Skip to main content

Találat: urbanisztika

Smart Egerszeg – Jövő-üzemmódba kapcsol a város

„Ki gondolta volna évekkel, vagy évtizedekkel ezelőtt, hogy éppen az a magyar város lesz a jövő közlekedésfejlesztésének és járműipari újításainak egyik központja, amely mindig távol esett az ország főbb útvonalaitól? Zalaegerszeg a régióban betöltött szerepének újragondolása és tervezése után azonban mindez megváltozott. Olyan – Európában is egyedi – tesztpálya épül a zalai megyeszékhelyen, amely kulcsfontosságú pozíciót biztosít a városnak a járműgyártás és fejlesztés területén. A tesztpálya azonban sokkal több, mint egy ipari beruházás. A Zalaegerszegen folytatott kutatói és fejlesztői munka nagyban hozzájárul...

Read more

Okos városok és alrendszereik – Kihívások a jövő városkutatói számára?

„Az okos városok témája divatossá vált az utóbbi évek városfejlesztéssel foglalkozó nemzetközi konferenciáin, a nemzetközi tudományos szakirodalomban és a médiában is – főleg, amikor a városok jövőbeli fejlesztésről van szó – jelen van az okos város diskurzusa. A téma kutatásában három nagyobb szakterületről érkeznek kutatók: akik az okos városok technológiai infrastruktúrájával (telekommunikációs mérnökök, programozók), illetve a városok élhetőségével, ökológiai fenntarthatóságával foglalkoznak (ökológusok, környezetvédelmi szakemberek). A harmadik szakterület a különböző társadalomtudósok csoportja (szociológusok, regionális kutatók, geográfusok, közgazdászok), akik elsősorban az okos városok fejlesztésének...

Read more

Kerítés intelligens kolbászból

„Mitől okos egy város? És mitől lesz szerethető? Hogyan lehet sikeres? Interjúnk Z. Karvalics Lászlóval. Az informatikai fejlesztéstől lesz-e okos egy város? Vagy elég hozzá egy kemence? Kell-e rettegni az egymással összekapcsolt rendszerektől? És a cybermackóktól? Véget ér-e valaha az álhírek kora? Többek közt ezeket a kérdéseket rágtuk át Z. Karvalics Lászlóval, a Szegedi Tudományegyetem docensével, az Okos városok, kérdő- és felkiáltójelekkel című könyv szerzőjével. Azt írja a könyvben, hogy tucatnyi módon próbálták már meghatározni az okos várost, melyik definíció áll önhöz...

Read more

Az Információs Társadalom tematikus száma az okos városokról

„Tartalomjegyzék Tanulmányok Okos városok: a dekonstrukciótól a hiperkonstrukcióig Z. Karvalics László Egy okos Pécs felé Csaba Ders Erősítik-e a társadalmi kirekesztést a smart cityk? Gere László, Czirják Ráhel Az okos város fejlesztésekhez kapcsolódó közösségi informatikai eszközök: társadalmi szoftver, online participáció, crowdsourcing Molnár Szilárd Csipkerózsika, ébredj! – avagy új kihívások előtt a közösségi hozzáférés Gáspár Mátyás Az épített örökség hozzáférhetővé tétele és a műemléki topográfia Entz Géza Antal Az Okos Város Fejlesztési Modellről Szemerey Samu, Rab Judit Városfejlesztés és okos városok a mutatószámok...

Read more

Smart City 2017 konferencia

„Helyszín:Hotel InterContinental Időpont: 2017.04.27 Kiemelt témák: Fókuszban a város: Modern Városok – uniós források, új várostervezési modellek, intelligens közlekedés. Mitől okos egy város? Fókuszban az ember: IT a mindennapokban, okosodó otthonok, megállíthatatlan e-kereskedelem, robot vs. ember Fókuszban az energia: smart energiafelhasználás, megújuló energiák, intergrált energetikai rendszerek, csökkenő költségek - zöldülő világ A szemünk előtt zajlik a negyedik ipari forradalom. A digitalizáció, a big data, az Internet of Things, az okosodó városok és otthonok, az önvezető autók, az intelligens üzemeltetési rendszerek, a robotizáció,...

Read more

Budapest okos város jövőképe

„Az áprilisi Green Talk eseményen Barta Zsombor, a HuGBC elnökségi tagja mutatja be a Fővárosi Közgyűlés által idén januárban elfogadott anyagot. A vízió kidolgozásában Zsombor aktívan vett részt. A hallgatóság megismerheti a jövőkép egyes elemeit és fenntarthatósági vonatkozásait. Az elfogadott jövőkép olyan átfogó keretrendszer, amely a már meglévő horizontális programokkal és stratégiákkal is összhangban van, de egy élhetőbb város jövőképét vetíti előre. A Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) közös gondolkodás keretében kíván részt venni a jövőkép konkrét programelemeinek javaslattételi kidolgozásában, emiatt invitálunk...

Read more

Miskolc polgármestere a 21. századi városfejlesztésről

„„Légy innovatív! Élj a lehetőségekkel!” – ezzel a címmel rendezett konferenciát a Világgazdaság című napilap csütörtökön Budapesten. Az eseményen a 21. századi városfejlesztésről tartott előadást Miskolc polgármestere. Kriza Ákos egyebek mellett elmondta, a miskolci városfejlesztési modellben az ipari parkok fejlesztése, a cégek támogatása egyaránt fontos szerepet tölt be, csakúgy, mint a szakképzés fejlesztése. Miskolc polgármestere elmondása szerint örömmel tett eleget a gazdasági napilap felkérésének, és a konferencián büszkén számolhat be a főváros és az ország közvéleménye előtt a város innováció és az...

Read more

60 milliárd forint jut Sopronnak a Modern városok fejlesztési programban

„Közel 5 milliárd forintot már átadott Sopronnak a kormányzat abból a mintegy 60 milliárdból, amelyet a város fejlesztéseihez biztosít a Modern városok programban - emelte ki Csepreghy Nándor Sopronban, a történelmi belvárosi felújításának alapkőletételén szerdán. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy a gazdaság szempontjából Budapest fejlesztése mellett fontos az 1990 előtt méltatlan módon elfeledett vidéki Magyarország fejlesztése is. Szükség van arra, hogy minden megyében egy-két olyan központi város erősödjön meg, amely a térségnek munkalehetőséget és növekedési potenciált teremt, és ahol a XXI....

Read more

Angliai okos városokról a Műegyetemen

„Bristol volt 2015-ben Európa zöld fővárosa, amivel a város kiemelkedő eredményeit ismerték el az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaságba való átmenet terén. Milton Keynes pedig most ünnepelte megalapításának 50. évfordulóját, és azon angol mintavárosok legsikeresebbike, amelyeket 1946 és 1970 között létesítettek, egy világviszonylatban is elismert és egyedülálló várostervezési program keretében. Mindkét település mintaértékű okosváros-fejlesztéseket visz az Egyesült Királyságban. E két város SmartCity-programvezetője, Geoff Snelson és Jessica Ellis lesz a vendége a Magyar Közgazdasági Társaság Műegyetemi Ifjúsági Szervezete angol nyelvű rendezvényének 2017. április 4-én, kedden...

Read more

Mi a baj az okos város fogalmával?

„Mi a baj az okos város fogalmával? Központosítás-párti, a technológiától remél megváltást, különböző településekre hasonló megoldásokat tukmálna rá, univerzalista, nagyváros-központú, üzlet-vezérelt. Az okos várossal foglalkozó szakmai-tudományos háttérmunka egyoldalú, a mai okos város programok nagy része egyenlőtlenség-fokozó hatású, a polgárok ellenőrzésének magasabb szintjét teremti vagy teremtheti meg, a sebezhetőség növekedéséhez vezet, a könnyen bevezethető és alkalmazható megoldások miatt csökkentheti a lakossági aktivitást. A könyv az okos város irodalomban használt tipikus jellegzetességekből a ’jó várostól’ elvárt sajátosságokat formál. Az okos megoldásokkal élő város legyen...

Read more
Page 20 of 37 1 19 20 21 37
Close Menu