Skip to main content

Találat: redaktor

Egyre népszerűbb az eSZJA

„ Évről évre több adózó fogadja el kiegészítés nélkül a kiajánlott szja-bevallástervezetet. Szakértők szerint a 2017 óta működő rendszer világszínvonalú. Tavaly több mint egymillió adózó módosítás nélkül fogadta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által kiajánlott adóbevallási tervezetet. A leggyakrabban az első házasoknak és a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak járó kedvezmények, valamint az ingatlan-bérbeadások miatt egészítették ki bevallásukat magánszemélyek – tájékoztatta a Világgazdaságot Kiss Péter András, az adóhivatal szóvivője. Március 15-től elérhetők a tervezetek az eSZJA portálon az ügyfélkapuval...

Read more

Szakértő: mintha nem követte volna az egészségügyi kassza az ország fejlődési ütemét

„ A magyar egészségügy állapotáról igazi értékítéletetet majd csak a járvány után lehet mondani, de azt biztos, hogy a magas színvonalú, ütőképes egészségügyi rendszerre érdemes költeni – mondta Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász Az Eurostat adatai szerint 2019-ben nagyobb arányban költött az állam a szabadidő, sport, kultúra, vallás területére, mint a közbiztonságra, lakásügyekre és településfejlesztésre összesen, egészségügyre pedig nálunk jutott a legkevesebb. Az elmúlt években Magyarország GDP-arányosan rendre az utolsók között volt egészségügyi kiadások tekintetében, Bulgária, Litvánia és Románia előtt végezve. Dózsa Csaba...

Read more

Kinevezték és felmentették dr. Kaderják Pétert

„ 1. § A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 22. § (2) bekezdése alapján 2021. március 15. napjától kinevezése visszavonásáig – de legfeljebb két évre – dr. Kaderják Pétert a hazai akkumulátor iparág fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá (a továbbiakban: miniszteri biztos) nevezem ki. 2. § A miniszteri biztos az 1. §-ban meghatározott feladatkörében a) felel a magyar akkumulátoripari fejlesztési stratégia megalkotásáért, b) támogatja a Magyar Akkumulátor Szövetség megalakulását, illetve annak belépését az Európai Akkumulátor Szövetségbe, c) európai uniós és nemzetközi...

Read more

A veszélyhelyzet első kihirdetésének évfordulójára: 365 nap rövid veszélyhelyzeti kronológiája

„„Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” 2021. március 11-én 15 óra. Pontosan egy év telt azóta, hogy a Kormány a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet 1. §-ában az Alaptörvény 53. cikk (1) bekezdésében meghatározott hatáskörében „az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.” Részleges veszélyhelyzet kihirdetésére korábban is sor került már. Azonban a 2020. március 11-én 15 órakor hatályba lépett kormányrendelettel bevezetett...

Read more

Elkészült az EU Felújítási Alapjának szlovákiai stratégiája, indulhat a források felhasználása

„Az Európai Unió a világjárvány gazdaságai hatásainak enyhítésére létrehozta a Felújítási Alapját. Ebből 5,8 milliárd euró jár Szlovákiának. Kulcskérdés lesz a tetemes összeg hatékony és gyors felhasználása, mert viszonylag kevés idő áll majd rendelkezésre az alap forrásainak elköltésére. Gyorsan és hatékonyan kell majd cselekedni, ami eddig nem volt Szlovákia erénye. Sőt. Emiatt fontos, hogy ne a múltbéli tapasztalataira támaszkodjon az uniós források felhasználása terén, mert azokra az elmúlt 16 évben a lassúság és gyenge hatékonyság volt jellemző. Az elmúlt évek során több...

Read more

Elkészült a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia

„A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) irányításával készülő Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia (BAVS) legfontosabb célja a vasút versenyképességének növelése az agglomerációs közlekedésben. A Stratégia kidolgozása 2019-ben kezdődött, megrendelője a Miniszterelnökség, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a MÁV Zrt. és a Budapest Fejlesztési Központ által alkotott konzorcium. A Stratégia kidolgozását az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz támogatta. A Stratégia kidolgozása során több alkalommal támaszkodtak a szakmai csoportok és a szélesebb nyilvánosság javaslataira. A vasúthasználati szokások felmérését a HÉTFA Kutatóintézet végezte, 2020. július és szeptember között. A...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2021. március 16-március 19.

Ajánlati/részvételi felhívás KIR hardverek és szoftverek beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2021/51 Közzététel dátuma: 2021.03.16. Ajánlatkérő: Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2021.03.29. Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület, mint ajánlatkérő az alábbi műszaki paraméterek szerinti, a „KIR hardverek és szoftverek beszerzése” tárgyában kér ajánlatokat. Lásd bővebben Geodézia, térinformatikai feladatok ellátása 2021 Közbeszerzési Értesítő száma: 2021/51 Közzététel dátuma: 2021.03.16. Ajánlatkérő: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2021.03.29. Vállalkozási szerződés régészeti feltárásokhoz kapcsolódó geodézia és térinformatikai feladatok ellátására....

Read more

A koronavírus-járvány (CoVID-19) miatt szükségessé vált rendkívüli kormányzati intézkedések rendeletei – 2021. március 16-március 19.

133/2021. (III. 19.) Korm. rendelet a védelmi intézkedések egy héttel történő meghosszabbításáról Nemzeti Jogszabálytár Magyar Közlöny; 2021. március 19.; 131/2021. (III. 18.) Korm. rendelet a biztonságos veszélyhelyzeti gyógyszerellátáshoz szükséges egyes intézkedésekről szóló 488/2020. (XI. 11.) Korm. rendelet módosításáról Nemzeti Jogszabálytár Magyar Közlöny; 2021. évi 44. szám; 2021. március 18.; 1942. o. (PDF) 132/2021. (III. 18.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről szóló 479/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet módosításáról Nemzeti Jogszabálytár Magyar Közlöny; 2021. évi 44. szám; 2021. március 18.;...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. március 16.

„Puha hatalom/Soft power” - a nemzetközi befolyás hullámvasútja A koronavírus-járvány megváltoztatta a vezető hatalmak viszonylagos helyzetét a befolyásukat mérő skálán. A Brand Finance nemrégiben jelentette meg Global Soft Power Indexjének második kiadását, amely megkísérli az országok rangsorolását nemzetközi vonzerő és hírnév szerint. A rangsor erősen Joseph Nye amerikai politológus gondolatait veszi alapul, aki 1990-ben kitalálta a „puha hatalom” kifejezést. Az indexet egy virtuális csúcstalálkozón, február 25-én tették közzé, és olyan vendégek voltak jelen virtuálisan, mint maga Joseph Nye, valamint Hillary Clinton volt...

Read more

Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz: informális megállapodás az Európai Parlamenttel a 2020 utánra szóló programról

„A Tanács és az Európai Parlament képviseletében tárgyaló felek ideiglenes megállapodásra jutottak az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) elnevezésű kiemelt uniós program második alkalommal való meghirdetéséről. A CEF 2.0 keretében folytatódni fog a közlekedés, a digitális gazdaság és az energiaügy területén megvalósuló fontos projektek finanszírozása. A program a 2021 és 2027 közötti időszakra fog szólni, és jelentős, (folyó árakon) összesen 33,71 milliárd EUR összegű költségvetéssel gazdálkodik majd. Nagyon elégedettek vagyunk a mai napon létrejött ideiglenes megállapodással, mivel az maradéktalanul megfelel az Európai Tanács...

Read more
Page 563 of 1882 1 562 563 564 1 882