Skip to main content

Találat: terület- és vidékfejlesztés

Huszonhat milliárd forint jut a termelők piacra jutásának segítésére

„ A 2014-2020-as vidékfejlesztési programban hazánk külön tematikus alprogramot szán a rövid ellátási láncok fejlesztésére, mintegy huszonhat milliárd forint értékben – mondta Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára „A rövid ellátási láncok (REL) jelene és jövője, az önkormányzatok lehetőségei” elnevezésű nemzetközi konferencián. A helyettes államtitkár beszédében kitért arra, Európában már régóta keresik a megoldást, hogy az élelmiszerláncban keletkező haszonból minél nagyobb arányban részesüljenek a mezőgazdasági termelők. A témában született uniós jelentés rámutat, hogy ehhez a legfontosabb eszközök az...

Read more

2015 elejére Kecskemétre költözhet a vidékfejlesztési államtitkárság

„Várhatóan jövő év elejétől már Kecskeméten működik a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága, írja a Magyar Nemzet. Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár arról beszélt, hogy ez a költözés azért fontos, mert így a vidék sorsáról nem a fővárosból, hanem vidéken dönthetnek. Elmondta, hogy a költözés bejelentése után az államtitkárság mostani munkatársai közül sokan jelezték, nem kívánnak lakóhelyet változtatni, ezért egyesek a tárcán belül, esetleg más minisztériumnál kerestek egyéb feladatot, mások pedig távozásukat fontolgatják. A vidékfejlesztési államtitkárság egy korábban is irodaként működő épületbe költözik....

Read more

A rövid ellátási láncok jelene és jövője, az önkormányzatok lehetőségei

„Konferencia és kerekasztal beszélgetés, 2014. november 13. Előzetes regisztrációhoz kötött: http://www.mnvh.eu/node/593261 Az esemény fővédnöke: Pierre RABHI, biogazdálkodó, filozófus, író, az Oasis en tous lieux („Oázis mindenütt”) elv megalkotója. Közreműködik, többek között: Pascal CHEVALIER a Montpellier III. Egyetem tanára, a vidék és helyi fejlesztések mesterképzés társ szervezője, a CNRS földrajz és területfejlesztés részleg kutatója. 2014 a Családi Gazdálkodás Nemzetközi Éve. Franciaország és Magyarország egyik célkitűzése a családi gazdaságok támogatása. A konferencia célja a két ország közötti tapasztalatcsere az « új gazdálkodási módok »,...

Read more

A Kormány 1589/2014. (X. 21.) Korm. határozata a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarához delegált közfeladatok ellátása érdekében szükséges forrás biztosításáról

„A Kormány...2. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a nemzetgazdasági miniszter bevonásával vizsgálja meg a Kamara informatikai fejlesztéséhez és az integrált vállalatirányítási rendszer kialakításához szükséges európai uniós források biztosításának lehetőségét. Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter nemzetgazdasági miniszter Határidő: 2014. december 31...” Forrás: A Kormány 1589/2014. (X. 21.) Korm. határozata a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarához delegált közfeladatok ellátása érdekében szükséges forrás biztosításáról; Magyar Közlöny; 2014. évi 144. szám, 2014. október 21.; 14230. oldal (pdf)

Read more

A készülő S3 stratégia fővárosi és Pest megyei társadalmi egyeztetése

„ Társadalmi egyeztetés szakaszába lépett a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia tervezete. Október 13-án a Pesti Megyeházán, a házigazda Pest Megyei Kormányhivatal Budapest Főváros Kormányhivatalával közösen rendezte meg az S3 Megyei Specializációk Workshop második körét. A 2014-2020-as Európai Uniós tervezési időszakban kutatás-fejlesztésre és innovációra (KFI) hazánk várhatóan több mint 700 milliárd forint EU által társfinanszírozott támogatást költhet el. A támogatások folyósításának egyik feltétele, hogy az egyes területi egységek gazdasági és kutatási területeken szakosodjanak, mely irányokat nemzeti intelligens szakosodási stratégiába szükséges foglalni. A stratégia...

Read more

Markku Andersson tart előadást a városfejlesztés jelenéről és jövőjéről

„A hónap vendége sorozatunkban októberben Budapestre látogat és előadást tart Markku Andersson, Jyväskylä polgármestere. Markku előadásából a hallgatóság megismerheti a 2000-es évek finn városfejlesztéseit és a közeljövő vízióját arról, milyen irányba változnak a finn városok. Markku Andersson 2004 óta Jyväskylä polgármestere, korábban Tuusula és Lappeenranta polgármestere volt. Andersson több pozíciót töltött be a Finn Önkormányzatok Szövetségében, jelenleg a szervezet elnökhelyettese. A Finnagora elnökségének munkájában 2009 óta vesz részt. A Jyväskyläi Egyetem dísztoktori címét 2009-ben elnyerő Andersson számos más választott tisztséget töltött be...

Read more

Konferencia: Jó Gyakorlatok, Kreatív Megoldások: Helyi gazdaságfejlesztés a Kárpát-medencében

„Jó Gyakorlatok, Kreatív Megoldások: Helyi gazdaságfejlesztés a Kárpát-medencében mottóval rendezik meg október 16-17-én Budapesten a Nemzetstratégiai Akadémia negyedik rendezvényét, amelyre október 13-ig lehet regisztrálni. Konferencia a helyi gazdaságfejlesztésről A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet társrendezésében 2014. október 16-17-én rendezik meg a Nemzetstratégiai Akadémia: Önfenntartó falu - Önfenntartó vidék konferencia-sorozat IV. rendezvényét. A „Jó Gyakorlatok, Kreatív Megoldások: Helyi gazdaságfejlesztés a Kárpát-medencében” mottóval meghirdetett esemény helyszíne a budapesti Vajdahunyadvárban található Magyar Mezőgazdasági Múzeum lesz. A program részeként az alábbi...

Read more

Átalakul a mezőgazdasági szaktanácsadási rendszer: 2014. október 1-től a NAK látja el az Országos Szaktanácsadási Központ feladatait

„Átalakul a mezőgazdasági szaktanácsadási rendszer szervezeti struktúrája az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) intézkedéseinek megvalósulását segítő támogatott mezőgazdasági szaktanácsadási rendszerről szóló jogszabályi változások következtében. 2014. október elsejétől a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) látja el az Országos Szaktanácsadási Központ feladatait. A feladatok átvételével folytatódik az új, a gazdák érdekeit és igényeit szolgáló egységes gazdatámogató rendszer építése. A módosuló 73/2007 (VII.27.) FVM rendelet értelmében a NAK szervezi a mezőgazdasági szaktanácsadók képzését, továbbképzését és vizsgáztatását, értékeli a mezőgazdasági szaktanácsadók munkáját és a Területi Szaktanácsadási Központokat,...

Read more

A franciaországi kistérségi együttműködések szerepe a terület- és vidékfejlesztés rendszerében

„...A disszertáció során három meghatározó célom volt: 1. Bemutatni – szélesebb rálátást biztosítva – a francia területfejlesztési és ezen belül a vidékfejlesztési gondolkodásmódot, a működetéséhez kialakított intézményrendszert, jogszabályi hátteret és a tervezési módszereit, azok földrajzi jellemző elemeit. 2. Elemezni a francia kistérségi szerveződések fejlődésének történetét és a legfontosabb változásokat összevetni a magyar települési társulásokéval. 3. Feltárni a francia és magyar települési (mikro-regionális) együttműködések közötti hasonlóságokat és különbségeket, különös tekintettel a létrejöttüket és működésüket segítő és gátló tényezőket. A disszertációm főbb kérdései a...

Read more

A megyék fő feladata a területfejlesztés

„Veszprém megye területfejlesztéshez kapcsolódó elképzeléseit, céljait ismertették a 2014-2020 közötti időszakra pénteken, a megyeházán. A cél az, hogy Veszprém megye minél több forrást tudjon lehívni a következő hét éves fejlesztési ciklusban az Európai Unió által biztosított keretekből – derült ki a megyeházán tartott rendezvényen. A helyi önkormányzati törvény értelmében a megyék váltak a területfejlesztés legfontosabb területi szintjévé, ennek megfelelően Veszprém megyének is meg kellett fogalmaznia ez irányú elképzeléseit. Az úgynevezett területfejlesztési koncepció határozza a megye fejlődésének főbb irányait, stratégiai céljait. Imre László...

Read more
Page 11 of 13 1 10 11 12 13