Skip to main content

Találat: tudomány- technológia- és innovációpolitika (TTI-politika)

Elképesztő összegeket költ Kína kutatás-fejlesztésre

„Kína jelentősen növelte kutatás-fejlesztési kiadásait az elmúlt 25 évben. A kínai statisztikai hivatal adatai szerint az 1992 és 2017 közötti időszakban a kutatás-fejlesztési kiadások évente átlagosan 20,3 százalékkal nőttek. Tavaly a megelőző évhez képest 14 százalékkal, 1760 milliárd jüanra (mintegy 257 milliárd dollár, 1 jüan=40,33 forint) emelkedett a kiadás, ami 123-szorosa az 1991. évinek. Kína tavalyi kutatás-fejlesztési kiadása a hazai össztermék (GDP) 2,12 százalékának felelt meg. Ez a mutató a Világbank 2015-re vonatkozó adata szerint az Egyesült Államokban 2,8 százalék, Németországban 2,9...

Read more

György László a digitális kihívásokról: egyetemközpontú innovációs ökoszisztéma, digitalizáció és a mesterséges intelligencia etikai és jogi kérdései

„A kormány segíteni kívánja a vállalkozásokat a digitális kihívások kezelésében, abban, hogy a mesterséges intelligencia terjedésével járó újításokat a saját méretüknek megfelelően tudják alkalmazni - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára a Joint Venture Szövetség makrogazdasági konferenciáján kedden. Az államtitkár az eseményen stratégiai megállapodást írt alá a szövetséggel, amelynek lényege, hogy az ITM bevonja partnerét a jogszabály-előkészítési folyamatokba. György László kiemelte: a nagyvállalatok többnyire rendelkeznek a folyamatok átalakításához szükséges tudással, támogatásra főképpen a kis- és...

Read more

Innovációs és technológiai miniszter: várják a vezető hazai informatikai és elektronikai vállalatok csatlakozását egy „mesterségesintelligencia-platformhoz”

„Mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek, szervezetek együttműködését szorgalmazza a kormány. Az innovációs és technológiai miniszter az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének pénteki sárvári konferenciáján elmondta, várják a vezető hazai informatikai és elektronikai vállalatok csatlakozását egy "mesterségesintelligencia-platformhoz". Palkovics László azt mondta: mindenkit szeretnének bevonni a munkába, aki érdekelt a mesterséges intelligencia jövőbeni alkalmazásában, kutatásában, termékké tételében, annak jogi és etikai aspektusainak vizsgálatában. Hozzátette: az a szándékuk, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányait és kereteit. A technológiai fejlődésnek ez a...

Read more

Magyarország 2020-ra a GDP 1,8 százalékát akarja kutatás-fejlesztésre költeni, mondta Palkovics László az 56. közgazdász-vándorgyűlésen Debrecenben

„Magyarország 2020-ra a bruttó hazai termék (GDP) 1,8 százalékát akarja kutatás-fejlesztésre költeni - mondta az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön, az 56. közgazdász-vándorgyűlésen Debrecenben. Palkovics László hangsúlyozta: ennek eléréséhez 2017-hez képest 330 milliárd forinttal több forrás szükséges. Hozzátette: Magyarország a versenyképesség és a gazdasági növekedés szempontjából meghatározó innováció területén az Európai Unió tagországai között a 22. helyet foglalja el, a kormány a kutatás-fejlesztésre szánt források növelésével kíván javítani ezen a helyzeten. A miniszter kiemelte: az ország az európai rangsorban kiemelkedő helyen áll...

Read more

Palkovics László: Érdemes újragondolni az akadémiai kutatóintézetek státuszát

„...Ami a Debreceni Egyetemen, és Debrecenben történik, az maga a 21. század- mondta köszöntőjében Palkovics László innovációs-és technológiai miniszter. A tárcavezető kifejtette, hogy az egyetem a hazai felsőoktatás kiemelkedő intézményeként sokoldalú, interdiszciplináris képzéssel, kutatással és fejlesztéssel járul hozzá a tudomány és a társadalom fejlődéséhez. Az egyetem tervei azt mutatják, hogy Debrecenben megértették a kor szavát, beszélik az innováció nyelvét. - A Debreceni Egyetem kiemelt feladatának tekinti a technológiák, az innovációs megoldások piaci környezetbe való helyezését, az innovációs lánc hiányzó elemeinek megszervezését, megteremtését....

Read more

Doktori iskola és okos tanya a vidékfejlesztés szolgálatában

„A kulcsszó az együttműködés, a sokszínű kapcsolati hálózat kialakítása. Szekszárd egyetemváros jellegét tudatosítani kell az itt élőkben és ide érkezőkben, mondta a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának új dékánja, prof. dr. Szécsi Gábor tanszékvezető egyetemi tanár. – Milyen tervekkel, elképzelésekkel érkezett a városba? – Szekszárd kitűnő adottságokkal és komoly kulturális értékekkel rendelkezik – válaszolta prof. dr. Szécsi Gábor. – A legfontosabb cél, hogy a demonstratív kapcsolatokon túl érdemben erősödjön és tartalommal telítődjék a város és az egyetem együttműködése. Szekszárd egyetemváros jellegét...

Read more

György László: mesterséges intelligencia stratégiát is kidolgoz a kormány

„A magyar munkavállalók és munkáltatók érdekeit figyelembe véve kell elkölteni az innovációtermelésre szánt adófizetői pénzt – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára Debrecenben, az 56. közgazdász-vándorgyűlésen pénteken. A kilencvenes évek gazdaságpolitikája a külföldi érdeket helyezte előtérbe A gazdaság- és innovációs politika nem lehet öncél, annak a magyar emberek jólétét kell szolgálnia: a tiszta és élhető környezetet, a megfizethető lakhatást illetve a versenyképes tudás és a jól fizető munkahely megszerzésének lehetőségét – mondta György László. Egyre közelebb kerülünk...

Read more

A DARPA mintájára kibervédelmi innovációs ügynökséget állít fel a német kormány

„A DARPA mintájára kibervédelmi innovációs ügynökséget állít fel a német kormány. A cél, hogy Németország fejlett kibervédelmi technológiával rendelkezzen. Önálló kibervédelmi innovációs központot állít fel Németország, jelentette be tegnap Horst Seehofer belügyminiszter és Ursula von der Leyen védelmi miniszter tegnap. A német szövetségi kormány terve szerint az ügynökség mintegy száz kutatót foglalkoztat majd, és az elkövetkező öt évben 200 millió euró körüli összeget fordíthat kibervédelmi célú kutatásokra és fejlesztésekre, hogy megszűnjön a kibervédelem terén az ország technológiai függősége. Az ügynökség feladata lesz...

Read more

Az Európai Beruházási Bank 500 millió eurós hiteléből fejleszti 5G-hálózatát a Nokia

„A finn cég az 5G szabványhoz kapcsolódó fejlesztésekre kapja a pénzt. Az Európai Beruházási Bank 500 millió eurót bocsát a Nokia rendelkezésére azért, hogy felgyorsítsa az 5G-hálózatok kutatását és fejlesztését. Alexander Stubb, a pénzintézet alelnöke a Helsingin Sanomat finn újság online kiadásának azt nyilatkozta, hogy Kína és az Amerikai Egyesült Államok az 5G területén gyorsan haladnak előre. Éppen ezért nagyon fontos, hogy legyenek olyan európai vállalatok, amelyek felveszik e vetélytársakkal a versenyt. A menedzser hozzátette, hogy az 5G gyorsan teret hódít, gyorsabban,...

Read more

A technológia fejlődése: Miért fontos, hogy a kutatás-fejlesztés és a tervezés ne szakadjon el az ipari folyamatoktól?

„Miért fontos, hogy a kutatás-fejlesztés és a tervezés ne szakadjon el az ipari folyamatoktól? A Gavekal Dragonomics globális makrogazdasági kutatóintézet hong-kongi kutatója, Dang Wang saját blogján paradigmaváltás határait feszegető esszét tett közzé a technológiai fejlődésről, szembemenve néhány erősen bevésődött közgazdasági alapvetéssel. Bár címében – visszautalva egy korábbi írására – azt emeli ki, hogy a társadalom optimizmusa miért fontos összetevője a humántőkének, jelen szemlében egy másik gondolatmenetét emeljük ki. Ennek felvezetésében Wang a technológia fogalmának három értelmezési szintjét különbözteti meg: az eszközökben testet...

Read more
Page 57 of 62 1 56 57 58 62