Skip to main content

Találat: közigazgatás: külföldön

Új állami szervezet, új módszerek, megnövelt költségvetés Németországban a startup cégek támogatására

„Tíz év alatt akár 2 milliárd eurót terveznek a startupokba tolni, ami még mindig szerény az USA-hoz képest. A német kormány egy új társaságot hoz létre. A SPIEGEL információi alapján az állami Újraépítési Hitelintézet (KfW) 100 százalékos leányvállalata lesz a 2018 elejétől működő és a startupokat támogató cég, amely szervezetileg önálló struktúra keretében biztosítja majd a tartós részvételi finanszírozást - ez derült ki a német gazdasági és a pénzügyminisztérium KfW-jelentéséből. A KfW vizsgálja azt, hogy teljesen kiszervezze-e a kockázati tőke üzletet és...

Read more

Miért nyomtatják a brit törvényeket továbbra is pergamenre (is)?

„Régebbi esemény ugyan, de érdekessége miatt érdemes elővenni a BBC tavalyi riportját. Tavaly februárban a brit felsőház úgy döntött, hogy takarékossági okokból megszüntetik a törvények hagyományos fizikai rögzítési módját, ami borjúbőrből készült pergamenre (vellumra) történt. (Az angolban a borjúbőrből készült pergamenre a vellum szót használják, az egyéb állati bőrből készültekre a parchment kifejezést.) A miniszterelnökség (Cabinet Office) ugyanakkor úgy döntött: biztosítja az anyagi forrásokat arra, hogy továbbra is zökkenőmentes legyen a törvények pergamenre (vellumra) nyomtatása és tárolása. A vellum rendkívül tartós anyag....

Read more

Belső, közigazgatási informatikai start-up kezdeményezések segítik az amerikai digitális állam kialakítását

„Az IBM közigazgatási kutatóközpontja (IBM Center for The Business of Government) reflektál az amerikai központi kormányzat határozott szándékára, hogy utat biztosítson a kormányzati működésben az üzleti szférában bevált technológiák és know-how meghonosításának. Ennek érdekében a Fehér Házban két szervezetet hoztak létre: az Amerikai Innováció Hivatalát és az Amerikai Technológiai Tanácsot. A munkában támaszkodhatnak az előző elnöki stáb kezdeményezésére, az U.S. Digital Service és partnerei által felhalmozott tapasztalatokra, tettekre váltva az ott megfogalmazódott ötleteket. Ezt az „IT start-up” kapacitást arra válaszképpen hozták létre,...

Read more

Hol állnak a magyar okos városok a visegrádi régióban?

„Az Infotér budapesti Okos Város Konferenciáján jártunk, ahol a főműsoridőben Deutsch Tamás és Csepreghy Nándor adtak elő a kormányzati terveket a megjelent önkormányzatoknak, vállalkozóknak és hivatalnokoknak. Mi a V4-es szekció előadásaiból mutatjuk be a régiós okos városok helyzetét. Az utóbbi években egyre inkább előtérbe kerül a hazai városfejlesztésben és a közbeszédben is az okos város-koncepció. A kormányzat kommunikál a magyar településekkel, ösztönzi őket a hazai és nemzetközi (főleg uniós) források kiaknázására. A jövő magyar városainak a képe eszerint a szemünk előtt alakulhat...

Read more

A jó kormányzás támogatása a számvevőszéki tevékenység megújításán keresztül

„... A kutatás célja az alábbiak megválaszolása A jó kormányzás fogalmának milyen megközelítései léteznek, ezek milyen közös vonásokkal rendelkeznek, illetve mennyiben térnek el egymástól? Melyek a jó kormányzásnak azok az elemei, amelyekhez a legfőbb ellenőrző intézmények (számvevőszékek) hatékonyan járulhatnak hozzá? Az Állami Számvevőszék tevékenysége mennyire felel meg a jó kormányzás nemzetközi sztenderdjeinek? Milyen irányokba kell a legfőbb ellenőrző intézményeknek változniuk ahhoz, hogy eredményesen járulhassanak hozzá a jó kormányzáshoz? Miként (milyen eszközökkel, módszerekkel) érhető el ez a változás? Az Állami Számvevőszék megújult törvénye...

Read more

A biometrikus azonosítási eljárások alkalmazhatósága a rendőri munkában

„...Elsődleges célként határoztam meg annak bemutatását, hogy a rendőri eljárásokban alkalmazott biometrikus személyazonosítás gyakorlata ok-okozati összefüggésben áll a közbiztonság erősödésével és végső soron a schengeni térség belbiztonságával. Kiemelt figyelmet fordítottam a szabadság, biztonság, jog térségét szem előtt tartó nemzetközi szintű bűnüldözési célú információcsere jogszabályi keretrendszerére. Ennek kapcsán fókuszáltam arra, hogy a büntetőügyekben folytatott rendőri és igazságügyi együttműködés szerves része eredményeként létrejött adatbázisokban milyen céllal és milyen eredményességgel jelennek meg a biometrikus adatok. Kulcskérdés volt számomra annak elemzése és értékelése, hogy a belső,...

Read more

Adatvédelem a XXI. században és az Internet világában

„...Az adatvédelemi jog gyökerei a magánjogban találhatóak meg, azonban az alkotmányos védelem erősödése „elközjogiasítja” azt. A dolgozatban a magánszféra alkotmányos védelmén túl elsősorban magánjogi oldalról került megközelítésre az adatvédelem érvényesülése és jogi szabályozása. A magánszféra és a személyes adatok védelme az alkotmányjog, polgári jog és büntetőjog anyagi jog szabályain keresztül került megvizsgálásra, a disszertáns az eljárásjogi szabályokat kizárólag a személyes adatok megsértése esetén alkalmazható jogérvényesítéssel kapcsolatban érintette. A disszertáns az értekezés megírása során törekedett a mértékadó hazai és nemzetközi szakirodalom bemutatására és...

Read more

Angela Merkel szerint Németország nincs az élen az elektronikus közigazgatás és a digitális állam kérdéseiben

„A lemaradás fenyegeti Németországot az élet egyre több területét átható digitális átalakulásban. Angela Merkel a Digitális csúcstalálkozó elnevezésű konferencián beszédében kiemelte: elég szemügyre venni az Észtországban, Finnországban vagy Dániában végrehajtott átalakításokat, annak belátásához, hogy Németország nincs az élen az elektronikus közigazgatás és a digitális állam kérdéseiben. A kormány a 2014-ben elfogadott digitalizációs stratégia végrehajtásával számos eredményt elért, zajlik egy portál fejlesztése, amelyen keresztül az állampolgár a szövetségi kormánnyal, az adott tartományi kormánnyal és a helyi önkormányzattal kapcsolatos ügyeit intézheti. További fontos terület...

Read more

A Kormány 1332/2017. (VI. 9.) Korm. határozata a II. Regionális Digitális Csúcstalálkozó (V4+ Európai Unió jövőjéről szóló miniszterelnöki csúcstalálkozó) magyarországi megrendezésével kapcsolatos feladatokróll

„A Kormány 1. egyetért a II. Regionális Digitális Csúcstalálkozó (V4+ Európai Unió jövőjéről szóló miniszterelnöki csúcstalálkozó) című rendezvény 2018. januári, budapesti helyszínű megrendezésével a magyar V4 elnökség egyik kiemelt eseményeként; 2. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjanak a magas szintű rendezvény megszervezésével összefüggő koordinációs és szervezési feladatok ellátásának megkezdéséről egy erre a célra létesülő tárcaközi munkacsoport keretein belül, melynek vezetőit a két felelős miniszter jelöli ki; Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter nemzetgazdasági miniszter Határidő: folyamatos 3. felhívja a...

Read more

Személyre szabható ügyintézési felülettel (SZÜF) újul meg a Magyarorszag.hu

„Személyre szabható ügyintézési felülettel (SZÜF) újul meg a Magyarorszag.hu. A kormányzati portálon 2018-tól egy helyre gyűjthetik a cégek és a magánszemélyek a leggyakrabban használt e-közigazgatási szolgáltatásokat. Jövő januártól törvényi előírás, hogy az e-közigazgatási szolgáltatások személyre szabott ügyintézési felületen legyenek elérhetőek a kormányzati portálon, amihez további fejlesztésekre van még szükség. Ennek nyomán – teljes egészében uniós pénzből – alakul át a Magyarorszag.hu. A feladattal a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) által vezetett konzorciumot bízták meg, amelyben részt vesz a NISZ leánycége az Idomsoft és...

Read more
Page 145 of 222 1 144 145 146 222