Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Virág Rudolf: exportcikk lehet államigazgatásunk átalakítása

„A Közép-Európai Kezdeményezés elnökségi tisztét 2013. január 1-től hazánk látja el, a Visegrádi Csoport elnökségi feladatait pedig július 1-én vettük át. November 29-én nemzetközi konferenciát rendeztek Magyarországon 'Hatékony közigazgatás a gazdasági növekedés szolgálatában” címmel. A 2010-ben indult és lassan befejeződő közigazgatási reform több ország érdeklődését is felkeltette, ez a konferencia a tapasztalatcseréről és a jó gyakorlatok megosztásáról szólt. A tagállamok képviselői mellett a balkáni államok, az EASTR és az OECD képviselője is részt vett a rendezvényen - emelte ki Virág Rudolf miniszteri...

Read more

Zalaegerszeg felelősen gazdálkodott

„Zalaegerszegtől 965 millió forintos fejlesztési hitelt vesz át a központi kormányzat. Ez az összeg csekély más, milliárdos adósságot felhalmozó önkormányzatokéhoz képest, mert a zalai megyeszékhely felelősen gazdálkodott – jelentette ki Navracsics Tibor pénteken Zalaegerszegen. Az önkormányzati adósságrendezés második ütemével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón a miniszterelnök-helyettes kifejtette: tavaly 880 milliárd forintnyi adósság törlesztését vette át a központi kormányzat a településektől, a második ütemben pedig további 430 milliárd forintnyi hiteltől szabadulnak meg az önkormányzatok. Felidézte, hogy tavaly az ötezer lakosúnál kisebb települések adósságát teljesen, a...

Read more

Magyar munkaügyi központot díjazott az Európai Bizottság

„Az Európai Bizottság a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának ítélte a "Az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért" járó díjat. A munkaügyi központ állástalanoknak segített vállalkozóvá válni, eddig még nem alkalmazott eljárásokkal. A Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a Vállalkozás-keltető projektjével elnyerte a 2013. évi „Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért” díjat, ezáltal bekerült az európai fordulóba, a vállalkozói kedv ösztönzése kategóriában - olvasható itt. Az Európai Bizottság november 25-én Vilniusban rendezte meg a nemzetközi fordulót, ahol díjat nem nyertünk, de emléklappal ismerték el a Vállalkozás-keltető...

Read more

Az Országgyűlés határozata a Nemzeti Fejlesztés 2030 – Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról

„...1. Az Országgyűlés elfogadja a mellékletben foglalt, Nemzeti Fejlesztés 2030 – Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepciót (a továbbiakban: Koncepció). ... 6. Az Országgyűlés megállapítja, hogy a fejlesztéspolitika elsődleges keretét az Európai Unió kohéziós és vidékfejlesztési politikája, illetve a 2014–2020-as programozási és fejlesztési időszakban rendelkezésre álló uniós fejlesztési források képezik. A Koncepció a nemzeti szükségletekből és sajátosságokból kiindulva középtávon (2014–2020 között) kijelöli azokat a stratégiai fókuszokat, amelyek az ország hosszú távú céljainak megvalósulását szolgálhatják. A nemzeti prioritások igazodnak az Európai Unió által megfogalmazott...

Read more

Harangozó Bertalan: hatékonyabb lett az államigazgatás Vas megyében

„Vas megyében is jelentős lépések történtek az elmúlt évben az államigazgatás hatékonyságának növelése, az állampolgárok gyorsabb és színvonalasabb kiszolgálása, a hivatali ügyintézés gyorsítása érdekében - hangoztatta az MTI-nek nyilatkozva évértékelőjében Harangozó Bertalan Vas megyei kormánymegbízott. A 2013-as év az államigazgatás területén Vas megyében is azzal kezdődött, hogy a járási hivatalok megkezdték működésüket, amelyek elsődlegesen azzal a céllal jöttek létre, hogy a hét vasi járásban gyorsabbá és hatékonyabbá váljon az államigazgatás működése, az állampolgárok számára valóban "járásnyi közelségbe" kerüljön az állam - mondta....

Read more

Változnak a fejlesztéspolitika jogi keretei

A Kormány 507/2013. (XII. 29.) Korm. rendelete az európai uniós állami támogatásról szóló egyes uniós szabályok változásához kapcsolódóan az egyes fejlesztéspolitikai tárgyú és fejlesztéspolitikához kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról; Magyar Közlöny; 2013. évi 220. szám, 2013. december 29.; 88132-88135. oldalak (pdf) A Kormány 2018/2013. (XII. 29.) Korm. határozata a gazdaságfejlesztési célokat szolgáló operatív programok esetében az integrált területi beruházás eszköz alkalmazásának módjáról, valamint az eszköz használatához szükséges feltételekről; Magyar Közlöny; 2013. évi 220. szám, 2013. december 29.; 88430-88431. oldalak (pdf) 2013. évi CCLI. törvény...

Read more

Hatezer ügyintézőt várnak a kormányablakokba

„Eddig közel 2800 kormányablakügyintéző vette át a képesítést igazoló oklevelet, de még legalább 600 fő kap oktatást a jövőben – közölte a Rádió Orienttel a területi közigazgatás fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár. Zöld-Nagy Viktória kifejtette, a tervezett háromezer munkaállomáshoz kétszer ennyi kollégára van szükség, mivel a hosszabbított nyitva tartás miatt két műszakban dolgoznak majd a munkatársak. “A Magyary Program egy fontos állomásához érkezett a közigazgatás korszerűsítésében; nagyon sok szervezeti átalakítás történt, ami az állampolgárok részéről kevéssé érzékelhető változás. Ami majd nagyon érzékelhető lesz,...

Read more

Csepreghy: Nullára szorítjuk le a korrupció esélyét

„2015 végéig a teljes uniós keretösszeget felhasználja Magyarország. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megszüntetésével és az új rendszer bevezetésével nullára szorítja le a korrupció esélyét a kormány, mondta Csepreghy Nándor a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára elmondta: a minisztériumokhoz kerülnek az irányító hatóságok, így egy helyen fog összefutni a stratégiaalkotás és a fejlesztési pénzek kiosztása. A Miniszterelnökségen belül egy központi koordináló szerv ellenőrzi majd a következő hét évre felvázolt pályának az alakulását. Csepreghy szerint a vállalkozások mindebből...

Read more

Sopron 700 millió forintot kapott

„A kormány 700 millió forintot juttat Sopronnak, miután adósságát már átvállalta - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Firtl Mátyás (KDNP), a térség országgyűlési képviselője. A politikus kiemelte, a kormány összességében mintegy 12 milliárd forinttal konszolidálta Sopront, és a mostani döntéssel már a város jövőjére gondolt. Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, a 700 millió forintot elsősorban t- és járdaépítésre, közvilágításra, a civilek támogatására fordítják. Jut a pénzből azokra a fejlesztésekre is, amelyek önrészt igényelnek. A kormányzati támogatást Sopron a jövő év végéig használhatja fel...

Read more

Székesfehérvár 1,25 milliárd forintot kap év végi hozzájárulásként a magyar kormánytól

„Székesfehérvár 1,25 milliárd forintot kap év végi hozzájárulásként a magyar kormánytól. A pénzt 2014-ben használja fel a város részben a Székesfehérvári Fűtőerőmű megvásárlására, részben pedig a helyi közösség számára fontos fejlesztésekre - közölte az önkormányzat kommunikációs központja. A Magyar Közlönyben is megjelent a döntés, hogy önkormányzati feladatok támogatása címen 63 település kapott jelentős pénzügyi segítséget, és köztük van Székesfehérvár is - írták. A kormányzat által biztosított többletforrás még idén megérkezik az önkormányzat számlájára. A városvezetés tervei szerint a támogatást nem hitelekre vagy...

Read more
Page 797 of 996 1 796 797 798 996