Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

A Bizottság vitát indít a népesség elöregedésének hatására adható válaszokról

„Egy most induló társadalmi vita révén Magyarország kiváló lehetőséget kap arra, hogy családpolitikai elképzeléseinek további híveket szerezzen az Európai Unión belül. A 2019 decemberében hivatalba lépett Európai Bizottság különös jelentőséget tulajdonít az európai társadalmak előtt álló egyik legsúlyosabb problémának, a társadalmak demográfiai problémáinak. Jól jelzi ezt, hogy - először az integráció történetében – a demográfia önálló területként is megjelent a biztosi portfóliók között, amikor Dubravka Šuica a demokrácia mellett a demográfiáért is felelős tagja lett az Európai Bizottságnak. Ez a kezdeti lendület...

Read more

Szolgáltatóház lesz a falusi kisboltokból a Magyar falu programban nemrég meghirdetett, 45 milliárd forintos pályázat támogatásaiból

„ Valamennyi településen biztosítaná a kormány a napi fogyasztású élelmiszerek, mindennapos alapcikkek helyi beszerzését a Magyar falu programban nemrég meghirdetett, 45 milliárd forintos pályázat támogatásaiból – jelenleg mintegy háromszáz kistelepülésen nincs semmilyen bolt. Az új és meglévő üzleteket szolgáltató központokká alakítanák át postával, patikával – vázolta a terveket lapunknak Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz–Coop Szövetség elnöke. – Nagy örömmel vettük, hogy jelentős pénzkeretet különített el a kormány a kistelepülések lakosságmegtartó erejének növelésére, ezen belül arra, hogy támogassa az ott működő kiskereskedelmi egységek...

Read more

Jövőkép, küldetés, értékek – Karlócai Balázs (IdomSoft, vezérigazgató)

„Semmilyen szél nem kedvez annak a hajósnak, aki nem tudja, merre akar menni – tartja a mondás. Egy vállalat számára is fontos a megfogalmazott jövőkép, mert abból levezethetők a napi munka során követendő értékek –az államigazgatásban is. Nem feltétlenül megszokott, hogy egy állami vállalat nagy hangsúlyt fektessen jövőképének, küldetésének és értékeinek megfogalmazására. Karlócai Balázs, az IdomSoft vezérigazgatója számára azonban ezek egyáltalán nem mellékes kérdések. „Több, különféle szervezetből alakult ki a mostani IdomSoft, de feladatai mindig is az állampolgárok szolgálatához kapcsolódtak, számukra teremtett...

Read more

2021. február 28. napját követően fokozottan fogják ellenőrizni a közbeszerzési teljesítési adatok közzétételét

„Tisztelt Ajánlatkérő! A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 43. § (1) bekezdése, valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdése alapján az ajánlatkérő a Kbt. 43. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti adatokat az EKR-ben, valamint a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) is köteles közzétenni. A Kbt. 43. § (1) bekezdés c) pontja alapján közzé kell tenni a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat, mások mellett a...

Read more

Online vizsga és regisztráció szükséges a drónok használatához – új szabályozás jelent meg

„Február 2-án megjelent a Magyar Közlönyben a drónok használatára vonatkozó rendelet. Nem csak a hobbidrónosok számára, hanem a mezőgazdaságban dolgozók számára is fontos változások léptek életbe: sikeres online vizsga és regisztráció nélkül nem lehet használni ezeket az eszközöket! A drónozással összefüggő alapfogalmakat és alapszabályokat a légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény tartalmazza. Ezt a törvényt tavaly év végén módosították: belekerültek a drónhasználatra vonatkozó szabályok is. Miért kell szabályozni a drónok használatát? A magyar és az uniós szabályok célja a biztonságos drónhasználat...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2021. február 1-február 5.

Ajánlati/részvételi felhívás Informatikai eszközök GINOP, EFOP-VEKOP forrásból Közbeszerzési Értesítő száma: 2021/21 Közzététel dátuma: 2021.02.01. Ajánlatkérő: Szegedi Tudományegyetem Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2021.02.11. Lásd bővebben KBF/014/2021 - EMF Közbeszerzési Értesítő száma: 2021/21 Közzététel dátuma: 2021.02.01. Ajánlatkérő: Magyar Nemzeti Bank Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2021.02.25.Ajánlatkérő telephelyein működő Cisco hálózati (WiFi, LAN, WAN), Cisco storage hálózati (SAN), valamint Cisco DWDM eszközök havi 99,9 %-os rendelkezésre állását biztosító támogatási szolgáltatás nyújtása 2021. április 01-től 2023. március 31-ig, valamint eseti embernap alapú támogatás nyújtása legfeljebb 48 embernap mennyiségben. Lásd...

Read more

1038/2021. (II. 5.) Korm. határozat a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönről

„1. A Kormány arra törekszik, hogy a magyar emberek számára biztosítsa a közösségi védettség eléréshez szükséges mennyiségű oltóanyagot, és ennek eredményeként a koronavírus járvány terjedésének megelőzéséhez szükséges védelmi korlátozó intézkedéseket – részben vagy egészben – a lehető leghamarabb feloldhassa. A Kormány a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások számára több támogatást is nyújt. 2. A Kormány a Gazdaság-újraindítási Akcióterv keretében Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogram biztosításáról határoz. 3. A Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön olyan forgóeszköz hitel konstrukció, amely a) keretében a felvehető hitelösszeg legfeljebb...

Read more

Magyarország is elhalasztja az idén tavaszra tervezett népszámlálást

„A koronavírus okozta világjárványra tekintettel – számos más európai országhoz hasonlóan – Magyarország is elhalasztja az idén tavaszra tervezett népszámlálást. A február 5-én megjelent, a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről szóló 479/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet módosításáról szóló 45/2021. (II.5.) Korm. rendelet 9/C. §-a szerint a népszámlálásra 2022. október 1. és november 20. között fog sor kerülni.” Forrás: Módosul a népszámlálás időpontja, 2021.02.06.; Központi Statisztikai Hivatal; 2021. február 6. Lásd még: 45/2021. (II. 5.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további...

Read more

A koronavírus-járvány (CoVID-19) miatt szükségessé vált rendkívüli kormányzati intézkedések rendeletei – 2021. február 1-február 5.

45/2021. (II. 5.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről szóló 479/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet módosításáról Nemzeti Jogtár Magyar Közlöny; 2021. évi 18. szám; 2021. február 5.; 489. o. (PDF) 1028/2021. (II. 5.) Korm. határozat a Járvány Elleni Védekezés Központi Tartaléka előirányzatból történő előirányzat-átcsoportosításról Nemzeti Jogtár Magyar Közlöny; 2021. évi 18. szám; 2021. február 5.; 558. o. (PDF) 42/2021. (II. 2.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről szóló 479/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet módosításáról Nemzeti Jogtár...

Read more

1037/2021. (II. 5.) Korm. határozat a Gazdaság-újraindítási Akciótervről

„A világjárvány előtt kitűzött célunk változatlan: Magyarország 2030-ra Európa öt legélhetőbb állama közé tartozzon. A Kormány ezért 1. a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv elkészítéséhez a következő kiemelt területeket (a továbbiakban: programterületek) határozza meg: a) Demográfia és köznevelés: Célunk a gyermekvállalási kedv és a hazai lakosságszám növelése az ezt elősegítő család-, adó- és egészségpolitikai eszközök révén. Célunk a fiatal generációk XXI. századi követelményeknek megfelelő, nemzeti alapokon álló, minőségi oktatásának biztosítása; b) Egyetemek megújítása: A felsőoktatási és a felnőttképzési rendszerek, valamint az ehhez kapcsolódó...

Read more
Page 347 of 1039 1 346 347 348 1 039