Skip to main content

Találat: gazdaság

Kész az e-mobilitást támogató Jedlik Ányos-terv

„Elkészült az e-mobilitás terjedését segítő Jedlik Ányos Terv, a dokumentum hamarosan a kormány elé kerül, és megkezdődik az abban foglaltak megvalósítása - közölte a nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Varga Mihály az Akadémia utcában egy elektromos autók töltésére alkalmas töltőoszlopnál - ahová elektromos autóval érkezett -, úgy vélte, minden lehetőség megvan arra, hogy az elektromobilitás versenyképes ágazattá váljon Magyarországon, és e téren az unióban is helyzeti előnye legyen az országnak. Az előrejelzések szerint 2050-re az újonnan értékesített autók 70 százaléka elektromos, hibrid,...

Read more

A Google Térkép mostantól valós idejű tömegközlekedési adatokat szolgáltat – Budapesten is

„A BKK és a Google együttműködésének köszönhetően már 2014 vége óta elérhető a Google Mapsen a valós idejű tömegközlekedés: ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az útvonaltervezéskor a szoftver a Futár adatait is figyelembe veszi, és számol vele (meg szól is), ha késik egy járat, és esetleg egy másikat ajánl helyette. Ezt a funkciót jelentette be most világszinten a Google, és a nem túl hosszú listában, ahol azt írják, melyik városokban elérhető a szolgáltatás, Budapestet is felsorolják. Nem valós idejű tömegközlekedési információk...

Read more

Állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat fejlesztési program 25 helyszínen (kormányablakok)

„1. A Kormány a) egyetért a KÖZOP-2.5.0-09-11-2013-0003 azonosító számú, „Állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat fejlesztési program 25 helyszínen (kormányablakok)” című és a KÖZOP-2.5.0-09-11-2011-0006 azonosító számú, „MÁV Zrt. közlekedésbiztonsági projektjei” című kiemelt projektek (a továbbiakban együtt: projektek) – a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés 25b. pontja szerinti – szakaszolásával, b) egyetért a projektek forrásszerkezetének 1. melléklet szerinti módosításával, c)...

Read more

Csökkent a digitális szakadék az országban

„A felnőtt magyar internetezők több mint kétharmada inkább lemondana egy hónapra a tévénézésről, de az internet-hozzáférést nem tudná nélkülözni. A netezők körében a világhálót naponta többször használók aránya eléri a 87%-ot, emellett folyamatosan nő az internetezéssel eltöltött idő, és ehhez már az okostelefon-tulajdonosok 70%-a telefonját (is) napi szinten használja. Míg az internethasználat korábban főként a nagyvárosiakra volt jellemző, addig mára a kisebb településeken élők is felzárkóztak mögéjük, ezáltal csökkentve a digitális szakadékot az ország egyes területei között – derül ki az eNET...

Read more

Pénzzel és ingyen árammal segíti az elektromos taxiflotta létrehozását Bécs

„Az osztrák főváros 2017-ig mintegy 250 járműből álló elektromos taxiflottát hoz létre. A projektbe beszálló taxitársaságok járművenként akár 8 ezer eurós támogatást is kaphatnak. Gyorstöltő-hálózat és ingyen áram is segíti a környezetkímélő autók térhódítását Bécsben - közölte a Compress, Bécs képviseleti irodája. A világ egyik legnagyobb elektromos taxiprojektjét hirdette meg a Wiener Stadtwerke és két bécsi taxitársaság. Az osztrák közlekedési minisztérium által is támogatott projektet két szakaszban valósítják meg és három évig tart. Az első szakaszban, 2016-tól mintegy 120 elektromos taxi áll...

Read more

Egységes digitális piac felé nyitna Merkel

„Az Európai Unió egységes digitális piacának megteremtését sürgette a német kancellár, a francia államfő és az Európai Bizottság (EB) elnöke hétfőn Berlinben, az európai ipari kerekasztal (ERT) képviselőivel a témában folytatott tanácskozásuk előtt. Angela Merkel német kancellár a legnagyobb európai iparvállalatok vezetőit összefogó ERT vezetőivel tartott megbeszélés előtt Francois Hollande francia elnök és Jean-Claude Juncker EB-elnök társaságában tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy az uniós országok közösségének egységes szabályokra van szüksége, hogy kiaknázhassák a digitalizáció révén megnyíló lehetőségeket, ezért minél hamarabb hozzá kell látni...

Read more

Csepreghy: Hatékonyabban használjuk fel az uniós pénzeket

„Hatékonyabb működést és gyorsabb ügyintézést hozott az új fejlesztéspolitikai intézményrendszer. Az átalakításnak köszönhetően a közcélú fejlesztések helyett nagyobb kapacitás jut a piaci pályázatok elbírálására. Az elektronikus rendszer pedig nemcsak az ügyintézők és a kedvezményezettek dolgát könnyíti meg, hanem egy-egy projekt életciklusát is lerövidíti – mondta lapunknak Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára. − A kormány célul tűzte ki, hogy az új támogatási időszakban hatékonyabban használja fel a közösségi pénzeket, mint a korábbi európai uniós ciklusban. Hogyan segítheti mindezt az...

Read more

Lassult az internetes kiskereskedelem növekedése

„Évek óta nem volt olyan rossz hónapja az internetes és csomagküldő kiskereskedelemnek, mint márciusban. Februárban és márciusban komoly lassulást szenvedett el az internetes és csomagküldő kiskereskedelem itthon. A korábbi 30-40 százalékos éves bázisú növekedések után 13 és 4,5 százalék volt a növekedés üteme. A márciusi számot részben magyarázhatja a vasárnapi boltzár, illetve a szabályozásnak az a passzusa, amely a házhoz szállítást tiltja. Meglepő lenne ugyanakkor ha a februári lassulásban már szerepet játszott volna a március közepén bevezetett tilalom, hacsaknem a szabályozást övező...

Read more

Veszélyben az okosvárosok?

„Egy non-profit globális szervezet szerint sürgősen meg kell erősíteni az internetre épülő városi rendszerek biztonságát. A katasztrófakészültség fogalma valószínűleg főleg a földrengéseket, árvizeket és viharokat juttatja először eszünkbe. Biztonsági kutatók most a kibertámadások kockázataira kívánják felhívni a figyelmünket. A Securing Smart Cities (Az Okosvárosok Megóvásáért – SSC) non-profit globális kezdeményezés, amely az okosvárosok „kiberbiztonságát” tervezi megerősíteni. Először is az internetes technológiát alkalmazó metropoliszok sebezhetőségét szeretnék tudatosítani. A parkolóhely-kereső alkalmazások, az időjárás- és időérzékeny közvilágítás, a valós idejű tömegközlekedési információkat nyújtó szoftverek, az...

Read more

Smart City – a megye fejlődését szolgálhatja a megvalósítás

„A gödöllői Szent István Egyetem, Gyula Város Önkormányzata és a salgótarjáni Interindustria Tudásközpont Alapítvány konzorciumi partnerségben mintegy 280 millió forint pályázati támogatást nyert a „Smart City: innovatív kutatási hálózatok fejlesztése Gyula és Salgótarján városokban” című projektjének megvalósítására. A témával kapcsolatosan pénteken tartottak sajtótájékoztatót a megyeháza épületében. Salgótarján: a rendezvényen a résztvevők bemutatását követően Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke köszöntötte a megjelenteket: – Egy évvel ezelőtt kötöttünk egy megállapodást a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karával, amit idén februárban kiterjesztettünk valamennyi...

Read more
Page 527 of 660 1 526 527 528 660