és a Modern városok program jelenlegi állásáról is. Előbbiről szólva azt mondta, a helyhatóságok kormányzati segítséggel már megszabadultak 2010 előtti adósságaiktól, amivel az Orbán-kormány tehermentesítette a teljes önkormányzati rendszert. Tovább kell azzal foglalkozni, hogyan lehet megteremteni Magyarországon egy stabil, önmagát finanszírozó önkormányzati rendszert, amire vonatkozóan vannak már javaslatok – mondta Kósa Lajos. Meglátása szerint a kisebb és nagyobb önkormányzatok között az adómegosztással lehetne valamilyen egyensúlyt teremteni, de – mint mondta – a...

Read more

A korszerű önkormányzati fejlesztésirányítás a Kecskeméti Regionális Gazdasági Fórum második ülésén

„„Kecskemét fejlődése a megye fejlődése is egyben” – fogalmazott Gaál József alpolgármester, a programbizottság elnöke ma délelőtt a Kecskeméti Regionális Gazdasági Fórum második ülésén. A program célja, hogy Kecskemét városa - az ösztönző vállalkozási környezet, a fenntartható működésre képes önkormányzat és a helyi lakosok, a megfelelően strukturált pénzügyi források, valamint a kedvező lakókörnyezet révén – hosszú távon is vonzó életperspektívát nyújtson az itt lakók, tovább a tartós letelepedést tervezők, valamint a befektetői szféra számára. A résztvevő intézmény- és vállalatvezetőket Gaál József, alpolgármester,...

Read more
Page 4 of 6 1 3 4 5 6