Skip to main content

Találat: informatika

Varga Mihály a következő időszak fő prioritásának a digitalizáció gyorsítását nevezte a a Magyar Közgazdasági Társaság 59. Közgazdász-vándorgyűlésén

„A magyar gazdaság újraindult, olyan lendületet tudott venni, amely elegendő volt ahhoz, hogy elérte a korábbi kibocsátási szintet. Kilenc európai ország van, amelyiknek a gazdasága már elérte a válság előtti állapotot, köztük Magyarország – emelte ki a miniszter, aki szerint a növekedéshez szinte minden ágazat hozzájárult. Ez már csak amiatt is lehetséges, mert a gazdaság szerkezete elkezdett átalakulni, megváltozni. Máshogy jöttünk ki a válságból, mint ahogy belementünk. Négy fontos terület van, ahol a kibocsátási szint már a vírus előtti időszak felett van....

Read more

Kibergeopolitika – Közösen lépne fel a tech-óriások ellen Amerika és Európa

„Az Európai Unió és az Egyesült Államok Kereskedelmi és Technológiai Tanácsa szeptember 29-én tartja első ülését Pittsburghben, szóba kerül a technológiai cégek szabályozása is. A technológiai óriáscégek megregulázása nem egyszerű feladat, annak sikerére csak nemzetközi együttműködéssel van remény. Úgy tűnik hasonló véleményen van a kérdésben az Egyesült Államok és az Európai Unió is, legalábbis a Reuters birtokába jutott jelentéstervezet szerint, melyről csütörtökön számolt be a hírszolgáltató. A tervezet várhatóan az Egyesült Államok és az EU közötti Technológiai és Kereskedelmi Tanács szeptember 29-i,...

Read more

Alakul a közös, uniós-amerikai kibergeopolitikai intézményrendszer az EU–USA Kereskedelmi és Technológiai Tanács első ülésén

Az EU–USA Kereskedelmi és Technológiai Tanács (TTC) növeli Európa befolyását: ennek keretében szabványokat és szabályokat fognak meghatározni, az EU kereskedelmi és digitális vezetői, hangsúlyozva a Kína növekvő hatalmával kapcsolatos globális aggodalmakat. Valdis Dombrovskis és Margrethe Vestager megjegyzései a TTC első szerdai, Pittsburgh -i találkozója előtt születtek. A felek szembe kívánnak szállni Kínával a kereskedelemtől a védelmi kérdéseken át a technológiáig és az emberi jogokig. "Valódi stratégiai és geopolitikai jelentősége van ennek az új platformnak, mint a s21. századi szabványok és szabályok megállapításának...

Read more

Lego okosváros – a Kibervédelmi Szemlélőség és a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar fejlesztésében

„...Az NKE oktatási rektorhelyettese, Christián László r. ezredes üdvözölte a résztvevőket a kétnapos rendezvénynek otthon adó intézményben. Köszöntőjében kiemelte: az egyetem konkrét, a piacon hasznosítható megoldásokkal kíván hozzájárulni a digitális megoldások fejlesztéséhez. „A játékos tanulás a 21. század alapvető kihívása, mert be kell építeni az élményt a képzési programba” – fogalmazott a rektorhelyettes. Az NKE célja olyan, a korszerű technológiákon alapuló kreatív oktatási, illetve probléma alapú tanulási módszerek kidolgozása és alkalmazása, melyek során tapasztalati úton tanulhatnak a hallgatók. Ezen elgondolások mentén született...

Read more

Óriási forrásbevonás a 4iG-nél

„Százmilliárd forint össznévértéken bocsátott ki zárt körben kötvényeket a 4iG pénteken. A változó kamatozású, 4iG M&A Kötvény 2026 elnevezésű papírok öt éves lejáratúak, a kupon mértékét nem hozta nyilvánosságra az infokommunikációs társaság. Az így bevont jelentős forrást vélhetően akvizícióinak finanszírozására fordítja majd a vállalat, amely a közelmúltban számos nagyértékű felvásárlási célpontot is megnevezett. A vállalat még március végén kötött előzetes megállapodási szerződést a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. 100 százalékos tulajdonrészének megszerzésére, június derekán pedig az AMOS-műholdakat tulajdonló Space Communications Ltd. 51...

Read more

Újgenerációs e-anatómiaatlaszt fejlesztettek Szegeden

„Az e-atlasz főként az orvosképzésben alkalmazható, de a betegedukációban és az ismeretterjesztésben is jól használható platform Oktatásra is alkalmas, interaktív, háromdimenziós, VR-ban is megjeleníthető újgenerációs e-anatómiaatlaszt fejlesztettek a Mozaik kiadó és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Anatómiai és Fejlődéstani Intézetének munkatársai uniós támogatással - tájékoztatott a szegedi cég. A közlemény szerint a 443,7 millió forintos projekt - amelynek a költségeiből 195,17 millió forintot uniós támogatás, 97,59 millió forintot visszatérítendő hitel fedezett - célja egy olyan újgenerációs e-anatómiaatlasz fejlesztése volt, amely alkalmas a betegségek...

Read more

Prediktív magánszféra: az adatelemzés alkalmazott etikája felé

„Blogunkban rendszeresen szemlézünk ezentúl érdekes és fontos dilemmákat felvető szakcikkeket, köteteket. Rainer Mühlhoff 2021 júliusában megjelent cikkében a prediktív magánszféra kihívását járja körül. Az adatelemzések és az adatvezérelt megközelítések a gépi tanulásban (ML) ma már az egyes gazdasági ágak területén a gyakran alkalmazott eljárások közé tartoznak. Az egyik fő alkalmazás az emberi viselkedés algoritmikus előrejelzése. A prediktív adatelemzés (Predictive Analytics – PA) során viselkedési jellemzők nagy adathalmazait használják arra, hogy az adatkorrelációk alapján egyéneket osztályozzanak a jövőbeli kockázatok, gazdasági fejlemények, vagy a...

Read more

Átadták a magyar fejlesztésű mesterséges intelligencia alapozó kurzus V4 nyelvi változatait

„Az egész közép-kelet-európai régió globális versenyképességét meghatározza, milyen mértékben képes felkészíteni társadalmait a mesterséges intelligencia (MI) által kiváltott változásokra. Ezért van óriási jelentősége, hogy átadták a magyar fejlesztésű MI alapozó kurzus, az MI Kihívás cseh, szlovák és lengyel nyelvi verzióit a Digitális Jólét Program által szervezett Civitas Sapiens ’21 Okos Város Konferencián. A mesterséges intelligencia (MI) alapjaival megismertető tudatosító kampány, az MI Kihívás már 2020. december óta zajlik, és az ennek keretében készült hazai fejlesztésű kurzusra immár tízezernél többen regisztráltak. Az angolul...

Read more

Alsómocsolád, Nagypáli, Füzérradvány és Rábapordány lettek „Az Év Digitális Faluja”-díj nyertesei

„Alsómocsolád, Nagypáli, Füzérradvány és Rábapordány lettek „Az Év Digitális Faluja”-díj nyertesei Alsómocsolád, Nagypáli, Füzérradvány és Rábapordány nyerték „Az Év Digitális Faluja”-díjat a Digitális Jólét Program (DJP) által idén először meghirdetett pályázatán. Turisztikai szolgáltatásokat támogató planetárium, Boeing szimulátor és QR kódos sétaútvonal; energiapark, amely nemcsak a település energia ellátásában vesz részt, hanem zöld turisztikai attrakcióként is üzemel; napenergiából nyert villanyárammal fűthető templom; Magyarországon egyedülálló, és Európában is ritkaságnak számító sertéstelep, ahol minden, az állatokra veszélyes külső tényezőt kizártak – néhány fejlesztés, a nyertes...

Read more

A sport világában egyre népszerűbbek a kriptovaluták, digitális „szurkolói kártyák”

„Kriptovaluta, token, bitcoin és NFT. Az utóbbi években keletkezett pénzügyi fogalmak, amelyek egyre inkább beszivárognak a sport világába is. A digitális tér meghódítása és hasznosítása már a nagy külföldi sportligákban szinte divattá vált. Az iparágban tevékenykedő jelentősebb cégek szponzorként már a legnagyobb bajnokságokban is megjelentek, így például az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokságnak és a Forma–1-nek is akad már a kriptovalutával foglalkozó támogatója. A Magyarországon még csak kevésbe ismert terület nemsokára komoly üzleti potenciált is tartogathat. Varga Dénes olimpiai bajnok vízilabdázó érdeklődését hazánkban...

Read more
Page 87 of 375 1 86 87 88 375