Találat: válság

Beszorított helyzetben az IT vezetők

„Összességében az idén sem költenek többet informatikára a vállalatok, az IT vezetők felé mégis nőnek az elvárások. Túlzottan optimistának bizonyultak azok a prognózisok, amelyek tavaly azt jósolták, hogy a válság elmúltával a vállalatok informatikai költései gyorsan visszatérhetnek a 2008 előtti szintre. E helyett világszerte az a jellemző, hogy a növekvő igények mellett az idei IT-költségvetések stagnálnak, vagy legfeljebb minimálisan emelkednek. Ezt támasztja alá az amerikai Gartner piacelemző cég nemzetközi kutatása is, amelyben több ezer informatikai vezetőt (Chief Information Officer – CIO) kérdeztek...

Részletek

Ketyeg a bomba a vidéki Magyarországon

„Már az idén reformértékű átalakítások valósulhatnak meg az önkormányzatok működésével kapcsolatban, ezek részleteit azonban egyelőre homály fedi. Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára lapunknak erre a hétre ígért tájékoztatást. A megválaszolandó kérdések sokrétűek, hiszen egyszerre kellene kezelni az önkormányzatok eladósodottságából adódó problémákat és áttekinteni a helyhatóságok feladatait. Döbbenetes frankadósság Az államkincstár adatai szerint - amelyek az önkormányzatok által szolgáltatott adatokon nyugszanak - az önkormányzatok a tavalyelőtti állapot szerint összesen több mint 1200 milliárd forint kötelezettséget halmoztak fel.Ebben egyaránt megtalálható rövid és...

Részletek

Nincs egyezség, borul az ötök társulása

„Pétervásárán húsz év után felborulhat öt település társulása. Az ok a pénztelenség és az érdekek különbözősége. Pétervásárán a napokban tartott ülést a város, továbbá Erdőkövesd, Váraszó, Ivád és Kisfüzes községek társult képviselő-testülete. A polgármesterek és testületeik maratoni hosszúságú ülésen órákon át vitatkoztak az idei esztendőre szóló költségvetés egyes pontjairól, egyezségre azonban a tanácskozás végére sem jutottak. Éppen ezért február 10-ére újabb megbeszélést hívtak össze, ugyanebben a tárgykörben. Az öt település alkotta társulás – Heves megyében egyedülálló módon – még 1990-ben alakult meg,...

Részletek

Médiaerkölcs: A médiapolisz felemelkedése

"Ez a könyv ott veszi fel a fonalat, ahol a szerző előző, a "Why Study the Media?" (Miért van szükség a média tanulmányozására?) című kötete befejeződött. Tárgya nem más, mint második nagy környezeti katasztrófa, amellyel a globális társadalmaknak szembesülniük kell: a világ kommunikációs válsága. Morális és etikai, ugyanakkor politikai válságról van szó. Silverstone a könyvben azt állítja: mediatizált környezetünkben nem csupán a szennyezettség veszélyezteti annak lehetőségét, hogy elfogadható szinten fenntartsuk emberiességünket, hanem hogy csakis a globális kommunikáció realitásait - és még inkább...

Részletek

Szakszervezeti állásfoglalás a jövő évi költségvetésről

"A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) a mai napon értesült arról, hogy a költségvetési szervek 2011. évi gazdálkodásának tervezésére vonatkozó körirat – a költségek általános 5 %-os csökkentése mellett – a költségvetési szervek teljes körére a foglalkoztatotti létszám kötelező, általános 5 %-os, a háttérszervezetek 10 százalékos csökkentését írja elő. A közszolgálati dolgozók – közalkalmazottak, köztisztviselők, kormánytisztviselők – létszámának bármilyen mértékű csökkentése elfogadhatatlan az MKKSZ számára, mert ahhoz feladatcsökkenés nem kapcsolódik." Forrás: MKKSZ: Egymillió új munkahely, kontra újabb közszolgálati leépítések?,...

Részletek

Heim Péter: Legyen mindig bankadó!

"– Talán ön az egyetlen közgazdász, aki azt mondja, hogy a GDP 1-2 százalékával több pénzt kellene az egészségügyre fordítani. Hol talál erre forrást a jövő évi költségvetésben? – Ez politikai döntés kérdése. A költségvetésben van 13 ezermilliárd forint, az egészségügy ennek az összegnek mindössze 11 százaléka. A kamatkiadások 9 százalékát stabilnak tekintve marad nyolcvan százalék, amiből könnyen át lehet csoportosítani. Lehet találni forrásokat a közösségi közlekedésben, de a szociális ellátórendszerben is óriási tartalékok vannak. Az állami bürokráciából is kivehető 50-100 milliárd...

Részletek

Internet, bizalom a kormányzat iránt és állampolgári törvénytisztelet

A koreai szerzők tanulmánya a közigazgatás tanulmányozásával foglakozó európai szakemberek (European Group for Public Administration - EGPA IIAS) 32. éves konferenciáján hangzott el. Rövid kivonata szerint: A kormányzatba vetett bizalom csökkenése hozzájárul a politikai rosszullét érzetéhez, és nagy kihívást jelent bármely kormányzat számára. Kiindulva abból az előfeltevésből, hogy az e-kormányzat és a részvétel elektronikus módjai kívánatos fejlemények, melyeket a kormányzatok felülről kezdeményeztek, a tanulmány azokat az internetes lehetőségeket vizsgálja meg, amelyeket az állampolgárok használhatnak az alulról kiinduló részvétel és kommunikáció csatornáiként. Megvizsgálják,...

Részletek

Mellár Tamás a kilábalás lehetséges forgatókönyveiről

"Azt mondom, hogy az idei hiány tartható lesz nagy reformok nélkül is. 2010-ben az látszik, hogy volt egy 400 milliárdos lyuk, amit felerészben a bankadóból fedez a kormány, a másik felére pedig elegendő a költségvetési tartalék. A nagy kérdés az, hogyan zárnak az önkormányzatok, milyen hiányt produkálnak az állami vállalatok, és ezt hogyan finanszírozza az állam. Elképzelhető, hogy még bizonyos intézkedésekre szükség lesz, hogy a 3,8 százalékos hiányt pontosan tartani lehessen. Megszorításokra gondol? – Valamilyen kiadáscsökkentésre, zárolásra. De reformértékű intézkedéseket már nem...

Részletek

Gúzsba kötve keringőzni

"A húszesztendős magyar önkormányzati rendszer sok szempontból és sokféleképpen értékelhető. Az inga manapság a „minden rossz” irányában mozdult el, bár emlékezhetünk azokra az értékelésekre, amelyek korábban közpolitikai sikerágazatnak, az államháztartási reformok etalonjának tartották az új önkormányzati rendszert. A helyhatóságok mindennapi működésében láthatóvá válnak az 1990 utáni demokráciánk működésének jó és kevésbé jó oldalai...A jövő felé tekintve fel kell tenni a kérdést: megbukott az önkormányzatiság? Azt gondolom, a „magyar modell” története nem a decentralizáció csődje, sokkal inkább a konfliktusokkal szembe nem néző közpolitikáé....

Részletek

Észak-Karolina mindent kiszervezne

Hatalmas hiány tátong a szövetségi állam költségvetésében, Ahol csak lehet takarékoskodniuk kell. Ennek keretében, megtakarítási célzattal az állami informatikai szolgáltatások zömét ki szeretnék szervezni, a maradékot pedig ésszerűsíteni, összevonni. Ilyenkor persze felbukkan az ismerős retorika: az átláthatóbb, költséghatékonyabb és rugalmasabb kormányzat ígérete. Nem Észak-Karolina az egyetlen állam persze, amelyik így próbál szabadulni a deficittől. Több állam is nehézségekkel került szembe hasonló törekvései közben, mert a kiszervezési szerződések gyakran nem a tényleges költségeket tükrözik, de a közigazgatás sincs felkészülve arra, hogy fontos informatikai...

Részletek
Page 4 of 5 1 3 4 5