Skip to main content

Találat: redaktor

Elkezdődött az intézmények átadásának előkészítése

„Csongrád megyében elkezdődött a megyei önkormányzat fenntartásában működő intézmények átadásának előkészítése, 2012-től a megyei kormányhivatal működteti ezeket az iskolákat, kórházakat, szociális létesítményeket – jelentette be Magyar Anna (Fidesz) közgyűlési elnök pénteken Szegeden. A megyei önkormányzatok feladata a korábbi intézményfenntartó szerep helyett a fejlesztési stratégiák kidolgozása lesz – mondta a politikus az intézményvezetők bevonásával tartott értekezletet követő sajtótájékoztatón. Az egyes térségek sajátosságai jelentősen eltérnek. A megyei önkormányzatok szerepe – választott testületként – ezek figyelembevételével a korábban gyakran esetlegesen kiírt pályázatok összehangolása lesz –...

Read more

Tolnában 13 megyei intézményt vesz át a kormányhivatal

„Tizenhárom, megyei önkormányzati fenntartású intézményt vesz át 2012. január 1-jével a Tolna Megyei Kormányhivatal - jelentette be a hivatal főigazgatója pénteken. A szóban forgó intézményekben több mint háromezer embert foglalkoztatnak - mondta László-Varga Zsuzsanna, hozzátéve, hogy "az átszervezés nem veszélyezteti a dolgozók munkáját, sem az ellátás folyamatosságát". Kérdésre válaszolva megjegyezte: annyi bizonyos, hogy az állami feladatellátásban létszámnövekedés nem lesz. A főigazgató utalt arra, hogy a kormány megállapodott a megyei önkormányzatokkal arról, hogy az állam az intézményfenntartási feladatokat jövő év január 1-jétől átvállalja...

Read more

Az államé lesz az összes megyei tulajdon és adósság

„Állami kézbe kerülnek a következő évtől a megyei önkormányzatok által működtetett intézmények a fenntartó által felhalmozott adóssággal együtt. A változtatáshoz szükséges jogszabályokat ugyan még nem fogadta el a parlament, Fejérben azonban már elkezdődött az átadás-átvételhez szükséges előkészítő munka az önkormányzat és a kormányhivatal között. A szervezetek vezetői azt mondják, mindent megtesznek az intézmények zökkenőmentes működéséért. Az önkormányzat egyik legnagyobb intézménye a Szent György Kórház. Egyebek mellett ezt is az állam fogja fenntartani a következő évtől ugyanúgy, mint a jelenleg megyei tulajdonban lévő...

Read more

A KIM-ből jelentjük: Interjú Fekete Gábor helyettes államtitkárral

„Fekete Gábort, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) elektronikus közigazgatásért felelős helyettes államtitkárát a Minisztériumban folyó aktuális projektekről kérdeztük. Az államtitkár beszámolt többek között az Államreform Operatív Programmal (ÁROP) és az Elektronikus Közigazgatás Operatív Programmal (EKOP) kapcsolatos, 2011 és 2013 közötti időszakra vonatkozó döntésekről, továbbá helyzetképet adott az EKOP keretében folyó Nemzeti Egységes Kártyarendszer megvalósításának folyamatáról. Mindemellett szó esett az önkormányzati ASP központ projekt legújabb fejleményeiről, valamint a közigazgatási cloud törekvésekről is.” Forrás: A KIM-ből jelentjük: Interjú Fekete Gábor helyettes államtitkárral, infotér.eu,...

Read more

Indulhat itthon a Tesco mobilszolgáltatás

„Új mobilmárka tűnhet fel hamarosan Magyarországon, lapunk információi szerint a Tesco áruházlánc előrehaladott tárgyalásokat folytat az egyik hazai mobilszolgáltatóval saját márkás mobilelőfizetés-értékesítés kapcsán. Könnyen elképzelhető az is, hogy a Tesco lesz az első hazai virtuális mobilszolgáltató. Nagy az esély rá, hogy rövidesen Magyarországon is megjelenik saját mobilmárkájával a Tesco áruházlánc, tudta meg lapunk több, egymástól független forrástól. Az angol hipermarket cég több országban is működtet virtuális mobilszolgáltatást (MVNO), vagyis gyakorlatilag egy nagy mobilszolgáltatótól bérel hálózati kapacitást, az ügyféladminisztrációt viszont önállóan intézi. Úgy...

Read more

Szeptemberben kezdenek dolgozni a közigazgatási ösztöndíjasok

„Szeptember első hetében megkezdik külföldi munkájukat a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program résztvevői – tudatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) sajtóirodája szerdán az MTI-vel. A tárca közölte: az ösztöndíjasok a féléves magyarországi szakasz lezárultával, szeptember első hetétől négy hónapon át külföldi közigazgatási intézményekben szerezhetnek tapasztalatot. A tájékoztatás szerint Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter utolsó találkozójukon azt kérte az európai uniós tagállamokba utazó 229 ösztöndíjastól, hogy „fedezzék fel fogadóországuk és intézményük közigazgatási működését, végezzenek lelkiismeretes és érdemi munkát, gyakorolják az idegen...

Read more

Túlköltekezett informatikai projektek

„IT-pénzek - Csődbe viszik a cégeket Minden hatodik nagy informatikai projekt költségvetése átlagosan háromszorosa az eredetileg tervezettnek – idézte a BBC hírportál az Oxfordi Egyetem e héten megjelent tanulmányát. Ami felettébb meglepő, hiszen hol másutt, mint éppen az információtechnológiai fejlesztéseknél lehetne előre látni a várható költségeket. És mégsem. A technológiai szektorban jóval nagyobb arányban lépik túl a költségeket, mint például az építőiparban. Az előre nem látott kiadások felduzzadása pedig könnyen csődbe viheti a kevésbé tőkeerős cégeket. A tanulmány 1471 olyan nagyszabású informatikai...

Read more

Újraélesztenék a járási rendszert

„Már elkészült egy előzetes koncepció, amelyet ősszel bocsátanak társadalmi vitára. Vas megyében korábban három ilyen körzet működött, hogy most hányat szerveznek újjá, azt a vita lezárultát követően hozza nyilvánosságra a kormányhivatal. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter július 15-én mutatta be a kormányhivatalok vezetőinek azt az előzetes koncepciót, amely a járások létrehozásáról szól. A tanulmány az ország minden megyéjében felmérte és megjelölte a lehetséges járási székhelyeket. A járások létrehozásánál a történelmi tradíciókat, a földrajzi adottságokat, a népességszámot, a megye településszerkezetét és az...

Read more

Nőni fog az iskolaigazgatók presztízse? – a miniszter fogja őket kinevezni

„A döntést, mint az állam képviselője, a kormányhivatal fogja hozni, de az önkormányzatnak javaslattevő szerepe lesz - mondta az államtitkár. Nyakunkon az iskolakezdés. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a Ma Reggelben elmondta, hogy arra készülnek, hogy a jövőben az igazgatókat, ha nem is minden iskolatípusban, de a miniszter fogja kinevezni. Az államtitkár elmondta, hogy mindezt nem azért szeretnék, hogy kontrollt gyakoroljanak, hanem szeretnék fölemelni a munkakör presztízsét, hisz egy miniszteri kinevezésnek súlya van. Hoffmann a részletekkel kapcsolatban elmondta, hogy a döntést, mint...

Read more
Page 1695 of 1834 1 1 694 1 695 1 696 1 834