Skip to main content

Találat: redaktor

Munkában a „Segíthetünk?” kampány

„A közigazgatás átalakítását követően az emberek egy ablakban, egy ügyfélszolgálati ponton intézhetik majd legtöbb államigazgatással kapcsolatos ügyüket. Az ügykörök bővülése és az országos Kormányablak hálózat kialakítása jelenleg is folyamatban van. A reformok jobb megismertetése érdekében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium február 15-től útjára indította „Segíthetünk?” kampányát. A középpontban az ügyfélorientált, hatékony, rugalmas, a polgárokat partnernek tekintő állam áll – a Rádió Orient műsorában Márk Annamária és Fekete Kálmán, a kormányablakok arcai beszéltek a közigazgatás átalakítását népszerűsítő „Segíthetünk?” kampány céljairól. A közigazgatás rendszere...

Read more

„Minden településen ott vagyunk” – járási körkép Pest megyében

„Az államigazgatás átalakulását követően nem csak a parlamenti és a szétaprózódott önkormányzati szint működik, a járásokkal egy erős középszint született meg. A Rádió Orient műsorában a Pest megyei területi közigazgatás vezetői kiemelték, elengedhetetlen, hogy az emberek érezzék a kormányhivatalok, a járási hivatalok és a kormányablakok által jelentett könnyebbséget. Rosdy Tamás főigazgató, Szondyné Sárfy Zsuzsanna és Bíró Attila hivatalvezetők az ügyfélbarát ügyintézés fontosságáról és a járások működésének tapasztalatairól beszéltek. A március 15-ei ünnepségeket beárnyékoló rendkívüli időjárás csak kóstolgatta Pest megyét, a nagyobb problémák...

Read more

Megújítják a földhivatalok és az NFA informatikai rendszerét

„Megújítják a földhivatalok és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) informatikai rendszerét, az Országleltár multiprojekt részeként, az Integrált Nemzeti Ingatlan Kataszter (INIK) elnevezésű projekt megvalósításával - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) földügyi és térinformatikai főosztályának vezetője szerdán egy budapesti szakmai fórumon. Papp Bálint elmondta: a projekt célja, hogy korszerű technológiai alapon újítsák meg a teljes földhivatali informatikai infrastruktúrát, valamint az NFA nyilvántartási rendszerét. Az INIK összköltsége eléri az 1,5 milliárd forintot, amelynek 85 százaléka uniós forrás. A projekt jelentős mértékben járul hozzá a...

Read more

Ősszel indul a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer

„Ez év őszén elindul a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer, amellyel a közlekedéshez kapcsolódó közszolgáltatások, így a parkolás, az autópálya-használat, a városi közösségi, a helyközi és a vasúti közlekedés válik mobilfizetéssel elérhetővé - jelentette be a rendszert megvalósító, 100 százalékos állami tulajdonú Nemzeti Mobilfizetési Zrt. kedden. A szolgáltatás 2013. szeptember 30-án a parkolás és az autópálya-díj fizetés lehetőségével indul. A rendszer az ország teljes területén, minden fizető parkolási övezetben biztosítja majd a mobilparkolás lehetőségét. A következő fejlesztési fázisban, 2014-2017-ben a többi közlekedési közszolgáltatás, tehát...

Read more

Ellenőrizné az USA a virtuális pénzeket

„Az Egyesült Államok megregulázná a virtuális pénzeket, az egyre népszerűbb területet a pénzmosás ellenes törvények hatálya alá vonná. Az egyik legnépszerűbb virtuális fizetőeszköz, a Bitcoin áll a javaslat középpontjában, a vád szerint ugyanis az a szervezett bűnözéshez köthető pénzmozgások melegágya. Az amerikai tervezet szerint minden olyan vállalat, ami virtuális pénzt bocsát ki vagy azzal kereskedik, ugyanolyan szabályozás alá kerülne, mint a valódi pénzügyi szolgáltatók. Ezentúl könyvelési kötelezettségük keletkezne és minden 10 ezer dollár feletti tranzakciót be kellene jelenteniük a hatóságoknak. Ezzel azonban...

Read more

HUNAGI Konferencia: „Mit tehetünk térinformatikával, távérzékeléssel egy élhetőbb környezetért?”

„ Budapest, 2013. április 4., 9-18 óra között Gellért szálló: Tea szalon, Gobelin terem és kiállítótér Az esemény egyben EU smeSpire projekt rendezvény a hazai KKV-k számára ... Program 8:00-9:00 Regisztráció – Kiállítás megtekintése 9:00-10:30 P-1 Kormányzati megnyitó – Session for the Government Szekcióelnök: Barkóczi Zsolt, Magyar Térinformatikai Társaság (HUNAGI) V. Németh Zsolt Államtitkár, Vidékfejlesztési Minisztérium, Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság Fekete Gábor Helyettes államtitkár, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium E-közigazgatásért Felelős Helyettes Államtitkárság „Jelen és jövő a kormányzati adatpolitikában“ Havas Gergely, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium...

Read more

A Kruse-effektus

„Ősz, próféta külsejű tudós szólal meg a Bundestag padsoraiban. Peter Kruse az, a brémai egyetem szervezetpszichológia professzora. Meghallgatásra érkezett. Van valamivel több, mint három perce, hogy a német képviselőknek fontos ismereteket adjon át az internet és a digitalizálódás várható társadalmi hatásaival kapcsolatban. A teljes videó január közepe óta, magyar feliratozással elérhető a weben, a Kalózpártnak köszönhetően. Alig több mint háromszázan látták csak eddig, két hónap alatt. Talán ettől a bejegyzéstől megnő az érdeklődés, mert a tudós vendég szabatosan, izgalmasan, érdekesen és eredeti...

Read more

Kína az Ubuntu-t választotta standard operációs rendszere alapjául

„A Kínai Ipari és Információtechnológiai Minisztérium új referenciaarchitektúrát határozott meg az ország standard operációs rendszeréhez. A China Software and Integrated Chip Promotions Centre (CSIP), a Canonical és a CCN Open Source Innovation Joint Lab tegnapi közös bejelentése szerint a CCN Joint Lab fogja előállítani az Ubuntu Kylin operációs rendszert, amelynek első kiadása 2013. áprilisában érkezik az Ubuntu 13.04-gyel együtt. A kínaiak választása az Ubuntura annak rugalmassága, nyíltsága és széles körben használtsága miatt esett. A CCN Joint Lab-et a CSIP, a Canonical és...

Read more

Két magyar múzeum csatlakozott a Google Art Projecthez

„Más műtárgyak mellett immár a Nemzeti dal kézirata is megtekinthető a Google virtuális múzeumában, amelyhez csatlakozott az Iparművészeti Múzeum (IMM) és a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) is. A Google Art Projecthez újabb 30 múzeum csatlakozott, így már több mint 40 ország 200 gyűjteményének 40 ezer műtárgya tekinthető meg rajta- mondta el a Google Magyarország vezetője. Heal Edina elmondta, hogy a weboldalra annak 2012 áprilisi indulása óta 20 millióan látogattak el, eddig 300 ezer felhasználó készítette el saját virtuális gyűjteményét az ott található...

Read more

Különös adósságrendezési módszerre kényszerítik a kórházakat?

„Ismét adósságaik "lealkudásával" próbálkozhatnak az egészségügyi intézmények, egyes hírek szerint a fenntartó GYEMSZI nyomására mind többen lépnek fel ilyen igénnyel szállítóik felé. Különös módját választotta az adósságrendezésnek a kórházi integráció egyik résztvevője: a Napi Gazdaság információi szerint az integráló intézmény az egyik beszállító felé jelezte, azt tudja vállalni, hogy tartozásának felét 10 havi részletben megfizeti. Úgy tudjuk, a jelenség korántsem egyedi, a kórházak az ellátórendszert fenntartó Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) nyomására a beszállítókkal "alkudozva" próbálnak könnyíteni tartozásaikon. Arról,...

Read more
Page 1497 of 1850 1 1 496 1 497 1 498 1 850