Skip to main content

Találat: gazdaság

A megyéknek 450 milliárd jut gazdaságfejlesztésre

„Húszmilliárd forinttal töltötték fel az EU Önerő Alap korábbi mintegy 30 milliárdos keretét - mondta Gyalog Cecília, a Miniszterelnökség főosztályvezetője a VG konferenciáján. Egy forintnyi önerővel mintegy 8-10 forintnyi beruházást lehet megvalósítani - tette hozzá. Eddig 2169 darab benyújtott önerő-kérelem érkezett, 154,1 milliárdos vissza nem térítendő, és 11 milliárd forint visszatérítendő támogatást igényeltek. 1349 pályázatra, 34,3 milliárd forintban ítéltek meg a településeknek. A 2007-2013-as uniós költségvetési időszakban összesen 28 631 darab pályázati igény volt. 4,1 milliárdot igényeltek, 2,3 milliárdot ítéltek meg. Főként...

Read more

Megrendülhet az USA internetirányító pozíciója

„Az internet és a világháló működéséért felelős szervezetek is elégedetlenek az Egyesült Államok túl erős befolyásával. Nem mondható meglepőnek az, hogy az Edward Snowden által kiszivárogtatott, az amerikai nemzetbiztonság széles körű megfigyelési tevékenységét bemutató dokumentumok megerősítették azokat a törekvéseket, melyek szerint a világháló és az internet feletti domináns amerikai ellenőrzésen lazítani kellene. Legalábbis ezt mutatja, hogy Fadi Chehadé, a doménrendszer menedzseléséért felelős, amerikai székhelyű nonprofit szervezet, az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) vezetője mellett több befolyásos nemzetközi szervezet is...

Read more

NGM: Teljes joggal bírságolt a NAV a pénztárgépek miatt

„Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a kereskedők "megütközéssel" fogadták, hogy a NAV több milliós bírságot szabott ki azokra a kisvállalkozásokra, akik semmit sem tehetnek arról, hogy az online pénztárgépek gyártása és üzembe helyezése még nem indult meg. Az OKSZ méltányosságot kért az NGM-től, ám a tárca azt mondja: a kereskedőknek ott volt a szeptember, hogy előkészítsék a pénztárgépek beszerzését. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a jogszabályba iktatott türelmi időnek köszönhetően a szeptember hónap állt a vállalkozások rendelkezésére, hogy megtalálják és megrendeljék az...

Read more

Dühöngenek a magyar boltosok: nem erről volt szó

„Bár a jogszabályokban meghatározott dátumok szerint már minden szereplő nyugodt lehetne az online pénztárgépekkel kapcsolatban, a helyzet egyáltalán nem tűnik rózsásnak. Háborognak a boltosok az online pénztárgépek hiánya, pontosabban a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) friss bírságai miatt. Mint arról a Pénzcentrum.hu is beszámolt, az elmúlt napokban sorra kapták a százezres, milliós bírságokat kaptak azok a kereskedők, akik nem rendelték meg az online pénztárgépet. A boltosokat képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) azt állítja, megütközéssel fogadták a kereskedők a bírságokat. A szakmai szövetség szerint...

Read more

A hatóság szerint remek üzlet volt a mobilfrekvencia-tender

„A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az európai átlagértékekhez képest másfélszeres állami bevételt hozott a magyar frekvenciaértékesítés - tudatta az hatóság kommunikációs igazgatója. Az Európában 2008 és 2013 között lezajlott frekvencia értékesítések bevételi átlagához képest is kiemelkedő állami bevételt hozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilfrekvencia hosszabbítása Zsuppán Attila szerint, aki elmondta azt is: a hatóság várhatóan az év hátralevő részében megkezdi a frekvenciaértékesítés második ütemét. Zsuppán Attila elmondta: a magyar hasznosításból befolyó 110 milliárd forintos összeg az európai...

Read more

Munkában az ipari Internet

„A GE jelentése szerint a jövő a szakképzett infomunkásoké és az optimalizált, digitalizált munkaszervezésé. A GE tegnap közzétett jelentéséből kiderül, miként járulhat hozzá az ipari internet – a prediktív elemzések, valamint a gépek és emberek közötti újfajta munkahelyi együttműködés – a termelékenység jelentős mértékű növeléséhez, új munkahelyek és szakmák létrejöttéhez, továbbá a nem tervezett állásidő minimalizálásához a nagyobb iparágakban. Információ, információ, információ A The Industrial Internet@Work, azaz a Munkában az ipari internet címet viselő, a GE vezető közgazdásza, Marco Annunziata és a...

Read more

A felhő gazdaságáról kis- és középvállalatoknak

„A cloud computinggal kapcsolatos félelmeket próbálja meg eloszlatni az IVSZ október végi rendezvénye. A Corvinus egyetemen tartott workshopra hazai KKV-k döntéshozóit várják. A hazai informatikai és távközlési cégeket tömörítő IVSZ Adatközpont és felhő munkacsoportja egy olyan minikonferenciát, workshopot szervez, ahol a felhős rendszerek technikai, gazdasági és jogi kihívásairól, valamint az ezekre az iparágban adott válaszokról lesz szó. Az esemény kimondottan gyártó-, szállítófüggetlen, a szervezők nem a saját terméküket vagy szolgáltatásukat szeretnék eladni, hanem olyan információkat szeretnének átadni, amelyek birtokában a hazai vállalatok...

Read more

Az alkalmazott információs rés a vállalat netes jelenlétében

„A Budapesti Gazdasági Főiskola Kutatóközpontja vizsgálatának eredményei a hazai vállalatvezetők digitálisidentitás-stratégiájáról. A hazai vállalatvezetők az újmédia-eszközök tekintetében a munkavállalót tekintik a legfőbb kockázatnak: akár a vállalat hírneve és biztonsága is elbukhat egyetlen munkavállaló online viselkedésén, az adatszivárgás pedig súlyos gazdasági károkat okozhat, így a cégek ilyen értelemben sérülékenyebbek, mint valaha. A kockázatok csökkentése érdekében több hazai vállalat is ajánlásokat fogalmaz meg dolgozói számára az online jelenlétet illetően, de egyes pozíciókban nem ritka a netes átvilágítás, vagy akár a folyamatos nyomon követés sem...

Read more

A versenyképesség kulcsa az infokommunikációs szektor erősítése

„Lendületet adhat az infokommunikációs szektornak, hogy a terület önálló prioritásként szerepel a 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklus tervezése során: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) tíz százaléka infokommunikációs fejlesztésekre lesz fordítható – mondta el Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára 2013. október 3-án, a HTE MédiaNet 2013 konferencián, Velencén. A helyettes államtitkár az infokommunikációs területet érintő állami felelősségvállalásról tartott előadásában értékelte a szektor jelenlegi helyzetét, és áttekintette az elfogadás előtt álló Nemzeti Infokommunikációs Stratégia (NIS) főbb...

Read more

Változik az uniós források felhasználása 2014-2020 között

„Változás lesz az európai uniós források felhasználásában a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban, január elsejétől átalakul a hazai intézményrendszer, a tervezésben a nemzeti célokat összhangba kell hozni az összeurópai stratégiákkal - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán, Budapesten. Csepreghy Nándor a Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége (PÁTOSZ) és a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (PMKIK) közös rendezvényén elmondta: az új fejlesztési ciklusban az irányító hatóságok az érintett szaktárcákhoz kerülnek, a központi koordinációs szervezet az uniós források megfelelő minőségű és...

Read more
Page 596 of 660 1 595 596 597 660