Skip to main content

Találat: redaktor

Informatikai fejlesztéseket hajt végre az adóhatóság

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 13,99 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból és 4,759 milliárd forint saját forrás felhasználásával fejleszti szolgáltatásait; a Széchenyi 2020 program révén a következő években megújulnak az ügyfeleket segítő egyes szolgáltatások és online megoldások. A NAV közleménye szerint a fejlesztések az adóhatóság, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., valamint a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség konzorciumi együttműködésében és telephelyein valósulnak meg, a Közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztés operatív programban (Köfop). A 2023-ig megvalósuló, a gyorsabb és kényelmesebb ügyintézést...

Read more

Bemutatták Debrecen okosváros-stratégiáját

„A város Smart City programja érinti a közlekedést, a tömegközlekedést, a fenntarthatóságot és a közbiztonságot is. – Fontos mérföldkőhöz érkeztünk, ha a városi közgyűlés elfogadja a Smart City stratégiára vonatkozó előterjesztést. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának kiemelten fontos, hogy rendelkezzen olyan stratégiával, melynek segítségével képes megfelelni a fejlődő város kihívásainak – jelentette ki Barcsa Lajos, a cívisváros gazdaságért felelős alpolgármestere hétfő reggel, a debreceni repülőtéren tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette, Debrecen az első városok között volt, amely foglalkoztak az okosváros témájával. Mátyus László vezető...

Read more

Megújult a Lechner Tudásközpont honlapja

„2020. július 1-jétől megújult felületen lehet tájékozódni a Lechner Tudásközpont széles körű tevékenységéről. Már nem csupán építészeti, építésügyi témakörök és alkalmazások, de ingatlan-nyilvántartási rendszerek, földmérő és téradat-szolgáltatások is elérhetők az új weboldalról. Megújult a lechnerkozpont.hu oldal. 2020. július 1-jétől egy felületen érhetők el a Lechner építészeti, elektronikus építésügyi, térinformatikai, távérzékelési, térségi tervezési, ingatlan-nyilvántartási, földmérési, térképészeti tevékenységével, valamint kulturális örökségvédelmi szakértői és lebonyolítói feladataival kapcsolatos információk. 2019-ben a Lechner Tudásközpont Magyarország legnagyobb téradatmennyiségével és legszélesebb körű térinformatikai szaktudásával rendelkező szervezetévé vált, a BFKH egykori Földmérési,...

Read more

Elkészült az új digitális keretstratégia, a Nemzeti Digitalizációs Stratégia (NDS) 2021-2030 tervezete

„ Elkészült a Nemzeti Infokommunikációs Stratégiát (NIS) felváltó új, infokommunikációs keretstratégia, a Nemzeti Digitalizációs Stratégia (NDS) 2021-2030 tervezete, amely hozzájárul, hogy Magyarország a digitális átalakulás szükségszerűségét felismerve a digitális gazdaságot, oktatást és a digitális közszolgáltatásokat állítsa versenyképességi és modernizációs törekvéseinek középpontjába. Az NDS kiemelt célja, hogy az intézkedéseknek köszönhetően hazánk digitális fejlettsége az évtized közepére meghaladja az európai uniós átlagot, 2030-ra pedig a tíz élenjáró uniós gazdaság közé kerüljön. A Stratégia átfogó célja, hogy Magyarország a gazdaság, az oktatás, a kutatás-fejlesztés-innováció, valamint...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2020. június 29-július 3.

Ajánlati/részvételi felhívás CCTV rendszer szerviz alkatrészek beszerzése (760) Közbeszerzési Értesítő száma: 2020/124 Közzététel dátuma: 2020.06.29. Ajánlatkérő: Országgyűlés Hivatala Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2020.07.10. CCTV rendszer szervíz alkatrészeinek és frissítési licenceinek beszerzése. Összesen 10 féle termék (8 db videófal vezérlő és a műszaki leírásban felsorolt tartozékai; 12 db Videófal monitor elem; 1 db 8 TB SAS HDD; 1 db 10 TB SAS HDD; 10 db 1 TB SSD; 10 db Turbo HD analóg biztonságtechnikai kamera és a műszaki leírásban felsorolt tartozékai; 7 db Avigilon...

Read more

10 éves az eGov Hírlevél!

Kedves olvasóink! 10 évvel ezelőtt, 2010 nyarán jelent meg az eGov Hírlevél első száma, még próbaszámként: 1. szám, június 26-30. Kleinheincz Gábor, az eGov Tanácsadó Kft. ügyvezetője határozta el, hogy szükség lenne egy olyan webhelyre és időszaki kiadványra (hírlevélre) amely az elektronikus kormányzat és a kapcsolódó területek szakembereit orientálja, összesíti számukra az aktuális történéseket, a területet meghatározó folyamatok friss fejleményeit. Alapvető követelményként fogalmazódott meg a józan, kritikus szemlélet és a széleskörű tájékoztatás igénye. Így született meg az eGov Hírlevél 2010 nyarán. Az...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. június 29.

Járvány és soft power – ezúttal Európa teljesítménye került górcső alá A nyugati világ szakértői, politikusai (és újságírói) azt latolgatják legszívesebben manapság: hogyan érintette a koronavírus világjárvány Kína nemzetközi megítélését, reputációját? Abban, hogy az ázsiai nagyhatalom (valamilyen formában, valamilyen mértékben) „felelős” a járvány kibontakozásáért, világméretű elterjedéséért, lényegében teljes az egyetértés Nyugaton. Abban azonban már viszonylag jelentősen eltérnek a vélekedések, hogy mennyire kezelte sikeresen az egészségügyi (és tegyük hozzá: gazdasági, társadalmi) veszélyhelyzetet Kína. Abban pedig markánsan két ellentétes táborra szakad a nyugati szakértői...

Read more

Megalakult a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs

„ Magyarország a járvány elleni védekezés új szakaszába lépett: az emberek egészségének megvédését követően a gazdaság újraindításán és új munkahelyek teremtésén van a sor – jelentette ki Varga Mihály a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs alakuló ülését követően. A pénzügyminiszter kiemelte: a törzs elsődleges célja a magyar gazdaság növekedési pályára állítása, ezért azonosítja és felszámolja azokat az adminisztratív szabályokat, bürokratikus terheket, amelyek fékezik a gazdaságot, akadályozzák a vállalkozások működését. Fotó:PM Magyarország a legeredményesebben védekező országok közé tartozik az Európai Unióban, ennek köszönhetően júniusban lehetővé...

Read more

297/2020. (VI. 24.) Korm. rendelet a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs felállításáról és feladatairól

„... 1. § (1) A Kormány a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hátrányos hatásainak enyhítése, illetve elhárítása érdekében Gazdaságvédelmi Operatív Törzset (a továbbiakban: Operatív Törzs) állít fel. (2) Az Operatív Törzs a) figyelemmel kíséri a magyar gazdaság védelme érdekében meghozott kormányzati intézkedéseket, b) figyelemmel kíséri a gazdaságvédelmi intézkedések végrehajtását, c) javaslatot tesz a Kormány részére azon tényezők, vagy szabályozások megszüntetésére, amelyek akadályozzák a vállalkozások tevékenységét, valamint a Magyarországon megvalósuló vagy megvalósítani kívánt beruházásokat, d) javaslatot tesz a Kormány részére az európai uniós és...

Read more

Az Európai Bizottság jelentése: Az uniós adatvédelmi szabályok megerősítik a polgárok helyzetét és igazodnak a digitális kor követelményeihez

„A mai napon, valamivel több mint két évvel az általános adatvédelmi rendelet hatálybalépése után az Európai Bizottság értékelő jelentést tett közzé a rendeletről. A jelentésből kiderül, hogy az általános adatvédelmi rendelet a legtöbb célkitűzést teljesítette, különösen azáltal, hogy szilárd, érvényesíthető jogokat biztosított a polgárok számára, és új európai irányítási és jogérvényesítési rendszert hozott létre. Az általános adatvédelmi rendelet képes volt rugalmasan támogatni a digitális megoldásokat még olyan váratlan körülmények között is, mint a Covid19 okozta válság. A jelentés következtetései szerint a tagállamok...

Read more
Page 638 of 1882 1 637 638 639 1 882