Találat: területi tervezés

Lechner Tudásközpont: statisztikai adatokon alapuló területi vonzóképességi monitoring adatplatform, valamint bizalomkutatási eredmények

„A Lechner Tudásközpontban megrendezett szemináriumon mutatták be az Attractive Danube nemzetközi projekt statisztikai adatokon alapuló közös és hazai területi vonzóképességi monitoring adatplatformját, valamint az Első Magyar Felelősségteljes Innováció Egyesület projekthez kapcsolódó nemzetközi boldogság és bizalomkutatásának eredményeit. Nagy volt az érdeklődés a Lechner és az Első Magyar Felelősségteljes Innováció Egyesület által közösen megrendezett Attractive Danube szeminárium iránt, amelyen döntéshozók, kutatók és az egyetemi szféra képviselői vettek részt. Dr. Sik András, a Lechner térbeli szolgáltatások igazgatójának köszöntője után Dr. Udvari Beáta (EMFIE) ismertette az...

Részletek

A város- és területi tervezés nemzetközi irányelvei. Miért és hogyan tervezzünk városokat?

„... Többek közt azt kutatták, hogy mit kell tudnia a város- és területi tervezésnek ahhoz, hogy megfelelőképp felkészüljön olyan kihívásokra, amelyekkel a javarészt a 20. század derekáról eredő tervezési rendszerek valószínű, hogy nem fognak tudni megbirkózni. Egészen egyszerűen három kérdést tettek fel: Miért tervezünk? Hogyan tervezünk? Milyen típusú városi és területi tervek szülessenek? ...Ezen tapasztalatok alapján született A Város- és Területi Tervezés Nemzetközi Irányelvei, melynek készítői kétféle módszert mutatnak be. Egyrészt a tervezést olyan döntéshozatali folyamatként definiálják, amely térbeli jövőképek, stratégiák és...

Részletek

Innovatív fejlesztés előtt a térségi tervezés: Területi és Települési Tervezést Támogató Rendszer (4TR)

„Napjainkban egyre több közigazgatási folyamat válik digitálissá, így nagyon is időszerű lett a térségi tervezés, és az azzal összefüggő önkormányzati munka folyamatainak elektronikus támogatása. Ezért a Miniszterelnökség a települési és területi tervezésben fél évszázados tapasztalattal rendelkező Lechner Tudásközpontot bevonva a térségi tervezés széles körű online támogatásán kezdett el dolgozni. A települési és területi szintű tervezés szerteágazó, sokrétű struktúrájának elektronikus mederbe terelésére a Területi és Települési Tervezést Támogató Rendszer (4TR) projekt keretein belül kerül sor. A tervek szerint 2019-ben már a 4TR online...

Részletek

Térségi gazdaságfejlesztés és digitalizáció – konferencia Törökbálinton

„Az egymásra ható területi és települési tervek életének teljes folyamatát támogató egységes webes felületről, a fejlesztés alatt álló Területi és Települési Tervezést Támogató Rendszerről, azaz a 4TR-ről tartott előadást Devecseri Anikó Törökbálinton a Térségi gazdaságfejlesztés és digitalizáció elnevezésű konferencián április 26-án. Minden közigazgatási folyamat digitalizálódik lépésről-lépésre, ami a térségi tervezés és az önkormányzati munka területére is igaz. Ezt felismerve rendeztek egész napos konferenciát Törökbálinton Térségi gazdaságfejlesztés és digitalizáció címmel április 26-án. Az ország, a megyék és valamennyi település működését nagyban támogató területfejlesztés...

Részletek

Földrajzi Információs rendszerek gyakorlati alkalmazása

„A kötetben megjelenő tanulmányok: Versenyelőnyben a térinformatikával Geoinformation Learning Infrastructure A TeIR és területi tervezést támogató térinformatikai alkalmazásai A Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer (NATéR) létrehozása Mezőgazdaságból származó biomassza, mint energiaforrás becslése GIS támogatással Az utazási idő modellezése térinformatikai módszerek felhasználásával Webes adatgyűjtés lehetőségei az Airbnb vizsgálatában Térinformatika a vidékfejlesztésben: a GUIDE@HAND okostelefonos alkalmazás” Forrás: Földrajzi Információs Rendszerek gyakorlati alkalmazása; Varga Ágnes (szerk.); Gazdaságföldrajz és Jövőkutatás Központ, Budapesti Corvinus Egyetem; ISBN 978-963-503-628-8; 2016 (pdf)

Részletek

Tér, Tervezés, Jövő : Szöveggyűjtemény

„Egy könyv kézhezvételét segítendő, illő tisztázni a művel kapcsolatos terveket, célokat és technikai információkat. Ez a kötet első a sorban, melyet a szerkesztő reményei szerint számos fog még követni az „idők végezetéig”, de legalábbis amíg lesznek olyan hallgatók, akik hajlandóak és képesek az idegen nyelvű szakirodalom megismerésére, feldolgozására. A gyűjteményes kötet ugyanis hallgatói fordításokat, összefoglalókat tartalmaz oktatási céllal, megkönnyítendő a terület- és vidékfejlesztés, valamint a rokon tudományok szakirodalmának megismerését, az új – különö­sen nemzetközi – elméletek és dokumentumok hazai hasznosulását. A kötetben...

Részletek

A megyei önkormányzatok a területi fejlesztések főszereplőivé válnak

„A Kormány múlt heti ülésén döntött az új típusú megye koncepciójáról, a térségi és a megyei területfejlesztési, fejlesztéspolitikai feladatok átalakításáról. A területi tervezés teljes mértékben a megyei önkormányzatok feladata lesz a jövőben. Magyarország megújításához elengedhetetlen a fejlesztéspolitikán belül a térségi és a megyei területfejlesztés teljes újjászervezése. E folyamat eredményeképpen egy hatékonyan működő rendszert kell létrehozni, amelynek köszönhetően érzékelhetően javul az ország versenyképessége és a rendelkezésre álló fejlesztési források a lehető legteljesebb mértékben hasznosulnak. A megújuló fejlesztéspolitika egyik legfontosabb eszköze az átfogó programalapú...

Részletek

2. Hunagi Konferencia: Digitális területi tervezés – Realitás vagy utópia?

Amint arról korábban beszámoltunk a Magyar Térinformatikai Társaság (HUNAGI) az Európai Térinformatikai Ernyőszervezet támogatásával március 3-én Budapesten a Gellért Szállóban rendezi meg 2. konferenciáját a térségi tervezés és térinformatika témakörben. A konferencia elsődleges célja az EU Plan4all projekt eredményeinek megismertetése, a figyelemreméltóan jó európai gyakorlat bemutatása. A konferencia programja:   Program Intézmény Előadó Cím ill. témakör 1. ülés Elnököl: Barkóczi Zsolt 1o:oo HUNAGI Barkóczi Zsolt elnök Megnyitó 1o:1o EUROGI Prof. Mauro Salvemini elnök Térségi tervezés és térbeli adat infrastruktúra Európában  (EN) 1o:3o EUROGI/Plan4all...

Részletek

Digitális területi tervezés – Realitás vagy utópia?

„Társaságunk kiváló lehetőséget kapott arra, hogy az Európai Térinformatikai Ernyőszervezet támogatásával (www.eurogi.org) március 3-án szakmai konferenciát rendezzen Budapesten a várostervezés/térségi tervezés és térinformatika témakörben Digitális területi tervezés - Realitás vagy utópia? címmel. A tematikus konferencia elsődleges célja az EU Plan4all projekt 1 eredményének, a legjobb európai gyakorlat megismertetése. A projektben Magyarország nem vett részt, ezért ezúton kívánjuk biztosítani a hazai szakemberek tájékoztatását. Szóba kerül a tervezés igénye a térbeli adatokkal szemben, továbbá az, hogyan alakítható ki a térségi tervezést az európai jogszabályi...

Részletek