Skip to main content

Találat: redaktor

Körzetesítés: megoldhatatlan a kormány háromezres egyenlete

„Jól elérhető, könnyen bejárható távolságú hivatali körzeteket kell kialakítani, ezért ahol indokolt, felmentés kellene a háromezres előírás alól. Közös önkormányzati hivatalt kell létrehozniuk az egy járáson belüli, egymással szomszédos településeknek; az így összeállt települések lélekszáma el kell érje a háromezer főt – áll az önkormányzati törvény frissen napvilágot látott tervezetében. A háromezer fős kritérium alapvetően átírhatja a jelenlegi körjegyzőségi határokat Somogyban is, mivel háromezer lakos alatt nem lehet közös hivatalt fenntartani. – Megkérdezzük előbb a tagjainkat és várhatóan azt fogjuk javasolni: a...

Read more

Ülést tartott a Fejér Megyei Államigazgatási Kollégium

„Ülést tartott szeptember 28-án, szerdán a Fejér Megyei Államigazgatási Kollégium, dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója vezetésével, a Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságán, Velencén. A új - a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program keretében megvalósuló - kormánytisztviselői életpálya-modellről dr. Hazafi Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője, a katasztrófavédelmi rendszer átalakításáról Molnár József alezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese tartott előadást. Ezt követően "A közigazgatás megújításának aktuális helyzetéről, különös tekintettel a járási rendszer kialakítására" címmel tartott előadást dr. Virágh Rudolf,...

Read more

Másodszor rendezték meg a Kormányzati Karrier Expót

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és ezzel összhangban a magyar közigazgatási rendszer biztos állást és perspektivikus karriert kínál - mondta el Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium (HM) miniszteri kabinetfőnöke a Regeneráció - Kormányzati Karrier Expón, október 15-én. Az eseményt másodszorra rendezték meg a Millenárison, ahol szó volt a közszolgálat és versenyszféra viszonyáról, illetve a közigazgatási ösztöndíjasok is beszámoltak bel- és külföldi tapasztalataikról. Kihirdették: a tavaly indult közigazgatási ösztöndíjprogram idén is folytatódik. A rendezvényt dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nyitotta meg....

Read more

Indul a megye- és kórházállamosítás – közel azonos színvonalat ígérnek

„Benyújtotta a parlamentnek Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló törvényjavaslatát. A megyei önkormányzatok vagyona és vagyoni értékű joga, a megyei önkormányzatok fenntartásában lévő intézmények, azok vagyona és vagyoni értékű joga, valamint a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő egészségügyi intézmények vagyona és vagyoni értékű joga, leltár szerint, valamint a megyei önkormányzatok tulajdonában lévő gazdasági társaság (a megyei önkormányzat tulajdoni hányada erejéig), alapítványa, közalapítványa 2012 január 1-jén állami...

Read more

Ügyfélszolgálatokat vont össze Nagykanizsán a Zala Megyei Kormányhivatal

„Négy, eddig egymástól távol lévő szervezet ügyfélszolgálatát költöztette egy helyre a Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsán, az átcsoportosítás több millió forintos energiamegtakarítást is jelent. Rigó Csaba Zala megyei kormánymegbízott a pénteki avatón elmondta: a megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóság épületébe telepítették át a egészségbiztosítási pénztár, valamint az igazságügyi szolgálat munkatársait és ügyfélszolgálatát, de itt fogadja mozgáskorlátozott ügyfeleit a népegészségügyi szervezet is. Mindössze 300 ezer forint beruházás elég volt ahhoz, hogy az állampolgárok kényelmesebb ügyintézését lehetővé tegyék az összeköltöztetéssel. A kormánymegbízott kifejtette: az eddig a szakigazgatási...

Read more

…szerződés az állammal

„Jóváhagyták a képviselők a Magyar Köztársaság Kormánya és a Vas Megyei Önkormányzat között létrejött megállapodást a feladatok és vagyontárgyak átadásának előkészítéséről. 2012. január elsejétől az államhoz kerül át a megye feladatkörének nagy része, ingatlan és ingó vagyona, valamint adósságállománya is. Kormánypárti képviselők szerint szükséghelyzet állt elő, a jelenlegi állapot nem tartható fenn tovább, az ellenzék ugyanakkor a megyerendszer végét látja a döntésben. A rendkívüli közgyűlés összehívásának apropója az október elején aláírt, feladat- és vagyonátadás előkészítéséről szóló megállapodás volt. Az ellenzéki képviselők keményen...

Read more

Fideszes elnök a megyék államosításáról

„A megyei közgyűlési elnökök szándéknyilatkozatban állapodtak meg Orbán Viktor miniszterelnökkel arról, hogy jövőre az állam átveszi minden megyei intézmény működtetését – az adóssággal és a vagyonnal együtt. Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat fideszes elnöke egyelőre nem tudja, hogy mindez együtt jár-e majd intézménybezárásokkal és elbocsátásokkal. Azt viszont szeretné, ha a választott képviselők nem csak a járdaseprésről dönthetnének az új rendszerben, hanem lenne beleszólásuk a kormányhivatalok döntéseibe. Amikor aláírták a megyékkel kapcsolatos megállapodást a miniszterelnökkel, nem érezték úgy, hogy saját ítéletüket írják...

Read more

Navracsics: a kormányhivatal és a megyei közgyűlés nem ellenfél

„ Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes pénteken Székesfehérváron arról beszélt: 2013 a járások megteremtésének éve lesz, a választásokra pedig befejezik a közigazgatás átszervezését. Addig feszített tempót és sok parlamenti vitát jósolt a politikus. ... - Csütörtökön fogadta el a Fejér megyei közgyűlés azt a politikai szándéknyilatkozatot, amit még október 3-án kötött a miniszterelnök a megyei közgyűlések elnökeivel - emlékeztetett Navracsics Tibor. - Ennek lényege, hogy a megyei fenntartású intézmények a kormányhivatalokhoz kerülnek. A Fejér megyei közgyűlés szavazása is jól mutatja, hogy megyei szinten a...

Read more

Az egészségügyi fekvőbeteg ellátó intézmények adósságállományára vonatkozó adatok nyilvánosságáról

„Nyilvánosak az egészségügyi fekvőbeteg ellátó intézmények adósságállományára vonatkozó adatok – foglalt állást Jóri András. Nem tarthatók vissza a számok sem döntéselőkészítő jellegükre, sem pedig az adatvédelmi törvényre való hivatkozással. Az adatvédelmi biztoshoz fordult egy országgyűlési képviselő, miután közérdekű adatkérését a Nemzeti Erőforrás Minisztérium nem teljesítette. A képviselő az egészségügyi fekvőbeteg ellátó intézmények adósságállományára vonatkozó adatokat kívánta megismerni. A minisztérium az adatkérést azzal utasította vissza, hogy az egyes intézmények adósságának összegei adatvédelmi okokból nem adhatók ki, illetve döntéselőkészítő adatoknak minősülnek. A képviselői kérdés...

Read more

„Ez nem annak való, aki Rambóként menetel előre” – interjú Rétvári Bencével

„A 2010-es karrierexpo sokaknak csalódást okozott – volt, aki konkrét állásajánlatokra számított. Idén pontos információk lesznek arról, hol milyen pozícióra keresnek új embereket? Azért nem állásbörzének neveztük el a rendezvényt, hanem karrierexpónak, mert nem konkrét állásajánlatokat gyűjtöttünk össze. A Regenerációnak két funkciója van. Egyrészt mindenki megtudhatja, milyen munkakörök vannak a például a kormányhivatalokban vagy a minisztériumokban. A másik cél a közigazgatás imázsának javítása. Ezen a pályán is lehet érdekes feladatokat találni, kiszámítható jövőt tervezni, és normális megélhetést teremteni egy család számára. A...

Read more
Page 1646 of 1809 1 1 645 1 646 1 647 1 809