Skip to main content

Találat: energia

Magyar fejlesztésű villámtöltőt avattak Budapesten

„Újabb eredményeket érünk el az elektromos járművek használatának elősegítése terén, ezzel pedig a magyarországi és az európai elektromobilitás is lendületet kap – jelentette ki Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter erről az elektromos autók számára szervezett ’80edays’ nemzetközi túra budapesti állomásán beszélt, amelyen egy új, magyar fejlesztésű villámtöltőt is átadtak. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a hazai fejlesztésű és gyártású villámtöltő az első darabja lehet egy hamarosan kiépülő töltőhálózatnak. A mai napon átadott töltőállomás és a földkörüli versenyben hazai fejlesztésű busszal induló magyar csapat...

Read more

Ezerrel is nőhet az e-töltőpontok száma

„Magasabb sebességfokozatba kapcsolt a kormány az elektromobilitás fejlesztése terén is – fogalmazott Varga Mihály a Nemzetgazdasági Minisztérium e-töltőállomások létesítésére kiírt pályázatának bejelentésekor. Az 1,25 milliárd forintos keretre a 15 ezernél nagyobb lélekszámú települések önkormányzatai pályázhatnak, a tárca számításai szerint legalább 1000 e-töltőpont létesülhet országszerte. A pályázat meghirdetése fontos eleme a Jedlik Ányos Terv megvalósításának – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: a kormányprogram kijelölte azokat a célokat, melyeket az elektromobilitás térnyerésének támogatásával a környezetvédelem és a gazdaságfejlesztés terén el kívánnak érni, ezeken belül...

Read more

Közösségi napenergia-programok jöhetnek a nagyvárosokban

„A közösségi napenergia termelés lehet a megoldás a nagyvárosban élők számára, ha szeretnének részben saját lábukra állni az energiaellátásban, de nem rendelkeznek tetőfelülettel, ahová szolár panelek telepíthetők - írja a MarketWatch. Az USA több államában született ezt megengedő szabályozás az elmúlt hónapokban, és több európai nagyvárosban is indultak ilyen kísérleti programok, a közösségi kertek mintájára. A közösségi napenergia-termelés tulajdonképpen a sharing economy egyfajta speciális megjelenése. Többnyire valamilyen közösségi területen létesülnek azok a mini napenergia farmok, amelyekben tulajdonrészt szerezhetnek mindazok, akiknek nincs saját...

Read more

Fenntartható épületek értékelését célzó európai keretrendszer véleményezésre

„Július 7-én megjelent a régóta várt, a Fenntartható épületek értékelésének ”Uniós Keretrendszerével” kapcsolatos konzultáció, amely lehetőséget ad az építőiparban érdekelt szereplők számára, hogy véleményezzék az alapmutatók közös uniós keretének kidolgozását az épületek környezetvédelmi teljesítményének értékelésére. A World Green Building Council európai régiója (European Regional Network, ERN) 2013 óta támogatja egy közös uniós keretrendszer felállítását, megelőzve az Európai Bizottság 2014-ben kiadott „Erőforrás-hatékony lehetőségek az építőiparban” című közleményét. Ez a dokumentum megállapította, hogy szükség van az alapmutatók közös uniós keretének felállítására az épületek környezetvédelmi...

Read more

A FŐGÁZ fogyasztói elektronikusan is intézhetik a mérőátírást

„A nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő FŐGÁZ Zrt. fogyasztói érdekeit és visszajelzéseit szem előtt tartva folyamatosan fejleszti szolgáltatásait annak érdekében, hogy azokat a földgázfelhasználók minél egyszerűbben és kényelmesebben tudják igénybe venni. A FŐGÁZ elektronikusan is lehetővé teszi a jelenleg mintegy másfél millió lakossági fogyasztója számára a gázmérő átírásának elindítását, amelyhez az ügyfélnek már nem kell személyesen felkeresni a társaság ügyfélszolgálati irodájának egyikét, hanem biztonságosan és gyorsan három különböző csatornán tudja elindítani a folyamatot. Ha a földgáz-felhasználó személyében változás történik, ilyen például a...

Read more

A Kormány 1342/2016. (VII. 5.) Korm. határozata a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól

„1. A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 31. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a postaügyi és a nemzeti pénzügyi szolgáltatási feladatok ellátása, valamint a terület hatékony működtetése érdekében szükséges kormányzati koordináció ellátása érdekében – 2016. július 6. napjától – Bártfai-Mager Andreát a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztossá (a továbbiakban: kormánybiztos) nevezi ki. 2. A kormánybiztos a) előkészíti és végrehajtja a Miniszterelnökséget vezető miniszter (a továbbiakban:...

Read more

Városi közlekedésfejlesztés: esélyek és dilemmák

„Mi várható a hazai közlekedésfejlesztés területén a következő évtizedben? Összehangolható-e és miként a városfejlesztés a közlekedésben várható technológiai fejlődéssel? E témákról szervezett május 12-én műhelybeszélgetést a Magyar Urbanisztikai Társaság; a közlekedés jövője mellett azonban sok szó esett a múltbeli adottságokról és a jelenlegi lehetőségekről is. A meghívott szakemberek szerint a hazai helyzet egyelőre nem túl biztató. Megtorpanó lendület Sok jó folyamat indult el nálunk a városi közlekedésben – idézte fel Ekés András, a Mobilissimus jelenlegi ügyvezetője az elmúlt évek eredményeit: számos tabu...

Read more

Magyarokat is vonz a geobiznisz

„Egyedüli hazai szakembergárdaként képviselte a Lechner Tudásközpont küldöttsége a magyar térinformatikai szakmát a nagyszabású londoni GEO Business Show nemzetközi vásáron és konferencián. A Lechner munkatársai útjuk során a szakkiállítás mellett meglátogatták a megújuló energiával üzemelő The Crystal épületet, láttak high-tech terepasztalt London központjáról, valamint szakmai egyeztetésen is részt vettek. ... A harmadik alkalommal megrendezett esemény nem titkolt célja, hogy alaposan bevésse helyét a térinformatika nemzetközi eseménynaptárába. Törekvésük sikerét jól mutatja, hogy a májusi rendezvényre ötven ország szakemberei voltak kíváncsiak. A nyitóelőadások egyikét...

Read more

Új feladatokat kap a Nemzeti Fejlesztési Programiroda

„Az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. bevonásával látja el ezen túl a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a 2014-2020-as uniós finanszírozási ciklusban esedékes egyes feladatokat. Ezek az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezetek felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a távhőszolgáltató szektort érintő, az energiahatékonyság növelésére és a megújuló energiaforrások alkalmazására irányuló beruházások. Idetartoznak továbbá a szennyvíz-elvezetési és -tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító projektek is. A programiroda a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint ellátja a beruházásokkal kapcsolatos irányítási feladatokat. A társaság a végső kedvezményezett...

Read more

Smart cities: elszáguldhat hazánk mellett a világ

„Komoly lemaradásban van Magyarország az okos városok (smart cities), hálózatok, egymással kommunikáló rendszerek kialakításában - derült ki az IIR által rendezett Smart Conference 2016 konferencián. Smart city, okos város alatt lényegében az energiaellátás intelligens eszközökkel történő megoldásait, felhasználási módjait értjük. Míg több európai és tengerentúli városban, országban az okos megoldások gyakorlati aspektusai és a meglévő rendszerek összekapcsolása jelent kihívást, Magyarországon még a rendszer bevezetését szabályozó elméleti kereteket, irányvonalakat sem határozta meg a kormány, hangzott el az IIR Magyarország energetikai rendezvényén, a Smart...

Read more
Page 51 of 67 1 50 51 52 67