Skip to main content

Találat: redaktor

Kormányzati döntéshozatal 2010-2014 között

„Az alábbi tanulmányban a 2010-2014 közötti kormányzati döntéshozatal mechanizmusait és az abban résztvevők szerepét, súlyát mutatjuk be és elemezzük. A vizsgálat során Pesti Sándor: A kormányzati döntéshozatal mechanizmusai Magyarországon címet viselő, a Századvég folyóiratban, 2000-ben megjelent tanulmányának szempontrendszeréből indulunk ki, módosítva annak felépítését és az egyes szempontok sorrendjét. Pesti említett művében a döntéshozatali folyamat három alapvető síkját különíti el: a közigazgatási egyeztetés mechanizmusait, a különböző politikai aktorok, egyeztető fórumok döntéshozatalt meghatározó szerepét, valamint a szakmai és érdekszervezetek folyamatba történő bekapcsolódását. Ezen túl...

Read more

A megyei önkormányzatok szerepének változása a rendszerváltástól napjainkig

„A megyei önkormányzatok a rendszerváltásig fontos szerepet töltöttek be Magyarország közigazgatásában. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV . törvényt (Ötv.) követően számtalan változás történt a megyék életében, azonban rengeteg megválaszolandó kérdés maradt, valamint keletkezett. Talán – ha kis mértékben is, de – ez is közrejátszott abban, hogy időközben elkerülhetetlenné vált egy újabb jogszabály megalkotása. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban Mötv .) a megyei önkormányzatok hatásköreinek döntő többségét elvette, így a középfokú közszolgáltatásokért elsősorban az államigazgatás...

Read more

Területi kormányhivatalok 2.0. ? A középszintű államigazgatás továbbfejlesztése 2015-ben

„Jelen tanulmány célja elsősorban az, hogy áttekintést adjon a fővárosi, megyei kormányhivatalok 2015 első felében végrehajtott átalakításáról és az ezzel kapcsolatos alapvető jogszabályi változásokról.” Forrás: Területi kormányhivatalok 2.0. ? A középszintű államigazgatás továbbfejlesztése 2015-ben; Barta Attila; Kodifikáció és közigazgatás; 2015/1, 39-45. oldalak (pdf)

Read more

Hárommilliárdos informatikai háttérrel támogatott közlekedésfejlesztéssel folytatódik a MÁV megújulása

„1,9 milliárd forint értékű támogatási szerződést kötött (a KÖZOP keretén belül) a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. alkotta konzorciummal. Az „Infrastruktúra és gördülő állomány karbantartó szoftver, valamint IT alkalmazás konszolidáció” (INKA) elnevezésű közlekedésfejlesztési projekt a karbantartás-irányítás és kapacitáskorlátozás-tervezés hatékonyságát növeli, ezáltal hozzájárul a menetrendszerűség javításához. A bő egyéves informatikai fejlesztés végrehajtására a vasúttársaság a Hewlett-Packard Informatikai Kft.-vel szerződött. A minisztérium a teljes, hárommilliárdos KÖZOP-IKOP szakaszolt projekt finanszírozásának támogatására kötelezettséget vállalt. A finanszírozási keretből mintegy 1,9 milliárd forint...

Read more

Átadták a vasúti GSM-R hálózat irányítóközpontját Budapesten

„A GSM-R projekt korszerűsíti a magyar vasút kommunikációs rendszereit, az így kiépülő, európai szabványoknak megfelelő új kommunikációs hálózattal Magyarország csatlakozhat az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszerhez (ERTMS). A beruházás növeli a vasúti kommunikáció megbízhatóságát, biztonságosabbá teszi az utazásokat és új szolgáltatások bevezetését alapozza meg. A rendszer első üteme - a fő nemzetközi vasúti folyosók hazai szakaszain 935 kilométer menetrendi hosszon - 2015. december 31-ig valósul meg. Az 1486/2012-es kormányrendelet a NISZ Zrt.-t jelölte ki a GSM-R rendszer fejlesztésére, az üzemeltetés a MÁV...

Read more

Megjelent az Önkormányzati Tudástár – Önkormányzati Címtár 2015

„A Belügyminisztérium Önkormányzati Helyettes Államtitkársága a helyi önkormányzatok adatszolgáltatása, az OSAP 1621. statisztikai adatgyűjtés alapján összeállította az Önkormányzati Címtár 2015 című kiadványt. A Tudástár ezen száma tájékoztatást ad központi, területi államigazgatási szerveknek és más érdeklődőknek a helyi önkormányzatok főbb statisztikai adatiról, az önkormányzati tisztségviselők, a polgármesteri hivatalok címéről és elérhetőségéről is. Az adatbázis két változatban készült el. Az egyik az önkormányzati adatokat ABC sorrendben jeleníti meg, míg a másik adatbázis az önkormányzati adatokat megyei bontásban mutatja be. A kiadvány az Önkormányzati Hírlevél,...

Read more

Megvalósult az önkormányzati ASP-koncepció első fejlesztési szakasza

„Határidőre, a rendelkezésre bocsátott forrásokat nem túllépve és az elvárt tartalommal valósult meg az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) egyik legfontosabb projektje, a Közép-Magyarország régió számára elindított önkormányzati ASP rendszer. Szijártó Zoltán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) elnöke e bejelentéssel nyitotta meg a budapesti Hotel Presidentben azt a sajtó számára is nyilvános projektzáró rendezvényt, amelyen áttekintették a projekt megvalósítását. Annak ötlete, hogy az önkormányzatok belső működését, valamint az állampolgárok és intézmények ügyeinek intézését elektronikus megoldásokkal, egy vagy több központ szolgáltatásaival támogassák,...

Read more

Szarka Zsolt a Magyar Posta fejlesztéseiről

„Nyaraláskor már most automatikusan átirányíthatjuk a küldeményeinket, hamarosan a közértben is befizethetjük a csekkjeinket, jövőre pedig e-mailt vagy SMS-t fog előre küldeni a posta, ha másnap ajánlott levelünk érkezik – mondja a Magyar Posta vezérigazgatója a Heti Válasznak adott interjúban. Szarka Zsolt arról is beszél, hogy a közműszolgáltatók után miként fog „összebútorozni” a posta a takarékszövetkezetekkel. Az üzemeltetési költségek megosztása jegyében a fölöslegessé váló ingatlanokat akár el is adhatják az érintett felek, s bár az előkészületek már javában zajlanak, erre leghamarabb csak...

Read more

Az idén 2700 milliárd forint uniós forrásra tervezik pályázatok kiírását

„Az idén a tervek szerint 133 pályázati felhívást ír ki a kormány, összesen mintegy 2700 milliárd forint forrásra - közölte a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára szerdán Nagykanizsán. Vitályos Eszter a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett konferenciát követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az Európai Bizottság elé terjesztett tíz magyarországi operatív programból hetet fogadott már el a bizottság, a további hármat pedig várhatóan nyáron hagyja jóvá, így elindulhatnak a pályázatok. Az államtitkár kifejtette: a 2013-ig tartó fejlesztési ciklusban biztosított 24,9 milliárd...

Read more

Magyarország az új uniós költségvetési ciklus egyik legnagyobb nettó haszonélvezője

„Magyarország a 2020-ig tartó európai uniós költségvetési időszak egyik legnagyobb nettó haszonélvezője - jelentette ki az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője kedden Debrecenben, egy konferencián. Szűcs Tamás a Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat (SUPER) konferenciáján kiemelte: Magyarország az európai strukturális és kohéziós alapokból 25 milliárd euró támogatást kap, ami a régióban elérhető források 11 százaléka. Más forrásokkal - mezőgazdasági közvetlen kifizetések, menekültügy támogatása - együtt összesen 32 milliárd eurót - 12 ezer milliárd forintot - használhat fel 2020-ig az ország - tette...

Read more
Page 1189 of 1834 1 1 188 1 189 1 190 1 834