Skip to main content

Találat: redaktor

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.19,6 millió oldalnyi dokumentumot tesz digitálisan elérhetővé és kereshetővé

„384 millió forint összegű egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyert el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. infokommunikációs technológia-fejlesztésre. Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében megvalósuló fejlesztéssel ügyfélbarát, gyors és hatékony rendszert hoz létre az MNV Zrt. Az Állami Vagyonelemek Tudástárának kialakítása a célja az „Integrált Vagyonelem Keresési Rendszer létrehozását és hatékony működését elősegítő infokommunikációs technológia-fejlesztés” című, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése által finanszírozott projektnek. A kiemelt ügytípusok hatékony működését elősegítő infokommunikációs technológia-fejlesztés során az MNV Zrt. mintegy 19,6...

Read more

Ahol túlszabályozottak a mindennapok

„Radikális egyszerűsítést javasol az a két rapportőr, aki a francia jogszabályi környezetről, a szabályozások túlburjánzásának a gazdasági, de az egész társadalmi életet fékező hatásáról készített jelentést a francia kormány számára. A dokumentumból kiderül, hogy Franciaország világbajnok a jogszabálygyártás terén. "A jogállamtól fokozatosan eltolódtunk a jog által megbénított állam felé" - sommásan így összegzi a Franciaországban kialakult helyzetet a jelentés egyik készítője. Alain Lambert jobboldali parlamenti képviselő egy szocialista társával tekintette át a jogszabályi környezetet és arra a megállapításra jutottak, hogy különösen a...

Read more

A Magyar Posta uniós támogatással fejleszti elektronikus szolgáltatásait

„A jelentős költséghatékonyságot eredményező elektronikus szolgáltatásait fejleszti az idén a Magyar Posta az Új Széchenyi Terv Elektronikus Közigazgatás Operatív Programban (EKOP) – jelentette be Szarka Zsolt, a cég vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. Elmondta: a 3 milliárd 250 millió forint hazai és uniós forrásból megvalósuló hibrid kézbesítési és konverziós rendszerrel a papír alapú iratot elektronikussá, illetve az elektronikus küldeményt papír alapúvá tudják alakítani és továbbítani hitelesen. A postai agora programban pedig 500 millió forint uniós és hazai forrásból 40 kétezer fő alatti település...

Read more

Új felhívás elektronikus képzési anyagok készítésére

„Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent az „Elektronikus képzési és távoktatási anyagok készítése” című, ÁROP-2.2.19 kódszámú kiemelt felhívás. A fejlesztésekre 700 millió Ft keretösszeg áll rendelkezésre. A projektjavaslat benyújtására 2013. március 27. és április 25. között van lehetőség.” „A projekt általános céljai: Jelen projekt célja egy folyamatosan frissített, és folyamatosan bővülő elektronikus oktatási anyagokat tartalmazó adatbázis, mely megalapozza, és hosszú távon kielégíti a közszolgálati tisztviselői kar képzési igényeit a hagyományostól eltérő e-learning, blended learning, és szimulációs módszerű továbbképzési formákban, s egyben támogatja...

Read more

Felavatták a Magyar Honvédség új Híradó és Informatikai Központját

„Felavatták a Magyar Honvédség új Híradó és Informatikai Központját kedden a Honvédelmi Minisztériumban. A központ tevékenységével a Magyar Honvédség és az ország informatikai biztonsága is erősebbé válik - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter a központ keddi átadásán. Hende Csaba a honvédség egyik legfontosabb beruházásának nevezte a fejlesztést. A tárcavezető kiemelte, hogy korunk egyik legnagyobb biztonságpolitikai kockázata, kihívása a kibernetikai védelem, ezzel a területtel a NATO is kiemelten foglalkozik. "A kibernetikai hadviselés korát éljük - mondta a miniszter -, az első ilyen...

Read more

Problémák az építésügyi igazgatás új rendszerében

„„Bejön Teri néni kezében egy csomag papírral, az adminisztrátor szkennerrel felviszi a dokumentációt a számítógépbe, ám mivel az eredeti papírokat vissza kell adni az ügyfélnek, és még mindig nem vagyunk házon belül összekötve, ki kell nyomtatni és levinni az iktatóba” – mondta az egyik fővárosi hatóság munkatársa, hogy zajlik az építési engedélyeztetési eljárás, amióta bevezették az elektronikus ügyintézést. Az ügyintéző szerint – aki állását féltve azt kérte, ne írjuk le a nevét – ez a legkisebb gond a sok egyéb probléma közül,...

Read more

Hogy állunk Magyarországon a mobilszélessáv használatával?

„Európai összehasonlításban Magyarországon használják az előfizetők a legkevesebbet a mobilinternetet. Az ok: hogy az árak magasak, mert a szolgáltatók között nem alakult ki árverseny az előfizetők megtartásáért. A megoldás: a verseny élénkítése, amit az NMHH a frekvenciák hasznosításával old meg. A hogyallunk.hu weboldalt a hatóság azért indította el, mert a fontos ügyekben mindenkinek joga van a legszélesebb körű tájékozódáshoz. A digitális gazdaság fejlődése olyan fontos ügy, amely minden magyar állampolgárt érint, mert mobiltelefonja mindenkinek van, és a használatért minden ember fizet. Nem...

Read more

A RITEK igazodik a közigazgatás kihívásaihoz

„A magyarországi önkormányzatok közel tizede használja jelenleg rendszereiket, illetve jó részének az adatai üzemeltetés keretében náluk van tárolva Kimondottan az önkormányzati közigazgatás feladat- és hatáskörét lefedő komplex informatikai környezet létrehozása, üzemeltetése és fejlesztése céljából hozták létre az ezredfordulón a RITEK Zrt.-t. A 100%-ban a szegedi önkormányzat tulajdonában álló cég nemcsak a napfény városában szolgáltat, több mint harminc ügyfelük van. Mihálffy Lajos vezérigazgató arról tájékoztatott, a főváros mellett Sopronban, mindhárom dél-alföldi megyében és Hevesben a Megyei Intézményfenntartó Központokban (MIK) is jelen vannak. Ezen...

Read more

Hackereket képez egy magyar egyetem

„Etikus hackereket fognak kiképezni az Óbudai Egyetemen – közölte az intézmény. A tanfolyamon egyebek között megtanulják a résztvevők, hogyan gondolkozik egy hacker, így saját rendszerük tesztelése mellett arra is képesek lesznek, hogy felismerjék az ellenük irányuló informatikai támadásokat. A téma szakértőjévé válnak, és így információbiztonsági szakemberként hatékonyan meg tudják védeni a rájuk bízott informatikai rendszereket. Kiemelték, hogy a legjobb résztvevőket az egyetem felkarolja, és további lehetőségeket és támogatást biztosít számukra a szakmai fejlődésben. A most megnyíló etikus hackeroktató- és vizsgaközpont otthont ad...

Read more
Page 1590 of 1945 1 … 1 589 1 590 1 591 … 1 945