Skip to main content

Találat: közigazgatás: külföldön

Nemzetközi konferencia a közigazgatásról

„ Nagy sikerrel zárult a NISPAcee (Network of Institutes and Schools of Public Administration in Central and Eastern Europe - Közigazgatási Iskolák és Intézetek Hálózata Közép- és Kelet-Európában) éves nemzetközi konferenciája, amelynek május 22-24. között Budapest adott otthont. A huszonkettedik alkalommal megtartott rendezvényre 41 országból több, mint 350 résztvevő érkezett. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem közös rendezvényén a résztvevők 12 munkacsoportban és 11 specifikus panel keretében mutatták be a közigazgatással kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket. A konferencián a Nemzeti...

Read more

Brüsszel már elküldte első észrevételeit az operatív programokról

„Előfordulhat, hogy néhány operatív program esetében kisebb változtatásokra lesz szükség, miután megérkeztek Brüsszelből az első észrevételek a 2014-2020-as fejlesztési időszakra vonatkozó hazai elképzelésekről. Megérkeztek Brüsszelből az első észrevételek a 2014-2020-as fejlesztési időszakra vonatkozó hazai elképzelésekről, az eddigi jelzések alapján előfordulhat, hogy néhány operatív program esetében kisebb változtatásokra lesz szükség – számolt be róla pénteki cikkében a Magyar Nemzet. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára a lapnak elmondta: az uniós észrevételek szakmai részkérdéseket érintenek, többek közt a közlekedésfejlesztési kérdésekkel kapcsolatban és a gazdaságfejlesztési...

Read more

Az új uniós közbeszerzési irányelv átültetésével egy új közbeszerzési világban fogjuk találni magunkat

„A 2014-es új uniós közbeszerzési irányelv átültetésével egy új közbeszerzési világban fogjuk találni magunkat – mondta Dr. Guba Zoltán hivatalos közbeszerzési tanácsadó a Jogi Fórum rendezésében tartott konferencián Budapesten. A Jogi Fórum A közbeszerzési törvény (Kbt.) 2014. márciusi módosításai és a 2014-es közbeszerzési irányelvek újdonságai témájú konferenciáján Dr. Guba Zoltán ügyvéd, hivatalos közbeszerzési tanácsadó, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Kereskedelmi Jogi Tanszék meghívott oktatója mutatta be a közbeszerzési szabályok módosításait, az irányelvek újdonságait, ezentúl az elmúlt időszak jelentősebb gyakorlati problémáival...

Read more

A jövő feltérképezése az angol közigazgatásban

A kilátások (vagy jövő) feltérképezése nevű módszer, a legtágabb értelemben véve, módszeres kísérlet a jövő elgondolására, azért, hogy jobb válaszokat tudjunk kialakítani. Segít a szervezetek számára jelzéseket felfedezni, irányzatokat azonosítani és egyáltalában sokkal innovatívabban elgondolni, hogy mit hozhat a jövő. A módszer döntő fontosságú bármely, hosszútávú döntéshozatallal megbízott szervezet számára. Az angol közigazgatáson belül ez egy elterjedt és népszerű megközelítés. A tudomány-technikai kérdésekkel foglalkozó parlamenti bizottság áttekintette a módszer közigazgatási alkalmazásának problémáit és ajánlásokat fogalmazott meg a jövő tekintetében. Forrás: Government horizon...

Read more

Szociálisan is érzékeny lesz a közbeszerzés

„Az Európai Unió – a közbeszerzések új irányelveinek bevezetésével – szorgalmazza a szociálisan felelős közbeszerzések elterjedését. Ez a beszerzési tevékenység során olyan új szempontok beemelését jelenti, amelynek során figyelembe veszik a munkalehetőség, a tisztességes munka, a szociális és munkajogok, a társadalmi befogadás, az esélyegyenlőség és a hozzáférhetőség szempontjait. Szociális szempontok alkalmazására lehetőség van a műszaki leírásban és csakúgy, mint az innováció vagy a környezetvédelem területén az irányelv erre is felhatalmazó megközelítést fogad el. Vagyis az EU a közbeszerzési eljárások révén is a...

Read more

Más útvonalon továb­bí­ta­ná a távközlési adatokat a finn állam

„Jelenleg egyetlen, Svédországon átmenő kábellel vannak összekötve a világgal, de már nem bíznak a svédekben. Finnországba a távközlési adatok jelenleg a Dániát és Svédországot összekötő Öresund hídon keresztül jutnak el. Ezen változtatna a finn állam: a helyi szállítási és kommunikációs minisztérium bejelentette, hogy építeni kezdi azt a Balti-tengerben futó vezetéket, amelynek a végállomása Németország lesz. A cél az, hogy az adatforgalom szempontjából függetlenné váljanak Svédországtól. Krista Kiuru miniszter - akitől az ötlet származik és aki a kezdetektől támogatta annak megvalósítását - közölte:...

Read more

Európai Számvevőszék: a Bizottság használja fel a Schengeni Információs Rendszer kifejlesztéséből levont tanulságokat

„Az Európai Számvevőszék által ma közzétett jelentés szerint a Bizottság a Schengeni Információs Rendszer második generációját (SIS II) az eredetileg tervezettnél több mint hat évvel később, és az eredeti költségbecsléshez képest nyolcszoros költséggel valósította meg. A késedelmeket és a költségtúllépést a bizottsági irányítás hiányosságai okozták, az irányítás szempontjából igen nehéz környezetben. A Schengeni Információs Rendszer (SIS) az egész schengeni térségben használatos a határőrség, a rendőrség, a vámügyi, a vízum- és igazságügyi hatóságok körében. A rendszer olyan személyekről tartalmaz információkat (figyelmeztető jelzéseket), akik...

Read more

Francia-magyar városfejlesztési szeminárium Budapesten

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar, a párizsi Politikatudományi Intézettel – a Sciences Po-val, a Magyarországi Francia Nagykövetséggel, a Budapesti Francia Intézettel és a Városfejlesztés Zrt.-vel együttműködve konferenciát szervez Az operatív városfejlesztés eszközei a fenntartható fejlődés szolgálatában Franciaországban és Magyarországon címmel a budapesti Francia Intézetben. A konferencia folytatása a 2011-ben lezajlott, nagy nemzetközi érdeklődéssel kísért pécsi urbanisztikai szemináriumnak, amely a Városfejlesztés Zrt. kezdeményezésére a Francia Intézettel és Pécsi Tudományegyetemmel karöltve került megrendezésre. A csütörtöki rendezvényen Hervé Ferrage a Francia Nagykövetség Kulturális tanácsosa,...

Read more

Megnyitni a piacot: uniós versenyjogi vizsgálat Hollandiában

„Az egyik legnagyobb holland kábelcég Liberty általi felvásárlásának mélységi vizsgálatát rendelte el az Európai Bizottság a napokban. A testületnek 90 napja van a végső döntés meghozatalára; ezzel a határnap szeptember 18. A bizottság korábban hangoztatott aggálya szerint tompítja a piaci versenyt, ha a Liberty Global a helyi UPC-leányon keresztül megszerzi a Ziggo-t, mivel mindkét társaság országos hálózattal kínál televíziós és más távközlési szolgáltatásokat, de saját prémium csatornáik is vannak. Ezért a testület előzetes álláspontja szerint az ügylet megzavarhatja a holland nyelvű tartalmak,...

Read more

Európai bizottsági vizsgálat és a kifizetések: Az európai bizottsági vizsgálat nem befolyásolja a források kifizetését

„Az Európai Bizottságnak (EB) a magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszer átalakításával kapcsolatos vizsgálata sem a 2007-2013-as források kifizetését, sem pedig a 2014-2020-as pályázati időszak indulását nem befolyásolja - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Előzőleg Shirin Wheeler, a regionális politikáért felelős Johannes Hahn EU-biztos szóvivője hétfőn közölte, hogy az Európai Bizottság nem függesztette fel a Magyarországnak szánt kifizetéseket, de választ vár a magyar hatóságoktól azokra az aggodalmaira, amelyek az uniós források felhasználásának magyarországi átszervezésével kapcsolatosak. Csepreghy Nándor...

Read more
Page 200 of 223 1 199 200 201 223