Skip to main content

Találat: tudományos adatbázisok

Mától elérhető az Interneten „A magyar nyelv nagyszótára” – Megjelent a hatodik kötet

„Február 1-jén mutatták be Budapesten, az MTA Nyelvtudományi Intézetében a hatodik kötetet (DI–EK), mely alkalomból Ittzés Nóra, a Nagyszótár főszerkesztője bejelentette, hogy az eddig kiadott kötetek teljes anyaga elérhető az interneten. Február 1-jén mutatták be Budapesten, az MTA Nyelvtudományi Intézetében a hatodik kötetet (DI–EK), mely alkalomból Ittzés Nóra, a Nagyszótár főszerkesztője bejelentette, hogy az eddig kiadott kötetek teljes anyaga elérhető az interneten. Az online változat (nagyszotar.nytud.hu) az eddig megjelent kötetek szócikkeit (a–ekvivalens címszó), valamint az alakváltozatokra mutató utalókat tartalmazza, egységesen kereshető formátumban....

Részletek

Bemutatták a Magyar Nemzeti Helynévtár elnevezésű online adatbázist

„Bemutatták a Magyar Nyelvstratégiai Intézet (MANySI) támogatásával megvalósult Magyar Nemzeti Helynévtár elnevezésű online adatbázist kedden este Budapesten. Az intézet igazgatója, Bencze Lóránt köszöntőjében elmondta: a nyelvi jelek, így a magyar nemzeti nyelv életben tartása is csak korszerű forráskutatással, valamint az eredmények könnyen hozzáférhető, egyszerre digitális és papíralapú rögzítésével lehetséges. Mint fogalmazott, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet azzal a céllal jött létre, hogy tudományosan alátámasztott tanácsadásával elérje a kormánynál és az Országgyűlésnél ezen munkálatok támogatását. A Magyar Nemzeti Helynévtárat Tóth Valéria, a Debreceni Egyetem...

Részletek

A statisztika és a digitális átállás

„Az elmúlt évtizedben bizonyos adatközlő kiadványtípusok (például az évkönyvjellegű adattárak és a statisztikai gyorsjelentések) nyomtatott változata megszűnt; manapság legtöbbször egyidejűleg, netán már korábban a printtel egyenértékű vagy bővebb tartalmú digitális verzió keletkezik. A könyvtárak életében ennek a legfeltűnőbb megjelenési formája az, hogy a polcokon öt-tíz évvel ezelőtti a legfrissebb kiadás egy-egy statisztikai évkönyvből. Az érdeklődő olvasó elbizonytalanodhat, érdemes-e betérnie a könyvtárba. Cikkünkben amellett érvelünk, hogy igen, a könyvtárak továbbra is megkerülhetetlen szereplői a tudományos kutatásnak. A következőkben ismertetjük a hivatalos statisztikai kiadványok...

Részletek

Újabb mérföldkövéhez érkezett az első nemzeti tudományos bibliográfiai adatbázis

„Fejlesztésének újabb mérföldkövéhez érkezett Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT), amely a hazai kutatás-fejlesztési információs rendszer egyik központi elemeként országos méretben teszi láthatóvá, mérhetővé és intézményi szinten összehasonlítóvá a tudományos teljesítményt. A korszerű, hiteles és szabványosított adatbázis az elnyert uniós támogatással megvalósított fejlesztések eredményeképp a jövőben az eddiginél sokkal szélesebb áttekintést ad a magyarországi kutatási eredményekről, átjárást biztosít a felsőoktatási intézményi tudástárakhoz, repozitóriumokhoz, erősíti a felsőoktatás és a kutatás versenyképességét. "A Magyar Tudományos Akadémia egyik közfeladata, hogy bemutassa a magyar tudomány eredményeit. Ennek...

Részletek

Kormányhatározat az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program finanszírozásával és működtetésével kapcsolatos feladatokról

„A Kormány 1. felkéri a Magyar Tudományos Akadémiát (a továbbiakban: MTA), hogy az irányítása alatt álló köztestületi költségvetési szerv, az MTA Könyvtár közreműködésével lássa el az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program működtetésével kapcsolatos feladatokat; Felelős: az MTA elnöke Határidő: folyamatos 2. felkéri a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, hogy a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény (a továbbiakban: költségvetési törvény) 1. melléklet XXXIII. Magyar Tudományos Akadémia fejezet, 2. MTA Könyvtára címen belül új 2. Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program alcímet hozzon...

Részletek

Nyílt Hozzáférés Hete

„Az Open Access Week alkalmából egy kis ajánló: a számtalan népszerű (DRIVER, OpenAIRE, stb.) és kevésbé ismert nemzetközi kezdeményezés mellett a HUNOR (HUNgarian Open Repositories) konzorcium honlapja magyar nyelven ad széleskörű tájékoztatást a Nyílt Hozzáférés kérdéseiről.” „Open Access Üdvözöljük a nyílt hozzáférés információs portálján! A portál rendszerezett és aktuális információkat szolgáltat a nyílt hozzáférés (open access vagy OA), illetve a tudományos kommunikáció új irányai iránt érdeklődők számára. Az "open access" fogalom a tudományos, illetve kutatási információkhoz és adatokhoz való korlátok nélküli, nyílt...

Részletek

Megjelent A Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) publikációs adatbázis szolgáltatások országos kiterjesztése című kiemelt projekt felhívása

„Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent "A Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) publikációs adatbázis szolgáltatások országos kiterjesztése" című kiemelt projekt tervezési dokumentációja. A felhívás célja a már kiépítés alatt álló első nemzeti tudományos bibliográfiai adatbázis, Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) teljes kiépítése, adatvagyonának lényeges bővítése és használatának kiterjesztése a felsőoktatás teljes területére. A részletes projektjavaslatok benyújtása 2011. október 20-tól 2011. december 31-ig lehetséges.” Forrás: Megjelent A Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) publikációs adatbázis szolgáltatások országos kiterjesztése című kiemelt projekt felhívása, Nemzeti Fejlesztési...

Részletek

Megjelent a Tudományos és felsőoktatási tartalmak központi elektronikus közzétételének biztosítása című kiemelt projekt felhívása

„Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent a „Tudományos és felsőoktatási tartalmak központi elektronikus közzétételének biztosítása” című kiemelt projekt tervezési dokumentációja. A kiemelt program célja, ingyenes és jogtiszta központi elektronikus teljes szövegű elérhetőségek biztosítása a leggyakrabban használt aktuális felsőoktatási és tudományos tartalmak esetében, illetve olyan tudományágak területén adatbázisokhoz való hozzáférés biztosítása, amelyek illeszkednek a hazai felsőoktatási intézmények K+F stratégiáihoz, azonban ez idáig a hozzáférés nem volt megoldott. A részletes projektjavaslatok benyújtása 2011. október 20-tól 2011. december 31-ig lehetséges.” Forrás: Megjelent a Tudományos és...

Részletek