Találat: Európai Unió

Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az EU-USA Adatvédelmi Pajzsot

„* Az Európai Unió Bírósága (EUB) 2020. július 16. napján közzétett ítéletében döntést hozott az adatvédelmi jog jelenleg talán egyik legfontosabb ügyében, az ún. Schrems II ügyben (a döntés elérhető itt: C-311/18). * Az ügy kiemelkedő jelentőségű, hiszen komoly hatással lehet a globális digitális gazdaságra, elsősorban személyes adatoknak az Európai Gazdasági Térségen kívüli továbbítására. * A jogvita megismerése előtt azonban szükséges bemutatni, hogy melyek a vitatott jogintézmények és mi a jelentőségük: Kozma Zoltán és Almásy Márk, a DLA Piper Hungary szakértői az...

Részletek

A robotizált folyamatautomatizálásra (RPA) specializálódott UiPath a legértékesebb európai startup

„A kontinensen egy román vállalkozás értéke haladta meg elsőként a 10 milliárd dollárt. A robotok eljárásainak automatizálására specializálódott szoftverszolgáltató, az UiPath értékét tavaly októberben még 7 milliárd dollárra becsülték, az azonban azóta rendkívül megnőtt. Mindez annak köszönhető, hogy a bukaresti és New York-i központtal rendelkező cég legutóbbi finanszírozási köre nemrég zárult le és annak keretében 225 millió dollárt szerzett kockázatitőke-társaságoktól. A vállalatot Daniel Dines alapította meg 2005-ben Bukarestben az Earlybird Digitális Keleti Alapjával közösen. Az utóbbi továbbra is a startup második legnagyobb...

Részletek

Az Ipar 4.0 integrálása a regionális innovációs stratégiákba

„A brit Local Economy szakfolyóirat hasábjain megjelent tanulmány (Integrating Industry 4.0 plans into regional innovation strategies, online elérhető július 8-tól) napjaink két kulcsfontosságú fejlesztési megközelítésének, az „Ipar 4.0”-ként is emlegetett negyedik ipari forradalomnak és a regionális intelligens szakosodási stratégiáknak (smart specialisation strategy, S3) a kapcsolatát vizsgálja. Mint a szerzők rámutatnak, a negyedik ipari forradalom hajtóereje – ahogy a korábbi háromnál is így volt – a műszaki innováció. Az első két ipari forradalomnál ez elsősorban a gyártási folyamatok gépesítése, majd elektromosítása jelentette, a...

Részletek

Alkalmazásprogramozási felületi (API) keretrendszer a digitális kormányzati szolgáltatásokhoz

„A társadalom digitális átalakulása egyre összetettebb digitális környezetet eredményez, ezt a tendenciát a kormányzatoknak is követniük kell. Az így kialakuló digitális környezetek együttműködése erős koordinációt igényel, hogy az egyes rendszerek és alkotórészek egymást támogató működése biztosítható legyen. Az alkalmazásprogramozási interfészek (API-k) a digitális alkató elemeket összekötő csomópontok, így az egymást támogató működés megvalósításának eszközei. Ma azonban a digitális alkató elemek integrálása gyakran esetlegesen történik, figyelmen kívül hagyva a teljes digitális környezet nyújtotta potenciális hozzáadott értéket. A jelentés keretrendszert javasol az alkalmazásprogramozási felületek...

Részletek

Igazságos és rugalmas forráselosztásra van szükség az uniós válságkezelésben – mondta Varga Mihály

„ A magyar álláspont szerint igazságosnak, rugalmasnak, és a politikamentesnek kell lennie a gazdasági újraindítást célzó uniós helyreállítási csomagnak. Ezért érthetetlen, hogy a károk enyhítésekor, a támogatási elv kialakításakor aránytalanságok figyelhetők meg egyes országok tekintetében – hangsúlyozta Varga Mihály az unió pénzügyminisztereinek mai, videokonferenciás tanácskozásán. 2020. július elsejétől Németország látja el az unió soros elnökségét – tájékoztatott Varga Mihály. Magyarország üdvözli, hogy a német elnökség a helyreállítási tervet helyezte a programja középpontjába. A gazdasági károk enyhítésében és a gazdaság újraindításában kulcsszerepe van...

Részletek

Kérdések és válaszok: Hidrogénstratégia a klímasemleges Európáért

„A hidrogén felhasználható nyersanyagként, üzemanyagként vagy energiahordozóként, illetve energiatárolás céljára, emellett számos alkalmazási lehetőséget kínál az iparban, a közlekedésben, az energiaágazatban és az építőiparban. Mindennél fontosabb, hogy felhasználása nem jár szén-dioxid-kibocsátással, és szinte egyáltalán nem szennyezi a levegőt. A hidrogén következésképpen fontos szerepet kap az európai zöld megállapodásban kitűzött cél teljesítésére szolgáló megoldásban, azaz hogy az EU 2050-re klímasemlegességé váljon. A hidrogén segítheti azon ipari folyamatok és gazdasági ágazatok dekarbonizációját, ahol a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése sürgős és nehezen megvalósítható. Jelenleg az EU-ban felhasznált...

Részletek

Kérdések és válaszok: Uniós stratégia az energiarendszerek integrációjának megteremtéséért

„Mit jelent az energiarendszer integrációja? Az energiarendszer integrációja akkor valósul meg, ha az energiarendszert tervezése és működtetése során egységes egészként, számos energiahordozót, infrastruktúrát és fogyasztási ágazatot átfogóan kezelik. Így ezek között szorosabb kapcsolat hozható létre, hogy az energetikai szolgáltatások karbonszegény, megbízható és erőforrás-hatékony módon működjenek, és a lehető legkevesebb költséggel járjanak a társadalom számára. Az energiarendszerek integrációja az európai gazdaság hatékony, megfizethető és mélyreható dekarbonizációja felé vezető út. A jelenlegi energiarendszer még mindig az egyes energiaforrásokat a meghatározott végfelhasználói ágazatokkal mereven összekapcsoló,...

Részletek

2020. évi uniós igazságügyi eredménytábla: további javulás, miközben egyes tagállamokban romlott az igazságszolgáltatás függetlenségének megítélése

„Az Európai Bizottság ma teszi közzé a 2020. évi uniós igazságügyi eredménytáblát, amely valamennyi uniós tagállamra kiterjedően összehasonlító áttekintést nyújt az igazságszolgáltatási rendszerek hatékonyságáról, minőségéről és függetlenségéről. Az idei eredménytábla azt mutatja, hogy számos tagállamban folyamatosan javult az igazságszolgáltatási rendszerek hatékonysága. Ugyanakkor egy ma közzétett Eurobarométer felmérés szerint az igazságszolgáltatás függetlenségének megítélése az állampolgárok körében egyes tagállamokban tovább romlott. Věra Jourová, az értékekért és az átláthatóságért felelős alelnök így nyilatkozott: „Az uniós igazságügyi eredménytábla bevált eszköz az Unión belüli igazságszolgáltatási rendszerekre jellemző...

Részletek

A klímasemleges gazdaság létrehozása: A Bizottság nyilvánosságra hozta a jövő energiarendszerére és a tiszta hidrogénre vonatkozó terveit

„Ahhoz, hogy Európa 2050-re a világ első klímasemleges területévé váljon, át kell alakítania energiarendszerét, amely az EU üvegházhatásúgáz-kibocsátásának 75%-áért felelős. Az energiarendszer integrációjára vonatkozó uniós stratégia és az uniós hidrogénstratégia, melyek a mai napon kerültek elfogadásra, megnyitják az utat egy hatékonyabb és fokozottan összekapcsolt energiaágazat felé, amelyet bolygónk tisztábbá tételének és a gazdaság megerősítésének kettős célja vezérel. A két stratégia a tiszta energiával kapcsolatos új beruházási menetrendet mutat be, összhangban a Bizottság által előterjesztett NextGenerationEU helyreállítási csomaggal és az európai zöld megállapodással....

Részletek

Az önfenntartó gazdasági fejlődés az emberi képességen és tudáson alapszik, nem szabad pusztán a GDP növelésére koncentrálni

„Magyarországon az ország működésének eredményességét a politikusok – és általában a közbeszéd is – a GDP negyedévenkénti, illetve évenkénti növekedésével mérik. Minél nagyobb a növekedési ütem, annál inkább megnyugszik mindenki, hiszen a GDP alakulása szerint jó úton járunk. Ha pedig jó úton járunk, akkor miért változtassunk? Erre biztat a magyar közmondás is: Járt utat járatlanért el ne hagyj! A környezetünkben zajló gyors és kiszámíthatatlan változások azonban arra figyelmeztetnek, hogy a járt úton való továbbhaladás akár szakadékba is vezethet, mivel az út előttünk...

Részletek
Page 15 of 18 1 14 15 16 18