Skip to main content

Találat: tudomány- technológia- és innovációpolitika (TTI-politika)

Drónok felderítésén dolgozik az Antenna Hungária

„Pilóta nélküli eszközök felderítésére alkalmas komplex szenzorrendszert fejlesztett ki 2,8 milliárd forintból az Antenna Hungária Zrt. által vezetett konzorcium, amely a "K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések" című pályázaton 1,9 milliárd forintot meghaladó vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el - közölte a cég. A fejlesztés során létrehoztak egy működő műszaki mintarendszert, amely számos elemében prototípus szintű összetevőkből épül fel, amelyek így önálló termékként is piacképesek. A projekt eredményeként létrejött szenzor lehetőséget biztosít a pilóta nélküli légi járművek ellenőrzésére, mely probléma a...

Read more

Megalakult a Nemzeti Egészségügyi Kutatási Ügynökség Nonprofit Kft.

„Az egészségügyi ágazat tudományos tevékenységeinek összehangolására, a kutatások gyakorlati koordinálásának támogatására a kormányzati prioritások érvényesítése érdekében Prof. Dr. Kásler Miklós kezdeményezésére megalakult a Nemzeti Egészségügyi Kutatási Ügynökség (NEKÜ). Az Ügynökség célja, hogy a Klinikai Vizsgálatok és az orvostudományi kutatások támogatásával kimagasló innovációs környezetet teremtsen, amely új, magyar fejlesztésű technológiák és eljárások kidolgozására ad lehetőséget, növeli a hozzáadott értéket és a betegek számára szélesebb körben elérhetővé teszi az innovatív terápiákat. Az EMMI minisztere 2018 nyarán kijelölte az irányokat a Nemzeti Egészségügyi Programok megfogalmazásában,...

Read more

A Kopernikusz program

„A Kormány T/17430 számú Földmegfigyelési Információs Rendszerről szóló törvényjavaslatának célja a Földmegfigyelési Információs Rendszer (FIR), illetve az ehhez kapcsolódó állami feladatokat ellátó Földmegfigyelési Operatív Központ működését lehetővé tévő jogszabályi háttért megteremtése. A FIR a Kopernikusz Európai Földmegfigyelési Programba illeszkedik. Jelen Infojegyzet a Kopernikusz programot kívánja röviden bemutatni.” Forrás: A Kopernikusz program; Soltész Katalin; Képviselői Információs Szolgálat; Infojegyzet; 2021/66.; 2021. november 4. (PDF)

Read more

Sztáray: a kormány kulcsfontosságú terepként tekint az űrkutatási programokra

„A kormány kulcsfontosságú terepként tekint az űrkutatási programokra a gazdasági és technológiai növekedés szempontjából - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára a Nemzetközi Űrhajós Szövetség 33. kongresszusának megnyitóján Budapesten hétfőn. Sztáray Péter úgy fogalmazott: a kormány felismerte, hogy globális jelentősége van az űrágazatban rejlő üzleti lehetőségekre való nagyfokú összpontosításnak. Kiemelte: az idén tették közzé az első magyar kormányzati űrstratégiát, amelynek célja, hogy rávilágítson az ágazat erősségeire, kihívásaira és kiemelt projekteket fogalmazzon meg. Ezek a prioritások az első magyar kereskedelmi...

Read more

Sztáray Péter megbeszélése a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség főigazgatójával

„A biztonságpolitikáért felelős államtitkár 2021. november 4-én találkozott a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség (IAF) főigazgatójával. Christian Feichtinger a Nemzetközi Űrhajós Szövetség (Association of Space Explorers - ASE) 2021. november 1. és 5. között Budapesten rendezett éves Kongresszusára érkezett Magyarországra. Sztáray Péter hangsúlyozta: a magyar kormány prioritásként kezeli az űrkutatás területét, ennek is köszönhető, hogy házigazdaként látjuk vendégül az ASE űrhajósait Budapesten. Tájékoztatást adott arról, hogy az elmúlt három évben a kormány jelentősen növelte az űrkutatásra szánt erőforrásokat. A nyár folyamán fogadtuk el Magyarország...

Read more

Minél többek előtt kitárnák a magyar űrhajósprogram kapuját

„ Elindult a Hungarian to Orbit (Hunor) nemzeti kutatóűrhajós program. A jelentkezőknél elvárás a felsőfokú végzettség, a műszaki, természettudományos szakmai tapasztalat, a pszichés terhelhetőség, a felsőfokú angoltudás és legfeljebb 40 betöltött életév. A kiválasztási folyamat az Európai Űrügynökséggel együttműködve, az ESA űrhajós politikájával összhangban zajlik. A részletekről Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért és űrtevékenységért felelős miniszteri biztosa beszélt az InfoRádiónak. A Hungarian to Orbit, vagyis a Hunor nevezetű programban, amerikai együttműködéssel, a NASA és az Axiom Space vállalat közreműködésével 2024-ben...

Read more

Sztáray Péter nyitóbeszéde a mesterséges intelligencia szabályozásával foglalkozó konferencián

„2021. május és november között Magyarország látja el az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának soros elnökségét. A konferencia a magyar elnökségi program részeként, az Európa Tanáccsal közös szervezésben, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, az Igazságügyi Minisztérium és az Innovációs és Technológiai Minisztérium szoros együttműködésében valósult meg. Az esemény – a magyar elnökség prioritásaival összhangban – a mesterséges intelligencia által okozott kihívások kezeléséről, valamint az e-technológia megfelelő szabályozásáról folytatott párbeszéd előmozdítását célozta. Sztáray Péter beszédében kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia szabályozásához elengedhetetlen a széles körű...

Read more

Decemberre csúszik a nagy uniós K+F-pályázat ( Ginop Plusz-2.1.1) megnyitása

„Több ponton is módosította a kiíró a Ginop Pluszban a vállalati kutatást, fejlesztést és innovációt ösztönző, 136,67 milliárd forintos tervezett keretösszegű 2.1.1-es pályázatot – tudta meg a VG. Az első és legfontosabb változás az, hogy bár csúszik a támogatói kérelmek beadása, az nem egy-, hanem kétszakaszos lesz, az eredetileg november 2-re időzített kezdő sípszó helyett előbb december 13-tól január 5-ig, majd március 1-jétől 30-ig lesz rá lehetőség. Ezzel összefüggésben tisztázták, hogy nincs esély duplázni, vagyis aki már kedvező elbírálásban részesült az első...

Read more

Infotér 2021 – a magyar űrkutatásról és űriparról

„2021. október 21-én Balatonfüreden, a 12. Infotér Konferencia keretén belül előadást tartott a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára. Sztáray Péter bekapcsolódott az előadását követő panelbeszélgetésbe is, ahol Csuday Balázs korábbi magyar ENSZ állandó képviselő moderálásában Parragh Biankával, az MKIK Űr- és Védelmi Ipari Kollégiumának társelnökével, Kristóf Dániellel, a Lechner Tudásközpont szakértőjével, valamint Jónás Lászlóval, a Space Terminal vezetőjével az űrkutatást és űripart érintő kérdéseket vitattak meg. Az államtitkár hangsúlyozta: a közelmúlt kormányzati intézkedéseinek köszönhetően dinamikus fejlődésnek indult az innováció csúcsszegmensét jelentő...

Read more

Magyarország csatlakozott a nyílt tudomány nemzetközi kezdeményezéshez (ITM)

„Magyarország csatlakozott a nyílt tudomány (open science) nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy mindenki számára hozzáférhetővé tegyék a kutatás-fejlesztés és innováció eredményeit - jelentette be Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára hétfőn a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) rendezvényén. A nyílt tudomány a tudományos kommunikáció új megközelítése, amely az átláthatóság és együttműködés elvein alapul, a friss kutatási eredmények terjesztésének innovatív módja a legújabb technológiai fejlesztések és a digitalizáció vívmányainak alkalmazásával. Gulyás Tibor hangsúlyozta, a csatlakozással a kutatás,...

Read more
Page 31 of 62 1 30 31 32 62