Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Tállai András: módosulnak az adótörvények

„A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára szerint az adótörvények módosítása köztehercsökkentési, egyszerűsítési intézkedéseket tartalmaz és a versenyképesség növelését célozza, a változtatások elfogadásával Magyarország tovább erősödik. Tállai András az egyes adótörvények és más kapcsolódó jogszabályok módosítására tett kormányzati javaslat parlamenti vitájában pénteken azt mondta, az adócsomag egyaránt szolgálja a vállalkozások előremenetelét, a családok jobb megélhetését, mivel elfogadásával csökkennek a közterhek, mérséklődik a bürokrácia, növekedhet Magyarország versenyképessége. A fontosabb intézkedések közül kiemelte: jövő évtől a magányszemélyek személyi jövedelemadó-bevallását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készíti el,...

Read more

Kormányhatározat az IMIR 2014–2020 informatikai rendszer finanszírozásához szükséges intézkedésekről

„A Kormány 1. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 36. § (4b) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva engedélyezi, hogy az állam nevében a Miniszterelnökséget vezető miniszter az IMIR 2014–2020 informatikai rendszer fejlesztéséhez, továbbá egyéb kiegészítő feladatokhoz kapcsolódó szerződést – a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XIX. Uniós fejlesztések fejezete és XI. Miniszterelnökség fejezete az IMIR 2014–2020 informatikai rendszer fejlesztésének kiadásait tartalmazó költségvetési kiadási előirányzatai terhére – megkösse, azzal, hogy a kötelezettségvállalás összege...

Read more

Felkészült-e a CIA a kiberháborúk korára?

„Az Atlantic hasábjain David Rohde nemzetbiztonsági szakértő a CIA történetének legradikálisabb reformjának hátterét és a törekvések korlátait elemzi. Az Egyesült Államokat egyre intenzívebben érő kibertámadások ugyanis arra ösztönözték John Brennan CIA-igazgatót, hogy 18 hónappal ezelőtt az ügynökség 69 éves történetének legátfogóbb átalakításába kezdjen. A reformok során gyengült annak a Műveleti Igazgatóságnak a súlya, amely hagyományosan dominálta a szervezetet mind a titkos információszerzés, mind a fedett operatív akciók irányításában. Ehelyett létrehozott 10 misszióközpontot (’mission centers’), ahol hírszerzők, elemzők és hackerek működnek együtt meghatározott...

Read more

Megújul a Céginformációs Szolgálat

„Az IM Céginformációs Szolgálata 2016. december 1-jét követően az Online Beszámoló Űrlapkitöltő Rendszeren keresztül fogadja a letétbehelyezés, illetve közzététel céljából benyújtott beszámolókat. Az elmúlt 7 év tapasztalataira építve a Céginformációs Szolgálat a korszerű informatikai eszközök, illetve megoldások alkalmazása révén megvalósította, hogy ne csupán a beszámolók beküldése, hanem már azok összeállítása is elektronikusan, online alkalmazás segítségével történhessen, amely a hatályos számviteli jogszabályoknak maradéktalanul megfelelve képes a cégek, illetve könyvelőik munkáját megkönnyíteni. A benyújtás folyamata lényegében nem változik meg, mivel továbbra is a kormányzati...

Read more

69. Kormányinfó: kohéziós források felhasználása, építésügyi szabályozás, e-közbeszerzések, háttérintézmények megszüntetése, közszolgálati fizetések

„...A kohéziós forrásokat Magyarország használja fel a legjobban Lázár János az uniós pénzfelhasználást ért kritikákkal kapcsolatban hangot adott annak az álláspontnak, miszerint a kohéziós források és a bevándorlással kapcsolatos szolidaritás egymással nem függ össze. Szerinte a kohéziós forrásokat Magyarország használja fel a legjobban és a leggyorsabban, a vitákat rendezendő azonban - ahogy korábban is többször - , szerdán egyeztetett a kormány és az Európai Bizottság (EB). Kijelentette: az EB konstruktívan viszonyult a kérdéshez. Úgy fogalmazott: a kritikák általában Magyarországról érkező feljelentésen alapulnak,...

Read more

Elindult az NHIT Online Akadémia!

„2016. november 10-én, közel egyéves fejlesztést követően elindult az NHIT Online Akadémia, amely 24 edutainment tananyaggal – elsősorban a Digitális Jólét Program által lefedett területekre, valamint a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács profiljába illeszkedő tudástárral – várja hallgatóit. Az egyes kurzusok áttekintik az e-közigazgatás, a digitális gazdaság, az adatvédelem aktuális kérdéseit, a digitális írástudás alapjait, valamint a programozás alapjaiba is betekintést nyerhetnek az érdeklődők. A tananyagok közben és végén a hallgatók interaktív kvízkérdések segítségével tesztelhetik megszerzett tudásukat. Az egyes tananyagok bővíthetőek, a...

Read more

Egy kis lökés a magyar adatiparnak

„Közadat-újrahasznosítási pilot-projektet indított november elején az elektronikus építési naplót (e-naplót) is nyilvántartó Lechner Tudásközpont. A cél megmutatni a kormányzati döntéshozóknak, hogy az adathasznosítás valóban serkenti a gazdaságot, nem érdemes halasztani a projektet. Nem véletlen a novemberi időzítés: a Tudásközpont munkatársai az Infotér Konferencián mutatják be a náluk is keletkező rengeteg közadat másodlagos hasznosítási lehetőségeit. Az sem véletlen, hogy a nonprofit társaság mozgolódik ezen a téren: a kormány nyári határozatában a tudásközpontot nevezte meg annak a szervezetnek, amely a közadatok másodlagos felhasználását elősegítő...

Read more

Egykapus ügyintézés az építésügyben: átalakult az e-epites.hu weboldal

„Átalakult az e-epites.hu weboldal. Az építtetők, tervezők, kivitelezők és az építésügyi hatóságok számára nélkülözhetetlen portálon minden építésügyi alkalmazás egyetlen belépéssel elérhetővé válik, megteremtve ezzel az egykapus ügyintézés lehetőségét – jelentette be Füleky Zsolt Miskolcon, a regionális építész kamarai rendezvényen. A megújult honlap november 9-én állt munkába. November 9-én megújult az e-epites.hu portál, mely egykapus e-építésügyi ügyintézésre nyújt lehetőséget az eddigi széttagolt weboldalak helyett. Az egykapus építésügy most élesített felülete minden építésügyi alkalmazás közös belépési pontjaként funkcionál. A megújult portál közel 30 eddig...

Read more

Kormányhatározat a zárt forráskódú szoftverek arányának nagyon jelentős csökkentésére a közigazgatásban

„A Kormány 1. a) felhívja a belügyminisztert, hogy gondoskodjon a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (a továbbiakban: NISZ Zrt.) által nyújtott, kötelezően biztosítandó központosított informatikai ellátásban részesülő közigazgatási szervek (a továbbiakban: NISZ Zrt. ellátotti körébe tartozó szervek) vonatkozásában arról, hogy a felhasznált zárt forráskódú irodai szoftverlicencek aránya 2017. év végéig legalább 20%-kal, 2018. év végéig legalább 30%-kal, 2019. év végéig legalább 45%-kal, 2020. év végéig legalább 60%-kal csökkenjen a 2016. december 31-i arányokhoz képest; Felelős: belügyminiszter Határidő: adott év végéig ... d)...

Read more

2014-2020: Mi várható a közigazgatási informatikában?

„Már javában benne vagyunk az Európai Unió 2014-2020-as költségvetési időszakában, amely számos változást hozott az előző hét éves fejlesztési ciklushoz képest a közigazgatási projektek terén is. A támogatási rendszer átalakulása komoly kihívás elé állította a NISZ Zrt.-t, a legnagyobb állami infokommunikációs szolgáltató csapatát is. Ádám Csongort, a kiemelt fejlesztések ágazatának igazgatóját a 2014-2020-as ciklus legfontosabb informatikai fejlesztési projektjeiről kérdeztük. Miben változott meg az európai uniós támogatási rendszer a 2007-2013-as ciklus óta? A közigazgatás-fejlesztés, mint célterület Magyarországon először a 2007-ben kezdődött programozási időszakban...

Read more
Page 349 of 563 1 348 349 350 563