Skip to main content

Találat: gazdaság

WTF? Miért rajtunk múlik, hogy mit hoz a jövő?

„Az életünket a technológia alakítja, és a gépek irányította, ellenséges világ már egyáltalán nem is tűnik távolinak. Az Amazon, a Google vagy éppen az Uber működését figyelve érzékelhetjük, miképpen kezdtek el uralkodni felettünk az algoritmusok. „Technológiai kutató és vállalkozó vagyok, aki megtanulta, hogy észrevegye az eltérést aközött, ahogyan a dolgok vannak, és ahogyan lehetnének. Így olyan kérdéseket tehetek fel, amelyekre a válaszok egy jobb jövő felé mutatnak.” Tim O’Reilly 40 éve, a techipar pionírjaként figyeli és alakítja a Szilícium-völgy aktuális trendjeit, melyek...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2018. november 5-november 10.

Ajánlati/Részvételi felhívás Kormányhivatalok digitalizációs képességeinek jav. Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/211 Közzététel dátuma: 2018.11.05. Ajánlatkérő: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2018.12.10. Ajánlatkérő (a továbbiakban rövidítve: AK) saját és 19 másik kormányhivatal képviseletében eljárva, 1795 db lapolvasó eszköz (A/3-as asztali síkágyas dokumentumszkenner lapadagolóval) beszerzését valósítja meg adásvételi szerződés keretében... a kormányhivatalok digitalizációs képességeinek biztosítása érdekében szükséges források biztosításáról szóló 1542/2016. (X. 13.) Korm. határozat végrehajtása érdekében. Lásd bővebben Ajánlati felhívás - Számítástechnikai eszközök Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/211 Közzététel dátuma: 2018.11.05. Ajánlatkérő: Neumann János...

Read more

Esélyegyenlőség – fontos döntést hoztak az unió vezető testületei

„Az Európai Parlament (EP) és az Európai Unió Tanácsa megállapodásra jutott az európai akadálymentesítési irányelv szövegéről, amely szerint az infrastrukturális fejlesztések mellett technikai eszközöket és szolgáltatásokat is elérhetővé kell tenni a 80 millió, fogyatékossággal élő számára is az Európai Unióban - írja az MTI. A dokumentum számos akadályt bont le a kommunikáció, a mozgás és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés tekintetében. A megállapodás szerint olyan kulcsfontosságú termékeket és szolgáltatásokat, mint például az okostelefonok és programjait, a jegyértékesítő automatákat és a banki szolgáltatásokat hozzáférhetőbbé...

Read more

Több, mint 490 ezer felhasználó és 1,1 millió küldemény a Cégkapun

„A 100 %-ban uniós finanszírozású, „KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00025 Közigazgatási szakrendszerek egységes eléréséhez és interoperabilitásához központi alkalmazás szintű szolgáltatások biztosítása” projekt keretében fejlesztett, 2018. január elsején indult Cégkaput már 490 ezer cég használja. 2018. november elejéig már több mint 1,1 millió dokumentumot küldtek a Cégkapu felhasználói. A „KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00025 Közigazgatási szakrendszerek egységes eléréséhez és interoperabilitásához központi alkalmazás szintű szolgáltatások biztosítása” projekt fókuszában az e-közigazgatási szolgáltatások fejlesztései állnak. A projekt keretében fejlesztett Cégkaput már aktívan használják a vállalkozások. A 2015. évi CCXXII. törvény értelmében 2018. január 1-től...

Read more

A digitalizáció és az e-kormányzás került a középpontba a Magyar Pénzügyi – Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGE) éves konferenciáján

„A digitalizáció és az e-kormányzás került a középpontba a Magyar Pénzügyi - Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGE) éves konferenciáján. A csütörtökön kezdődött eseményt Domokos László, a MPGE és az Állami Számvevőszék elnöke nyitotta meg. Hangsúlyozta: az ellenőrző szervezetek közös célja a jól irányított állam támogatása, ezért pedig közös válaszokat kell adni a digitális fejlődés okozta kihívásokra. "Nagy örömmel jöttünk a napfényes Szegedre" – nyitotta meg a konferenciát Domokos László elnök. Mint mondta: az MPGE éves konferenciája idén is nagy és aktuális kihívásokat jár...

Read more

Megalakul a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ

„A szálláshely-szolgáltatásban meglévő szürkegazdaság visszaszorítását célozza a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ létrehozása, amely külföldi példákon alapul – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) vasárnap az MTI-vel. Arra reagáltak, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok módosításáról. Eszerint megalakítják a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központot, amelybe a szálláshelyek által kötelezően használandó digitális alkalmazásokon keresztül rendeződnének a szálláshely-szolgáltatás során keletkezett aggregált és...

Read more

Térségek növekedése és fejlődése: egészségipari és tudásalapú fejlesztési stratégiák

„Előszó I. Az egészségipar lehetséges szerepe a térségek fejlődésében Lengyel Imre: Az intelligens szakosodási stratégiák alapjai, különös tekintettel az egészségiparra Nagy Benedek. A gyógyszeripar fejlődése az Európai Unió különböző országcsoportjaiban Kotosz Balázs – Lengyel Imre: A humán erőforrások és azon belül az egészségügy szerepe a visegrádi országok régióinak gazdasági növekedésében Szakálné Kanó Izabella: Az egészségipari tevékenységek térbeli eloszlása Magyarországon Elekes Zoltán: Az egészségipari exporthoz kapcsolódó termékek feltérképezése a hazai megyékben a terméktér eszközével Lukovics Miklós – Udvari Beáta: Felelősségteljes innováció tágan értelmezett...

Read more

Kincstári könyvvezetési szolgáltatás az önkormányzatok és szervezeteik számára (pilot)

„A Kormány 1. egyetért a helyi önkormányzat és az általa alapított költségvetési szerv, valamint a helyi nemzetiségi önkormányzat és az általa alapított költségvetési szerv számára biztosítandó kincstári könyvvezetési szolgáltatás lehetőségének vizsgálatával; 2. felhívja a pénzügyminisztert, hogy a) az önkormányzati ASP rendszeren keresztül, a Magyar Államkincstár útján, az IdomSoft Zrt. bevonásával, pilot projekt keretében biztosítsa a kincstári könyvvezetési szolgáltatás lehetőségét a pilot projektben részt vevő, háromezer fő lakosságszámot el nem érő települési önkormányzatok és költségvetési szerveik, a nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik, valamint...

Read more

Digitális átalakulás és fenntarthatóság

„A cikk a technológiai fejlődés környezeti fenntarthatóságra gyakorolt hatásainak örökzöld kérdését helyezi nagyító alá a digitális átalakulás – vagyis az új műszaki-gazdasági paradigmát ígérő technológiai változások – szempontjából. A szakirodalom szisztematikus feltérképezésével számba veszi a digitális átalakulás környezeti fenntarthatóságra gyakorolt hatásait, a technológiaoptimista környezetgazdászok és a pesszimista ökológiai közgazdászok érveit, arra a kérdésre keresve a választ, hogy valóban paradigmaváltást jelent-e a digitális átalakulás a környezeti fenntarthatóság szempontjából. Megállapítja, hogy bár az új technológiák segítségével nagyobbat léptünk előre, mint valaha, a környezeti fenntarthatóság...

Read more

McKinsey: a mesterséges intelligencia korának ígéretei és kihívásai, a sikeres megvalósítás feltételei

„A mesterséges intelligencia (MI) fogalmát 1956-ban alkották meg az Egyesült Államokban egy szakmai konferencián, de közel hatvan évig nem történt jelentős előrelépés e területen. Mint a McKinsey saját oldalán megjelent elemzése rámutat: az elmúlt években véget ért az a korszak, amelyben a mesterséges intelligencia aktuális eredményei által keltett túlzott várakozások periódusait a csalódottság („MI-tél”) szakaszai követték. Az olyan MI-megoldások, mint az arcfelismerés, a fordítóprogramok vagy a gépi asszisztencia minden korábbi várakozást meghaladó mértékben terjednek. Az MI szektorokon átívelő hatással erősíti a gazdasági...

Read more
Page 360 of 693 1 359 360 361 693