Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Csongrád megyében csak három kisebb városnak nincs önkormányzati mobil alkalmazása

„Csongrád megye - Szeged jól el van eresztve a városba látogatók életét megkönnyítő alkalmazásokkal, a hódmezővásárhelyi önkormányzat applikációja az aktuális hírek, közigazgatás és intézmények mellett tartalmazza a turizmus és gasztronómia menüpontokat. Három hete számoltunk be arról, hogy Szeged turisztikai vonzerejét erősítheti az az applikáció, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének kutatása alapján fejlesztenek. A mobilalkalmazás különböző városi sétákat kínál. Az alkalmazás cikkünk írásának pillanatában egyelőre 500 letöltésnél tart az androidos telefonokat kiszolgáló Google Play áruházban. Szeged jól el van eresztve...

Read more

A Digitális Jólét Program végrehajtását az innovációs és technológiai miniszter irányítja

„A magyar kormány 2015 végén – az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció, az InternetKon eredményei alapján – indította el a digitális ökoszisztéma egészét átfogó fejlesztési programot. A Digitális Jólét Program (DJP) célja, hogy Magyarország minden polgára és vállalkozása a digitalizáció nyertese legyen. A DJP feladatainak a végrehajtása szervesen illeszkedik az újonnan létrehozott Innovációs és Technológiai Minisztérium tevékenységébe. Korábban a Digitális Jólét Programot az annak összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos irányította. Az új kormányzati struktúrában a Program irányításáért az...

Read more

Elindult az Élelmiszeripari Információs Rendszer (ÉLIR)

„Az Agrárminisztérium célja, hogy az Élelmiszeripari Információs Rendszer (ÉLIR) egyre inkább az élelmiszeripar információs központjává váljon, ahol az érdeklődők megtalálják a számukra fontos és nélkülözhetetlen ágazati információkat – mondta Zsigó Róbert élelmiszerbiztonságért felelős államtitkár az ÉLIR honlap megnyitója alkalmából tartott rendezvényen. A modern piacgazdaságban a vállalatok hatékony működéséhez, a szakpolitikák kialakításához és nyomon követéséhez, az élelmiszeriparban végbemenő gazdasági folyamatok jobb megértéséhez elengedhetetlen, hogy pontos és naprakész információk álljanak rendelkezésre a piacok állapotáról és a várható változásokról. Az információáramlás megkönnyítése érdekében az Agrártárca...

Read more

Okos város és mobilitás témakörben együttműködési partnerséget köt az Észak-nyugati Fejlesztési Régió több városa (Erdély)

„Kolozsvár is része lesz annak a partnerségnek, amelyet az okos városok és mobilitás témában történő fejlesztések érdekében kötnek az Észak-nyugati Fejlesztési Régió városai. A protokollumot Kolozsvár mellett Nagyvárad, Nagybánya, Beszterce, Zilah, Szatmárnémeti, Torda, Aranyosgyéres és Dés önkormányzati is aláírják. A protokollum a 2021-2027-es periódusra vonatkozik, ennek megkötése után új tagok is csatlakozhatnak hozzá. „A következő Európai Uniós költségvetési ciklusban az okos városokról a hangsúly az okos régiók felé tolódik el. Egy-egy régió akkor tud versenyképes maradni, ha olyan megoldásokban gondolkodik, amely megkönnyíti...

Read more

Újabb önkormányzatok csatlakoztak a központi ASP-rendszerhez

„Muhi, Nagycsécs, Sajóörös – Sajóörös, Nagycsécs és Muhi csatlakozott a közigazgatást korszerűsítő ASP rendszerhez. A három dél-borsodi településen 6 millió forint támogatással megtörtént az ASP rendszerhez való csatlakozás. A projekt végrehajtása során a közigazgatás adminisztratív terheinek csökkentése és a minőségi színvonal emelése érdekében megtörtént az informatikai rendszer fejlesztése és az elektronikus ügyintézés kiépítése a közös hivatalban. Könnyíti a munkát Az önkormányzati ASP rendszerben iratkezelő rendszert, elektronikus ügyintézési portált, gazdálkodási rendszert, ingatlan vagyonkataszter rendszert, önkormányzati adórendszert, ipar- és kereskedelmi rendszert és hagyatéki leltár...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. június 18.

(Ne) mulass úgy, ahogy csak egy orosz tud! A mögöttünk maradó hét két geopolitikai szempontból „világot rengető” eseménnyel kelthette fel a külkapcsolatok, és ezen belül az e-diplomácia szakértőinek figyelmét. Hogy az egyik a két esemény közül – hát, persze, a futball Világbajnokság - „csupán” egy nemzetközi sportesemény lenne? Erről ma már szó sincsen! Geopolitika az a javából! Az ilyen versengések mindig is az egyes államok büszke nemzetközi bemutatkozásának voltak kedvelt apropói – nem véletlen hát, hogy az olimpiák és más világversenyek rendezési...

Read more

Elsősorban az átszervezések miatt változik nagyot a jövő évi költségvetés, a kormányzati infokommunikációs szolgáltatásokra így is 25 milliárd forinttal több jut

„A Nemzetgazdasági Minisztérium 277 milliárdja helyett a Pénzügyminisztérium már 735 milliárd forintból gazdálkodhat jövőre. A minisztériumi feladatkörök változása mellett a tartalékok felhalmozása is a pénzügyi tárcához került. A Pénzügyminisztérium (PM) jövőre 735 milliárd forint költségvetési forrást kap, ami nagymértékű emelkedés a korábbi Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 277 milliárd forintos finanszírozásához képest – derült ki a 2019-es költségvetési javaslatból. A tetemes forrásbővülés alapvetően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal PM alá rendelése és a központi kezelésű előirányzatok számottevő, mintegy 381 milliárd forintos kiadásoldali növekedéséből adódik....

Read more

Így válthatja ki családtagja gyógyszerét az e-recept bevezetése után

„Nem jár el jogszerűen az a patika, amelyik nem ad ki papír alapú vényre vagy a felírási igazolásra egy gyógyszert a beteg hozzátartozójának – hangsúlyozta a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke. Hankó Zoltán elmondta, hogy az orvosnak minden e-recept mellé kötelessége papíralapú felírási igazolást is adni, amelyet minden gyógyszertárban beválthat bárki, akit a beteg erre megkér. A papír alapú vény írásának lehetősége, és annak alapján a gyógyszertári kiszolgálás kötelezettsége nem tűnt el az e-recept bevezetésével – hangsúlyozta a kamara elnöke. Az e-vényre felírt...

Read more

Adatgondnokság: az adatgazdálkodási vezetés új eszközei a 21. század kihívásainak megválaszolására

„A GovLab állandó szerzője, Stefaan G. Verhulst az adatgazdálkodás területére különösen igaznak tartja azt az általános megállapítást, hogy napjainkban olyan kihívásokkal nézünk szembe, amelyek megválaszolására a meglévő eszköztárunk elavult, korszerűtlen. Becslések szerint a világméretű adattömeg 90%-a az elmúlt két évben keletkezett – ezekből pedig olyan, egészen új következtetéseket lehetne levonni, amelyek alkalmasak lehetnek napjaink legtöbb gondot okozó problémáinak megválaszolására is. Ehhez azonban nem csak új megoldásokra van szükségünk, hanem olyan új módszertanokra is, amelyek segítenek megtalálni ezeket az új megoldásokat. Ezek eredménye...

Read more

Önkormányzatok kiberbiztonsági és online képességének vizsgálata, figyelemmel az emberi tényező fejlesztésének kérdéseire

„A dolgozatom, a kutatás fókuszpontjában a helyi önkormányzatok online megjelenési és kiberbiztonsági képességének a vizsgálata áll az emberi tényező jelenőségének fokozott figyelembevételével. Képesek-e eleget tenni a nyilvánossággal kapcsolatos állampolgári elvárásoknak? Eleget tesznek-e az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) előírásainak? Milyen fenyegetettséggel nézhetnek szembe? Tudatában vannak-e a fenyegetettség hatásainak? Rendelkeznek-e a szükséges eszközökkel, felkészült emberi erőforrással? Eleget tesznek-e az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló a 2013. évi L. törvény (Ibtv.) által elvárt előírásoknak? Rendelkeznek-e...

Read more
Page 274 of 562 1 273 274 275 562