Skip to main content

Találat: urbanisztika

Összefoglaló a Smart City legutóbbi előadásáról: Living lab – a városi laboratórium, mint fejlesztési modell

„A Smart City rendezvénysorozat hetedik előadója Szemerey Samu volt, aki három szervezet képviseletében mutatta be a városi laboratóriumokat az előadás résztvevőinek. A „city lab” vagy „living lab”, vagyis a városi laboratórium alapját az úgynevezett négyes hélix modell adja, mely a helyi egyetem, az ipar, az állam és a civil szféra együttműködésén alapul. A városi laboratórium lényege, hogy olyan új innovatív kezdeményezések valósuljanak meg egy adott városban, mely kölcsönösen előnyös a lakosság és az önkormányzat számára, vagy az ipar, az önkormányzat és a...

Read more

Az okos város újragondolása – tíz veszélyforrás, tíz „kötelező elem”

A Magyar Urbanisztikai Társaság 50 éves évfordulója alkalmából április végén szervezett műhelybeszélgetésen Z. Karvalics László összefoglalta, hogy a városok megújulását az IT-től és általában a technológiától remélő értelmezés és szellemiség elterjedése vagy uralkodóvá válása milyen veszélyeket idéz fel. Kérésünkre egy megjelenés előtt álló írásából kiemelhettük az óvatos újragondolásra okot adó 10-10 szempontot. Veszélyek: Centralizáció-pártiság Technológiai determinizmus Univerzalizmus Nagyváros-központúság Üzlet-vezéreltség Az okos várossal foglalkozó szakmai-tudományos háttérmunka egyoldalúsága Az okos város programok egyenlőtlenség-fokozó hatásúak A polgárok ellenőrzésének magasabb szintjét teremthetik meg A sebezhetőség (vulnerabilitás)...

Read more

Szolnok csatlakozik az Open & Agile Smart Cities (Nyitott és Agilis Okos Városok) kezdeményezéshez

„ELÖTERJESZTÉS Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2016. április 28-i ülésére Open & Agile Smart Cities (Nyitott és Agilis Okos Városok) Kezdeményezéshez történő csatlakozásra Tisztelt Közgyűlés! Az okos vagy élhetőbb város olyan települést takar, mely a rendelkezésre álló technológiai lehetőségeket (elsősorban az információs és kommunikációs technológiát) olyan innovatív módon használja fel, amely elősegíti egy jobb, diverzifikáltabb és fenntarthatóbb városi környezet kialakítását. Egy várost akkor nevezünk ,,okosnak", ha fenntartható gazdasági fejlődését a hagyományos és digitális infrastruktúrába, humán és társadalmi tőkébe való kiegyensúlyozott befektetés révén,...

Read more

A városfejlesztés új útjai – Okos Városok Konferencia – 2016. május 5., Budaörs

„PROGRAMTERV (előadók felkérés alatt) Időpont Előadás neve Előadó neve 9:00 – 9:20 Köszöntő Soltész Attila, elnök, Informatika a Társadalomért Egyesület 9:20 – 9:40 Nyitóelőadás Vágujhelyi Ferenc, elnök, Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács 9:40 – 10:00 Digitális transzformáció és az okos városok lehetőségei Solymár Károly Balázs, infokommunikációért felelős helyettes államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 10:00 – 10:20 A jövő városai, amiben élünk Füleky Zsolt, építészeti és építésügyi helyettes államtitkár, Miniszterelnökség 10:20 – 10:40 Okos városok Magyarországon és a Lechner Tudásközpont feladatai Kulcsár Sándor, Smart...

Read more

Miskolc az okos városról

„...Kiss Gábor alpolgármester a nyitott és okos városok kapcsán kért szót. “A város kiemelt célja, hogy a hazai nagyvárosok között kialakult helyzetben egyre jobb helyezést érjen el” – fogalmazott. Kiemelte, hogy van valós idejű utastájékoztató a megállókban, van wi-fi a villamoson, stb. “A szövetséghez való csatlakozás lényege, hogy az előnyünket tudjuk növelni. A csatlakozás azt várja el a várostól, hogy hozzuk létre az okosváros stratégiát, amin egyébként is dolgozunk, év végére elkészül. A program négy várost szólított meg, Miskolcnak a Modern Városok...

Read more

Okos kormányzat nélkül nem lesz okos város

„Van már okostelefonunk, okostévénk, a legújabb őrület pedig az okos város. De miért lesz ez jó nekünk? Erről beszélgettek a Magyar Urbanisztikai Társaság vitaestjén. Elég kevés embert vonzott a Magyar Urbanisztikai Társaság szerdai, Miért jó nekünk az okos város? címet viselő kerekasztal-beszélgetése. És hát a kevés ember is javarészt mérnökökből és építészekből került ki. Pedig nem lehet azt mondani, hogy elvont lett volna a téma: az ún. okos város (smart city) elsőre persze kissé furcsa fogalom, de közel van a mindennapokhoz, és...

Read more

Használd jól a közadatot! – Databoom Hackathon a Kitchen Budapestben

„Használd jól a közadatot! - Databoom Hackathon címmel 24 órás hackathon zajlott a hét végén, április 15-16-án a Kitchen Budapestben. Az első magyar közadathasznosítási programozási versenyt a Lechner Tudásközpont hatalmas adatkészlettel támogatta. Az adatokat Both András, a Tudásközpont infokommunikációs igazgatója mutatta be, Szemerey Samu urbanista, a Lechner Okos Város Központjának szakértője zsűritagként vett részt az eseményen. A versenyre programozók, adatelemzők, designerek, illetve helyi önkormányzatban, a közigazgatásban, civil szervezetekben jártas szakemberek és kutatók jelentkezhettek, bárki, akit érdekelnek a helyi adatok vagy érintett a...

Read more

Nagyszerű webhely a budapesti lakások történetéhez

„Fantasztikus kezdeményezés Budapest Főváros Levéltárától a budapesti lakásállomány archívuma. Hogyan éltek a lakók a különféle jellegzetes budapesti házakban? Milyen lakásban találjuk magunkat egy jellegzetes gangos ház körfolyosójáról belépve, vagy éppen egy 1920-as években épült újlipótvárosi házban? Házak adatbázisa és tematikus forrásgyűjtemény: ez a két pillére a Budapest Főváros Levéltára projektje keretében létrejött nagyszerű honlapnak, amelynek segítségével kerületenként több budapesti lakóház falai közé is bejuthatunk, legalábbis virtuálisan, és körülnézhetünk. Az adatbázist tanulmányok sora egészíti ki, amelyek rengeteg hasznos háttérinfót adnak a témához, ezekből...

Read more

Egyelőre csak okosodó városaink vannak

„Azzal a szándékkal ültünk be a Design Terminálban tartott okos városokról szóló beszélgetésére, hogy megtudjuk: van-e olyan városunk, amelyre már most is illik a „smart” jelző. Kiderült: ezt sajnos még itthoni településekre nem mondhatjuk, de az irány, amerre elindultunk, biztató. A Design Terminál CityLab elnevezésű eseményeinek az a célja, hogy neves szakértőkkel körüljárják az éppen aktuális, városfejlesztéssel kapcsolatos témákat. Március 31-én ennek megfelelően a hazai okos városokkal, és azok szabályozó környezetével foglalkoztak. A beszélgetés legfőbb kérdése az volt, hogy kik azok a...

Read more

Miért jó nekünk az okos város?

„MEGHÍVÓ a Magyar Urbanisztikai Társaság 50 éves évfordulója alkalmából szervezett eseménysorozat következő alkalmán megrendezésre kerülő műhelybeszélgetésre és vitára MIÉRT JÓ NEKÜNK AZ OKOS VÁROS? témakörben. Előadók: * Kőszeghy Lea – városszociológus; szakpolitikai munkatárs Habitat for Humanity Magyarország * Lados Mihály – tudományos főmunkatárs, MTA KRTK; a közgazdaság-tudomány kandidátusa * Z. Karvalics László – egyetemi docens, SZTE BTK; történész, információs társadalom kutató Moderátor: * Kocsis János Balázs – városszociológus; egyetemi docens BME, BCE; alelnök, MUT Program: A Smart City korunkban talán az egyik...

Read more
Page 29 of 37 1 28 29 30 37