Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Miniszteri biztos koordinálja a kormányzati hálózatok konszolidációját

„Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter döntése alapján 2011. július 1-jétől fél éven át Both Zoltán, az állami tulajdonú Kopint-Datorg Zrt. elnöke koordinálja miniszteri biztosként a kormányzati célú távközlő hálózatok konszolidációjával és az új hálózati modell kidolgozásával kapcsolatos feladatokat. A miniszteri biztos megbízatása többek között az Elektronikus Kormányzati Gerinchálózattal és alrendszereivel, a Zártcélú Rendészeti Hálózattal, az Informatikai Közhálóval és a HBONE IP gerinchálózatával kapcsolatos koordinációs feladatokra is kiterjed. A miniszteri biztos feladatai közé tartozik e hálózatok működésének áttekintése a szolgáltatások eredményessége és a...

Read more

Konferencia az elektronikus levéltárakról

„Ma záródik az Új Széchenyi Terv keretein belül megvalósításra kerülő Elektronikus Levéltár projekt szakmai konferenciája, melyet „E-levéltár – A jövő levéltáráról a jövő levéltárosainak” címmel rendeztek meg. A Magyar Országos Levéltár (MOL), Budapest Főváros Levéltára (BFL) és a Kopint-Datorg Infokommunikációs Zrt. alkotta konzorcium 2007 szeptemberében nyújtott be projektjavaslatot az NFT2 Elektronikus Közigazgatás Operatív Programhoz. Az „Elektronikus Levéltár" kiemelt projektjavaslat később bekerült az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) 2007/2008. évi akciótervébe. A 2012-ig megvalósuló projekt keretein belül a konzorcium feladata az Elektronikus Levéltár...

Read more

Új kártyarendszer születik

„A közelmúltban jelentették be, hogy széles körű kormányzati egyeztetés eredményeként elfogadták a Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) koncepcióját. Az ebből a célból felállított bizottság munkájában és a koncepció kidolgozásában részt vett az összes tárca és a kártyarendszerrel kapcsolatban érintett szervezet: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, a Nemzeti Közigazgatási Intézet, az Oktatási Hivatal, valamint a Közigazgatási Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH). Az intelligenskártya-projektek azonban csak két év múlva indulhatnak be, ugyanis az illetékesek az egységes kártyarendszer működésének, kidolgozásának és a bevezetéséhez szükséges intézkedések meghozatalának...

Read more

Az Országgyűlésben nem szórják a pénzt az informatikára

„– A Parlament működésének végrehajtó szervezete az Országgyűlés Hivatala, amelynek Gazdasági Főigazgatósága felel az informatikai eszközök beszerzéséért és működtetéséért. A feladat kiterjed a Hivatal valamennyi szervezeti egységének munkavégzéséhez szükséges alapinfrastruktúra, informatikai és telekommunikációs eszközeinek biztosítása és üzemeltetése mellett az országgyűlési képviselők munkáját támogató eszközökre is. Az infrastruktúra a hálózati eszközök, fájlkiszolgáló-, adatbázis-, web-, és levelezőszerverek mellett mintegy 1500 munkaállomásból és a hozzájuk rendelt hálózati nyomtatókból áll. Az informatikai főosztály költségvetése a beruházási és dologi kiadásokat tartalmazza. A költségvetés tervezésénél eltérést mutatnak a...

Read more

Nyilvános interaktív erdőtérkép az MgSzH honlapján

„A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatósága az erdőgazdálkodási tevékenység megismerésének újabb fejezetét nyitotta meg a nyilvánosság előtt. Az MgSzH honlapján az erdészeti hatóság a hazai erdők térképen történő megjelenítésével vizuális formában nyújt információt minden gazdálkodónak, erdő iránt érdeklődő szervezetnek, állampolgárnak. Az intézmény honlapján, lényegét tekintve, egy általános, időszakosan frissített térkép érhető el szabadon bárki számára. A térképen a GoogleMaps hátterét használva, megfelelő nagyítással megjelenik a magyarországi erdők igazgatási beosztása (Megyei Kormányhivatalok Erdészeti Igazgatóságai, erdőtervezési körzetek, „erdészeti” helységek, erdőrészletek). Az erdőrészletre kattintva, a...

Read more

A földügy szerepe a Nemzeti Vidékstratégiában és a korszerű közigazgatásban

„Vándorgyűlést rendez július 7-8-án Budapesten a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság (MFTTT), melynek témája az lesz, hogy milyen szerepe van a földügynek a Nemzeti Vidékstratégiában és a korszerű közigazgatásban. A fórumon Farkas Imre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közigazgatási államtitkára beszámol a földügy alapjainak fejlesztéspolitikai kérdéseiről. Ángyán József, a VM parlamenti államtitkára a földügynek a vidékfejlesztésben, különösen a Nemzeti Vidékstratégiában betöltött szerepéről tart előadást. Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára elmondja, milyen szerepe van a...

Read more

Obama először twitterezett

„Az amerikai elnök a mikroblogon védte a költségvetési deficit csökkentését célzó stratégiáját. A Twittert használta Barack Obama amerikai elnök szerdán, hogy a nagy nyilvánosság előtt megvédje a költségvetési deficit csökkentését célzó stratégiáját, s vitába szálljon az elképzeléseit elvető republikánusoknak. Obama először vette igénybe személyesen és élőben a népszerű közösségi hálózatot, egyikét azon eszközöknek, amelyekre támaszkodni akar a 2012-es elnökválasztási kampányában is. A legfiatalabb választók megszólítására alkalmas mikroblogon az elnök több mint egy órán keresztül válaszolt a kérdésekre, bár rendhagyó módon maga is...

Read more

Vastagon fog a közjegyzők számítógépének ceruzája

„Indokolatlan többletköltséget számol fel a fizetési meghagyások kibocsátása iránti kérelemért a Magyar Országos Közjegyzői Kamara informatikai rendszere, amely nem minden esetben biztosítja, hogy a Kamara eljárási díjának alapja a tartozás járulékok nélkül számított értéke legyen. Szabó Máté ombudsman ebben az eljárásban a jogbiztonság, a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét látja. Az ombudsmanhoz benyújtott panaszban az áll, hogy a Kamara olyan jogellenes gyakorlatot alakított ki, mely az eljárás költségeinek indokolatlan növekedését eredményezi, ugyanakkor jelenleg nincs olyan jogi lehetőség, amely szabályszerű eljárás keretében biztosítaná...

Read more

Magyar-kínai együttműködés a földügyi igazgatásban

„Együttműködési megállapodást írt alá V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár és Wang Shiyuan, a kínai Földügyi és Erőforrás Minisztérium miniszterhelyettese. A két ország a földügyi igazgatás területén fűzi szorosabbra a kínai-magyar kapcsolatokat. ... Az államtitkár beszámolt a magyar földügyi igazgatási rendszerről, melyre különösen büszkék lehetünk, hiszen Magyarországon 150 éve folyamatos az ingatlan-nyilvántartás. A földtulajdon értéke a rajta lévő jelzálog értékével együtt a nemzeti vagyon 60-65%-át is elérheti, ezért különösen fontos a földek hiteles jegyzéke. A magyar intézményrendszer erőssége, hogy egységes a térképi...

Read more
Page 517 of 554 1 516 517 518 554