Skip to main content

Találat: informatika

A Microsoft adatközpontjai fűthetik a finn háztartásokat

„Finnország egyik legnagyobb távhőszolgáltatója, a Helsinkit és környékét ellátó Fortum bejelentette, hogy a jövőben részben a Microsoft új finnországi adatközpontjainak maradványhőjét használják majd a hálózathoz csatlakoztatott ingatlanok fűtésére. Két új adatközpontot létesít a következő években a Microsoft Finnországban, melyek száz százalékban megújuló energiával működnek majd - eddig ez egy teljesen hétköznapi CSR-bejelentésnek tűnhet, ám ez esetben az adatközpontok által felhasznált energia még kevesebb része mehet majd kárba, mivel a szerverek által termelt hőmennyiséget jelentős részben visszaforgatják az egyik helyi távhőszolgáltató, a Fortum...

Read more

Katonáink a kibertér biztonságáért

„„Napjaink egyik legnagyobb kihívása az információs- és kibertérben zajló hadviselés. Ezek a műveletek békeidőben is komoly kockázatokat rejthetnek magukban, de háborús időszakban a hibrid hadviselés időszakában, akár kiemelt veszélyeket is jelenthetnek” – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter, miután látogatást tett az említett kockázatok kezelésére és elhárítására hivatott Kibertér Műveleti Központ egységénél és a Magyar Honvédség Kiber- és Információs Műveleti Központjában március 18-án, hogy az ott folyó szakmai munkáról, és a katonák felkészültségéről kapjon átfogó jelentést. Elsőként a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat által...

Read more

Antitröszt-eljárást indított az Európai Bizottság a Google és a Meta (Facebook) ellen

„ Jedi Blue - ez a neve annak a keretmegállapodásnak, amellyel a Facebook-utód Meta és a Google hátrányosan befolyásolhatja az uniós piac működését. Az Európai Bizottság megkezdte nyomozását az ügyben. Antitröszt-eljárás alá vette az Európai Bizottság a Google-t és a korábban Facebook néven ismert Metát. A szervezet gyanúja szerint a két cég online tevékenysége sérti az Európai Unió versenyjogi szabályait. Egy 2018-as, "Jedi Blue" névre hallgató megállapodásról van szó, amelyet az akkori Facebook és a Google kötött. Ennek keretei között a Google...

Read more

Net(védelem) nélkül semmi sincs

„Infokommunikáció nélkül nehéz elképzelni az életünket a 21. században, hiszen az internet nélkül ma már fiziológiai szükségleteinket sem tudjuk kielégíteni, ám az ezeket biztosító infrastruktúrák masszív támadásoknak lehetnek kitéve. A kiberbiztonság és kiberhadviselés aktuális kérdéseiről a Ludovika Szabadegyetem kedd esti előadásán beszélt Kovács László dandártábornok, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar egyetemi tanára és a Magyar Honvédség Parancsnokságának kibervédelmi szemlélője. A Föld 7,9 milliárd lakosának 60 százaléka városokban él, ami a hadviselés átalakulását is magával hozta. Háború esetén kulcsfontosságúvá vált a városokban folytatott...

Read more

Segíteni kell az időseket a digitális átállásban

„A Digitális Jólét Program (DJP) már megalakulása óta, több mint öt éve foglalkozik azzal, hogy segítse az idősebb generációt a digitális átállásban: számtalan program és kezdeményezés indult az ő érdekükben – mondta dr. Gál András Levente, a DJP szakmai vezetője a szervezet konferenciáján. Dr. Gál András Levente a „Kortalanul a digitális térben – a digitalizáció lehetőségei az idős generáció számára” című konferencián elmondta, a pandémia csak még jobban felhívta a figyelmet a digitalizáció fontosságára társadalmi téren is. Az elmagányosodás ebben az időszakban...

Read more

Az ingatlanok statisztikai értékbecslését támogató központi adatbázis létrehozásának kérdése

„Az ingatlanfedezetek értékbecslése a hitelezési folyamatok egyik régóta létező, de napjainkban egyre inkább dinamikusan fejlődő területe, melynek keretében a helyszíni szemlét alapul vevő értékbecslések helyett mindinkább elterjedtté válik a statisztikai alapú értékbecslések alkalmazása. Ennek jogszabályi feltételeit az elmúlt évben az európai és hazai szabályozás módosításai is megteremtették, azonban a módszer valódi széleskörű felhasználásához, működőképességéhez, a kapott értékbecslések pontosságához meg kell teremteni a hozzáférést az ingatlanokat érintő – részletes, pontos, naprakész és rendszeresen ellenőrzött – adatokhoz is. Mivel a hazai ingatlanokra vonatkozóan jelenleg...

Read more

Megnyílt az ország első Digitális Tudásközpontja Nyíregyházán

„Március 9-én átadták a Digitális Jólét Program szakmai támogatásával és koordinációjával létrejött Digitális Tudásközpontot Nyíregyházán, amelyet a későbbiekben az önkormányzat egyik vállalkozása üzemeltet majd. Az elsősorban iskolás korú gyermekeket és a fiatal felnőtt korosztályt célzó oktatási és szórakoztató központban az érdeklődők testközelből ismerhetik meg a robotika, a virtuális valóság, az automatizáció vagy a mesterséges intelligencia vívmányait. A Nyíregyházán működő köznevelési és szakképző intézmények, civil szervezetek, felsőoktatási intézmények számára olyan bázis válik elérhetővé, amely digitáliskompetencia-fejlesztő foglalkozások, képzések, szakkörök, workshopok, osztálykirándulások, tematikus táborok, pedagógus...

Read more

Létrejött a Blockchain Koalíció

„Március 8-án, ma délelőtt hivatalosan is megalakult a Blockchain Koalíció. A szakmai csoportot az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont hívták életre. A felek felismerték, hogy a blockchain technológia jelentőségének növekedése szükségessé teszi a hazai szereplők közös állásfoglalását. A Blockchain Koalíció a közszféra, az egyetemi és tudományos szféra, a szakmai szervezetek, valamint a versenyszféra szereplőinek részvételével kezdi meg működését. Az elsődleges cél a blockchain technológia nemzetgazdasági szerepének növelése, valamint a jó gyakorlatok átadása lesz. Az alapítók szerint a koalíció...

Read more

Köd és fénysugár. Kiberakciók és geopolitika az ukrajnai háborúban

1940. november 14-én este, a hitleri Németország 3. Légi hadseregének 515 nehézbombázója a magasba emelkedett. A gépek a Londontól észak-nyugatra elterülő Coventry városa felé vették az irányt. Lényegében ellenállás nélkül közelítették meg a mit sem sejtő települést, és pusztító bombazáport zúdítottak a páratlan műemlékekkel is rendelkező, fontos ipari központra. A terv, ma már tudjuk, nem az ipari övezetek elérése volt: a 33000 gyújtóbombával a sűrűn lakott polgári negyedeket vették célba. A város történelmi negyedei romba dőltek, a halálos áldozatok száma százakra rúgott....

Read more

Ártalmas lehet a weboldal-tanúsítványok tervezett uniós szabályozása

„A szervezet egy új koncepciót akar megvalósítani, amely hátrányosan érintené a webes biztonságot. Az Európai Bizottság tervei alapján előírnák a böngészőknek a "minősített" webes tanúsítványok előnyben részesítését - akár alacsonyabb szintű biztonsági szabványok bevonásával is. A Qualified Web Authentication Certificates (QWAC) nevű koncepció ellen a kriptográfia és az IT-biztonság területének neves képviselői tiltakoztak nyílt levélben. Az akciót a Mozilla szervezte meg. A szakemberek álláspontja alapján a weboldal-tanúsítványok szabályozása drámai mértékben gyengítené a webes biztonságot. Az alkalmazott tanúsítványok általában tartalmazzák az adott honlaphoz...

Read more
Page 74 of 378 1 73 74 75 378