Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Jól halad a Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) éles próbaüzeme

„Augusztus közepéig az e-személyi igazolvány rendszeréhez is illeszkedni fog a Tér. Javában zajlik és jól halad a Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT, Tér) február közepén kezdődött éles próbaüzeme, derült ki Szabó Bálint, Állami Egészségügyi Ellátó Központ főosztályvezetőjének tájékoztatásából az IME XV. jubileumi infokommunikációs konferenciáján május 18-án. A projekt felelőse elmondta, hogy a következő jelentős határidő augusztus közepe lesz, ekkorra illeszkedik majd az e-személyi igazolvány a Térhez. Az éles tesztüzem indulása óta négyezren önrendelkeztek az EESZT-ben, 15 ezer e-recept, valamint 50 ezer egészségügyi...

Read more

Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia Budapesten (Nemzeti Sportinformációs Rendszer)

„A sport és az innováció kapcsolatáról, lehetőségeiről kezdődött nemzetközi konferencia Budapesten. Az első Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia nyitónapján köszöntőt mondott dr. Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese, dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezérigazgatója és Prof. Dr. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem (TE) rektora. Szabó Tünde beszédében megköszönte a szervezőknek, hogy életre hívták ezt a konferenciát, ahol a magyar sportgazdaságnak lehetősége nyílik újabb lépést tenni nemzetközi sikerek...

Read more

Újabb hálózatfejlesztés és nagyobb sávszélesség a közszférában

„A NISZ Zrt., az MVM NET Zrt. és a KIFÜ alkotta konzorcium közel 4,3 milliárd forint vissza nem térítendő EU-támogatásból indított beruházása lehetővé teszi, hogy az állami, önkormányzati vagy közigazgatási feladatokat ellátó intézmények az ország területén gyors és biztonságos infrastruktúrán érjék el a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat szolgáltatásait. Megvalósítási szakaszba lépett a „Kormányzati hálózatok konszolidációja, kapacitásainak, teljesítményének növelése” című projekt, amelynek keretében a konzorcium összesen 28, távközlési csomópontot épít ki. A csomópontok biztosítják, hogy az állami, önkormányzati és közigazgatási feladatokat ellátó intézmények az...

Read more

Infokommunikációs akadálymentesítés fejlesztésére hirdetnek pályázatot

„A fogyatékossággal élők közszolgáltatásokhoz való hozzáférését megkönnyítő, infokommunikációs alapú akadálymentesítés fejlesztésére hirdet pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - jelentette be a tárca szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Czibere Károly felidézte, a 2015-ben elfogadott, tízéves fogyatékosügyi program két fontos pontja az akadálymentesítés és a hozzáférési esélyek javítása. A most meghirdetett pályázat az utóbbit célozza, hogy a legkisebb településeken is elérhetővé váljanak a közszolgáltatások a fogyatékossággal élők számára a modern infokommunikációs eszközök segítségével. Az államtitkár az infokommunikációs akadálymentesítésre...

Read more

„Okos Város” konferencia 2017. május 25.

„Idén is megrendezésre kerül az Okos Város konferencia. A Digitális Jólét Program szakmai közreműködésével megrendezésre kerülő konferencia május 25-én mutatja be a terület legfontosabb hazai és a régiós eredményeit, azokat az új lehetőségeket, legfrissebb elméleti és technológiai megoldásokat, amelyek segítségével hatékonyabban, modernebben és eredményesebben működhetnek a hazai települések. A tíz éve megalakult Informatika a Társadalomért Egyesület tavaly rendezte meg első alkalommal „A városfejlesztés új útjai - Okos Városok Magyarországon” konferenciáját, amelyen közel félezer érdeklődő vett részt az önkormányzatok, a kormányzat, valamint a...

Read more

87. Kormányinfó: védőnők és önkormányzatok, külföldi anyakönyvezés, büntetőfeljelentés

„...Emelik a védőnők fizetését Novembertől 33 ezer forintos kiegészítő pótlékot kapnak a védőnők - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János közölte: a pótlékot 2018-ban is megkapják a védőnők. Hozzátette: ezzel párhuzamosan megkezdik a nemzeti védőnői hálózat előkészítését, mert azt szeretnék, hogy a védőnői szolgálat egységes feltételekkel működjön 2018-tól. Elmondta, az ötezerből mintegy ezer védőnő fordult a kormány tagjaihoz bérük rendezése érdekében. Kérdésre közölte: szerinte az állami egészségügyi rendszerben lenne a védőnői hálózat helye és érdemes lenne egy országos hálózattá szervezni,...

Read more

Vonzó Duna Régió – Területi Vonzóképességi Monitoring Adatplatform workshop Szegeden

„A Duna Régió országai nemzetközi program keretében igyekeznek azon, hogy területi tőkéjük erejével magukhoz vonzzák és ott is tartsák különböző motivációval rendelkező célközönségüket. Az ATTRACTIVE DANUBE projekt keretében a Lechner Tudásközpont az Első Magyar Felelősségteljes Innováció Egyesülettel közösen workshopot tart Szegeden, május 17-én. A Duna Régió vonzóképességéről tart műhelymunkát a Lechner Tudásközpont és az Első Magyar Felelősségteljes Innováció Egyesület Szegeden az ATTRACTIVE DANUBE nemzetközi projekt keretében. A május 17-ei szegedi workshop első állomása lesz a hazai, területi vonzóképességi monitoring adatplatform kialakítására irányuló...

Read more

Felejtsünk el mindent, amit eddig az erős jelszavakról tudtunk?

„Újragondolta a NIST a személyazonosságra vonatkozó irányelveit. A nyilvános vita lezárult. A jelszavakban komoly változás jöhet. Néhány éve Lorrie Cranor, az FTC (Federal Trade Commission) technológusa beszélt először arról, hogy a jelszókezelési szabályok – például a rövid időközönként kikényszerített jelszóváltoztatás – nem hogy növelné, hanem kifejezetten csökkenti a biztonságot. Cranor okfejtését a neves biztonsági kutató és megmondó ember, Bruce Schneier is igencsak megfontolandónak találta, többször is írt róla blogjában (Cranor elméletével itt foglalkoztunk részletesen). Mivel a jelszó mind a mai napig az...

Read more

IME – XV. Országos Jubileumi Egészségügyi Infokommunikációs Konferencia

„Konferencia helyszín: Hotel Hungária City Center 1074 Budapest, Rákóczi út 90. Konferencia dátuma: 2017. május 18. (csütörtök) Program (részletek) 8:00 Regisztráció 8:45 Megnyitó 9:00- 11:10 I. Blokk Plenáris Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán, EMMI Egészségügyért felelős államtitkár (felkérés alatt) 2017 május -aktualitások Prof. Gelencsér András, DSc Pannon Egyetem rektor A környezet és az egészség kapcsolata Dr. Bari Ferenc, Neumann János Számítógép-tudományi Társaság alelnök, Szegedi Tudományegyetem Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet dékán A telemedicina a magyar egészségügyi felsőoktatásban Jánosi Tibor László, Állami Egészségügyi Ellátó...

Read more

2030-ra Budapest okos és intelligens város lesz

„A Fővárosi Közgyűlés idén januárban fogadta el a Smart Budapest – Budapest okos város jövőképe tanulmányt, amely egy átfogó keretrendszer az élhetőbb város megteremtésére. Meglehetősen sokrétű anyag, ezért most csupán arra vállalkozhatunk, hogy néhány fontosabb elemét bemutassuk. Smart Budapest A Smart Budapest jövőkép célja, hogy egységes keretrendszert adjon a Főváros különböző „okos város” fejlesztéseinek. Az anyagot Finta Sándor építészeti és városfejlesztési igazgató, Barta Zsombor fenntarthatósági vezető és a HuGBC elnöke, valamint Balogh Samu Márton készítette. A Fővárosi Közgyűlés 2013-ban fogadta el a...

Read more
Page 340 of 572 1 339 340 341 572