Skip to main content

Találat: jog

Versenyképességi tanácsülés Brüsszelben: geo-blocking (területi alapú tartalomkorlátozás), egységes digitális portál, digitális gazdaság

„Belső piaci és iparpolitikai kérdésekről tanácskoztak a versenyképességért felelős miniszterek 2017. november 30-án Brüsszelben. A tanácsülésen Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára, illetve Kecsmár Krisztián, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára képviselte Magyarországot. A Versenyképességi Tanács 2017. november 30-án Brüsszelben tartott ülésének fókuszában szereplő belső piaci és iparpolitikai kérdések keretében a résztvevők többek között elfogadták az egységes digitális portál létrehozásáról szóló rendelettervezetet, ezzel zöld utat adva az Európai Parlamenttel folytatandó tárgyalások megkezdésére. A tanácsülésen...

Read more

A Kormány 339/2017. (XI. 14.) Korm. rendelete a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról szóló 257/2007. (X. 4.) Korm. rendelet módosításáról

Forrás: A Kormány 339/2017. (XI. 14.) Korm. rendelete a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról szóló 257/2007. (X. 4.) Korm. rendelet módosításáról; Magyar Közlöny; 2017. évi 185. szám; 2017. november 14.; 29982-29986. oldalak (PDF)

Read more

Jövőre átalakul a hatósági ellenőrzés rendszere

„2018. január elsejétől egyszerűsített hatósági ellenőrzési hatáskört kapnak a járási hivatalok – mondta a Rádió Orientnek Tarnavölgyiné Tényi Ágnes, a Nagykátai Járási Hivatal vezetője, aki szerint ez is része a közigazgatásban egyre jellemzőbb generalista ügyintézés terjedésének. A jövő év elejétől több változás is életbe fog lépni, amely érinti a járási hivatalok mindennapi munkáját. Egyrészt hatályba lép a közigazgatási eljárásról szóló törvény, amely a hivatalvezető elmondása szerint egyszerűbb és átláthatóbb ügyintését fog eredményezni. Erre fel kell készíteni a hivatalnál dolgozó munkatársakat, amelyre várhatóan...

Read more

IVSZ Közbeszerzési Konferencia 2017

„Közérthetően a közbeszerzésről: "Csak az, ami nekünk fontos!" Közbeszerzési Konferencia 2017 Az IVSZ a Közbeszerzési Hatóság szakmai támogatásával 2017-ben is megszervezi éves Közbeszerzési konferenciáját 2017. november 28.-án. A konferencia főbb témáit az elektronikus közbeszerzés, a KEF eljárások, jogesetek és az ajánlattevői dilemmák fogják alkotni. Az előadások tárgyait a Közbeszerzési Munkacsoportunk igényeinek előzetes felmérése adta, előadóink pedig a felmerült témák jeles szakértői lesznek. Helyszín: Aquaworld Resort Budapest**** (1044 Budapest, Íves út 16.) Időpont: 2017. november 28. A konferencián a Közbeszerzési Hatóság szakemberein kívül...

Read more

A magyar szabálysértési jog alakulása és fejlődési lehetőségei jogállami környezetben

„Az 1990-ben bekövetkezett rendszerváltás komoly próbatétel elé állította a jog művelőit (is), éspedig mind a jogalkotókat, mind pedig a jogalkalmazókat. A jogalkotók (kodifikátorok) hamar rádöbbentek arra, hogy az 1990 előtti (régi) jog az új jogállami kihívásoknak és követelményeknek nem felel meg, ahhoz tehát, hogy Európához felzárkózhassunk, mélyreható jogalkotási reformot kell hazánkban is végrehajtani. Így volt ez a jog minden területén, függetlenül attól, hogy a meglévő szabályozás a közjog vagy éppen a magánjog területére esett-e. Akkor, az 1990-es évek elején a jogharmonizációs kötelezettségek...

Read more

Big Data Konferencia – 2017 november 30.

„Big data: adatok mindenhol, minden mennyiségben. Mit kezdjünk velük? Hogyan dolgozzuk fel őket? Mire lesz ez jó? Vannak-e jogi korlátok? A konferencia célja, hogy átfogó képet adjon a big data kutatások módszertani kérdéseiről és alkalmazási területeiről. A konferencia előadói négy szekcióban mutatják be a szövegbányászat aktuális problémáit, a big data alkalmazási lehetőségeit az egészségügyi adatok kezelésében, a jogi szövegek feldolgozásában, a közigazgatás és a városszervezés működtetésében, valamint az adatújságírási lehetőségeit. Egy önálló szekció a big data témájú doktori kutatások bemutatására ad lehetőséget....

Read more

Az e-kereskedelem adózásáról és az uniós pénzügyi felügyeletről egyeztettek

„Az uniós pénzügyminiszterek tanácsa, az Ecofin keddi ülésén a tagállamok képviselői az európai pénzügyi felügyeleti rendszer jövőjéről és a nemzetközi elektronikus kereskedelem áfa-szabályainak egyszerűsítéséről tárgyaltak Brüsszelben. Munkareggeli keretében az EU gazdasági helyzetét is értékelték a miniszterek. Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár aláhúzta: Európa gazdasági növekedése továbbra is mérsékelt, a közép-kelet európai régió magas növekedési potenciáljának köszönhetően fontos szerepet játszhat az EU gazdasági bővülésének élénkítésében. Az európai pénzügyi felügyeleti rendszer felülvizsgálata kapcsán Hornung Ágnes hangsúlyozta: számos tagállamhoz és piaci szereplőhöz hasonlóan Magyarország is...

Read more

Üzemanyagként számítják majd az autóáramot

„Különös átalakuláson megy át az áram, amikor áthalad az e-töltőn: jogi értelemben villamosenergia-termékből üzemanyagtermékké változik. A Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) az év végéig elkészül a magyarországi elektromobilitást szabályozó átfogó törvény tervezete, ezt követi a társadalmi egyeztetés és a szükséges végrehajtási rendeletek megfogalmazása – értesült a Világgazdaság. A területen már eddig is láttak napvilágot jogszabályok, de még messze nem teljes körűek, csak salátajelleggel találhatók meg például az áramtörvényben, a Jedlik Ányos-tervben vagy a parkolás szabályozásában. Ezek alapján még nem indulhat meg a szolgáltatás. Az...

Read more

Új közigazgatási eljárási törvény: egy kint felejtett KRESZ-tábla, a hiányos közvilágítás, vagy akár az iskolai házirend miatt is perelhetünk majd

„Jövőre pert lehet indítani egy kint felejtett KRESZ-tábla, a hiányos közvilágítás, vagy akár az iskolai házirend miatt is. Januárban ugyanis hatályba lép az új közigazgatási eljárási törvény, ami ilyen ügyekben is lehetővé teszi a bírósági felülvizsgálatát. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke szerint ezzel minden korábbinál szélesebb jogvédelmet kapnak az emberek. Fizetőparkoló zónahatárt jelző tábla Budapesten, az Ajtósi Dürer soron: a táblát egy útkereszteződésbe tették, így vitatható, hogy a hatálya kiterjed-e a főútról balra, a Városligetbe kanyarodó autókra. A zuglói parkolási társaság értelmezése...

Read more

A Képviselői Információs Szolgálat háttéranyaga az adóhatósági végrehajtásról

„A Kormány T/17782. számon benyújtotta az adóhatósági végrehatásról szóló törvényjavaslatát, mely szorosan illeszkedik az adózás rendjéről szóló új törvény módosításaiba. Az törvényjavaslat szándéka szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtási tevékenysége kiszélesedik, és az adók módjára behajtandó köztartozásokon kívül a közigazgatási végrehajtási tevékenység is a feladat és hatáskörébe fog tartozni.” Forrás: Adóhatósági végrehajtás; Képviselői Információs Szolgálat; infojegyzet, 2017/74.; 2017. október 13. (pdf)

Read more
Page 82 of 175 1 81 82 83 175