Skip to main content

Találat: jog

Négynaponta írták át az adótörvényeket

„A tavaly elfogadott törvények majdnem egyharmadát át kellett dolgozni: decemberben a 2011-ben megalkotott 213 törvényből – ami új rekordot jelent – 63-at módosítani kellett, derül ki a CompLex kiadó közleményéből. A törvénymódosítások alapesetben a parlamenti munka mindennapi elemei, az azonban nem mindennapi, hogy egy frissen hozott törvényt még abban hónapban többször megváltoztassanak. Az egymással szoros kapcsolatban lévő törvényeknél egy módosítás számos más törvényt is megváltoztathat. Az ilyen gyors és átfogó törvény- és módosító-áradat erős kiszámíthatatlanságot hoz minden érintettnek, hiszen ezeket önmagában értelmezni...

Read more

Szünetelt a kormányzati jogszabályalkotás január elején

„A CompLex Kiadó, a holland Wolters Kluwer csoport tagja Jogtárának adatai alapján 2012. január 20-ig egyetlen kormány által alkotott jogszabály, vagyis kormányrendelet sem jelent meg. Ilyen több mint másfél évtizede nem fordult elő: legutóbb 1995-ben, a Horn-kormány időszakában volt arra példa, hogy január közepéig nem alkotott jogszabályt a kormány. A korábbi évekhez képest tavaly is későn született meg az első kormányrendelet: 2011-ben január 12-én látott az első rendelet napvilágot (egy évvel korábban a távozó kormány 8-án adta ki első rendeletét) - tavaly...

Read more

Felelősség a közvagyonnal való gazdálkodásért avagy jogágak véletlen találkozása a boncasztalon

„A tanulmány a közvagyonnal történő gazdálkodás körében elkövetett kötelezettségszegésért való felelősséget vizsgálja. A jogalkalmazók számára egyre több kihívást jelent a felelősség megállapítása, amely két fő okra vezethető vissza. Az egyik a gazdasági folyamatok egyre növekvő összetettsége, amely a különböző (egyre bonyolultabb) döntéshozatali mechanizmusokban jelenik meg, illetve a másik a jogrendszerben jelen levő pontatlanságok és kollíziók. A felelősségek egyértelmű meghatározásához szükséges a felelősség – mint rendszer – újragondolása és a különböző jogágak közötti harmonizációja. Az új alaptörvény erre megfelelő keretet biztosít a jogalkotók...

Read more

Kormányrendelet a Nemzeti Jogszabálytárról

„...2.§ (1) Az önkormányzati rendelet kivételével a Nemzeti Jogszabálytárban egységes szerkezetű szöveggel közzé kell tenni valamennyi, a lekérdezés napján hatályos jogszabálynak a) a lekérdezés napján hatályos szövegét, b) a lekérdezés napját megelőző valamennyi időállapotát a lekérdezés napját megelőző öt évre visszamenőleg és c) a lekérdezés napját követő három időállapotát. ... 3.§ (1) A lekérdező kérelmére a Nemzeti Jogszabálytár – az önkormányzati rendelet kivételével – tájékoztatást ad valamennyi, a lekérdezés napján hatályos jogszabálynak a lekérdezés napját megelőző – a kérelemben megjelölt, a 2. §...

Read more

A Kormány határozata az egyes közigazgatási szervek által használt elektronikus dokumentumok formátumáról és a nyílt forráskódú irodai szoftverek használatáról

„A Kormány egyes közigazgatási szervek nemzetközi szabványon alapuló elektronikus kommunikációjának egységesítése, az együttműködés hatékonyságának javítása, valamint a költséghatékony nyílt forráskódú irodai szoftverek részarányának növelése érdekében az alábbi intézkedések végrehajtásáról döntött. 1. A Kormány a) elrendeli, hogy – a Honvédelmi Minisztérium és az általa irányított szervek kivételével – a Kormány irányítása alatt álló szervek (a továbbiakban: a Kormány irányítása alatt álló szervek) az általuk szövegszerkesztő, táblázatkezelő és prezentációkészítő szoftverekkel (a továbbiakban: irodai szoftverek) előállított, továbbszerkeszthető vagy nem továbbszerkeszthető dokumentumokat egymás közötti elektronikus kommunikációjuk...

Read more

Társulásokra ösztönöz a jogszabály

„ Az Országgyűlés hétfőn este név szerinti szavazással fogadta el az új önkormányzati törvényt, amely alapvetően átrendezi az állam és az önkormányzatok közötti feladat-, és hatáskörmegosztást. A parlament 259 kormánypárti igen szavazattal, 97 ellenzéki nem ellenében hagyta jóvá a Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit, míg további részét 257 igen és 89 nem mellett szavazta meg. A több mint két évtized után átalakuló önkormányzati rendszer egyik legnagyobb újdonsága lesz, hogy a közoktatási intézmények és a kórházak is állami...

Read more

Trendszerűen változtatgatják a közbeszerzési törvényt

„A parlament december 13-án ismét módosította a közbeszerzési törvényt. A jogszabályt szinte trendszerűen változtatgatják a képviselők, attól függően, hogy éppen melyik érdekcsoport számára okoz nyűgöt a közpénzek nyilvános elköltését szabályozó törvény szerint lebonyolítani a beszerzéseket - írja a Napi Gazdaság. A módosítást az energetikai törvények módosításáról szóló törvényjavalathoz benyújtott, zárószavazás előtti egyik javaslatként sikerült a honatyáknak elfogadni. A december 27-től hatályos módosítás szerint ezentúl nem kell közbeszerzést lefolytatni az uniós értékhatárt el nem érő értékű beszerzéseknél hitelfelvételre, valamint a közfoglalkoztatás keretében előállított...

Read more
Page 155 of 178 1 154 155 156 178