Skip to main content

Találat: Városi Civil Alap

14 milliárd forintra pályázhatnak a civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alap program keretében

„A Nemzeti Együttműködési Alap program keretéből (NEA) 14 milliárd forintra pályázhatnak a civil szervezetek a következő évre. Ez az összeg három milliárd forinttal haladja meg a tavalyi pályázati keretet - hangsúlyozta a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerdán. Szalay-Bobrovniczky Vince a Civil info NEA előadássorozat veszprémi állomásán elmondta, hogy október 2. és november 3. között pályázhatnak civil szervezetek a NEA keretében működésre, bér jellegű juttatásra, rezsire illetve programokra. Mint mondta, egy szervezet legfeljebb 4,5 millió forintra pályázhat. Felhívta a...

Részletek

Szeptember elsején 4,8 milliárd forintos pályázati kiírás jelenik meg városi civil szervezetek támogatására

„Szeptember elsején jelenik meg a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Városi Civil Alap keretében "civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása" című 2024. évi pályázati kiírás, 4,8 milliárd forint keretösszegben - jelentette be a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. A Városi Civil Alap célja az ötezer fő feletti lakosságszámú településeken székhellyel rendelkező, értékteremtő civil szervezetek - egyesületek, alapítványok - pályázati úton történő támogatása - közölte Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár. Hangsúlyozta, a kormány a mostani válságos időben is...

Részletek