Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

EU-pénzek: 25-125 milliárd forint a tétje a tárgyalásnak

„A felfüggesztett uniós fejlesztési programokról szóló tárgyalások tétje az, hogy milyen mértékű szankciót alkalmaz az EU Magyarországgal szemben, a javasolt legmagasabb, 25 százalékos szankció 125 milliárd forintot jelenthetne, egy másik javaslat 5 százalékos, azaz 25 milliárdos korrekcióval járna - mondta a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára az M1 Ma reggel című műsorában szerdán reggel. Csepreghy Nándor hangsúlyozta: a szankció lényege, hogy az érintett összegeket az unió nem fizeti ki, de a pénzt újra lehet pályáztatni. A helyettes államtitkár kijelentette: lesz megállapodás...

Read more

Felülvizsgálták az adatok és információk szolgáltatásának szabályozását

„A napokban zárul az Adatok, információk szolgáltatásával kapcsolatos jogszabályok felülvizsgálata című, ÁROP 1.2.17. számú projekt, melynek célja egy, a jogalkotók munkáját támogató javaslatok, döntést előkészítő szakmai iránymutatásokat tartalmazó szakmai anyag létrehozása volt. A projekt végrehajtása során legalább 30 magyar nyilvántartás felülvizsgálata történt meg. Az elkészült szakmai anyagra támaszkodva kezdheti meg a jogalkotás az egységes szabályok átültetését. Az adatokat számos attribútum jellemzi, de közös bennük, hogy adatbázisokba tömörülve az államigazgatás rendelkezésére állnak. Ahhoz, hogy „jól kereső”, gazdaságos adatokká váljanak, komoly szakmai követelményeknek kell...

Read more

Győri Enikő: szeptemberben tárgyalnak újra a befagyasztott uniós pénzekről

„Szeptember elején tárgyal újra Brüsszelben Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetését is ellátja kormánybiztosként és Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztos - válaszolta Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára újságírói kérdésre a visegrádi négyek uniós ügyekért felelős államtitkáraival folytatott egyeztetés utáni sajtótájékoztatón hétfőn Balatonfüreden. Három uniós forrásból, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, a kohéziós alapból és az Európai Szociális Alapból függesztette fel ideiglenesen az Európai Bizottság a Magyarországnak folyósítandó támogatások kifizetését. Az MTI-nek augusztus...

Read more

A Magyar Nemzeti Levéltár jogszabály-módosítást szorgalmaz

„A megyei levéltár helyszíni ellenőrzést tart abban az irattárban, ahol többek közt a Hajdú-Bét iratait is őrzik. A helyszíni szemlét elsősorban az tette szükségessé, hogy a megyei levéltár nem fogadta el a baromficég felszámolója általselejtezésre benyújtott iratlistát. A megyei levéltár helyszíni ellenőrzést tart Biharkeresztesen a Pergamen 2000 Kft. telephelyén, ahol többek közt a Hajdú-Bét iratait is őrzik – írta szerdai számában a Magyar Hírlap a Magyar Nemzeti Levéltár megyei levéltárakért felelős főigazgató-helyettesére hivatkozva. Fülöp Tamás szerint a helyszíni szemlét elsősorban az tette...

Read more

Meg kell alkotni a közigazgatás teljesítményéről számot adó mérőmutatót

„A közigazgatási tárca államtitkára szerint tudni kellene mérni, mennyire hasznos a társadalom számára a közigazgatás munkája. Meg kell alkotni a közigazgatás teljesítményéről valós módon számot adó mérőmutatót, hogy meg tudjuk mondani, ez a szféra a társadalom szempontjából nézve milyen mértékben végez hasznos munkát - hangsúlyozta Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára a Magyar Atlanti Tanács keddi budapesti rendezvényén. Az államtitkár a Versenyképesek-e a rangsorok avagy mit mutat a jó állam index? című konferencián kiemelte: nem elegendő, ha ismerjük a...

Read more

NFM: minden uniós forrást le fogunk hívni

„A több mint 8000 milliárdos uniós keret 100 százalékát le fogja hívni Magyarország – közölte Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a Világgazdaságnak adott interjúban. A lap pénteki számában megjelent ismertetése szerint a ciklus elején lassabb a kifizetés, a végére exponenciálisan felgyorsul. Közölte, hogy a jelenleg a teljes keretösszeg 95-96 százalékáról már döntöttek, a fennmaradó rész a szabad forrás. Ez 400-500 milliárd forintot jelent, amelyet a következő egy-másfél hónapban, szándékaik szerint még szeptember közepéig pályázhatóvá kell tenni. Közlése szerint a...

Read more

A Kormány határozata az európai uniós programok lebonyolítását támogató intézményrendszer felállításának módjáról

„A Kormány 1. döntött arról, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségben a 2007–2013-as irányító hatósági funkciókat ellátó egyes szervezeti egységek keretein belül Tervezési Támogatási Munkaszervezet kerül létrehozásra, 2. felhívja a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy az 1. határozati pont végrehajtása érdekében az érintett miniszterek bevonásával a szükséges intézkedéseket tegye meg, ideértve az egyes közjogi szervezetszabályozó eszközök módosítását, és a Tervezési Támogatási Divízió humánkapacitásának biztosítását, Felelős: Miniszterelnökséget vezető államtitkár érintett miniszterek az 1600/2012. (XII. 17.) Korm. határozat 1. melléklete szerint Határidő: azonnal 3. döntött arról,...

Read more

Ezért blokkolja Brüsszel az uniós pénzeket

„Egy uniós hivatalnok szerint nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy korrupció vagy csalás történt az uniós források felhasználásakor, a pénzügyi kontrollrendszer hibái miatt függesztették fel ideiglenesen a Magyarország számára biztosított EU-s pénzeket. Egy uniós hivatalnok szerint nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy korrupció vagy csalás történt az uniós források felhasználásakor, a pénzügyi kontrollrendszer hibái miatt függesztették fel ideiglenesen a Magyarország számára biztosított EU-s pénzeket. A Reutersnek nyilatkozó, névtelenséget kérő európai bizottsági képviselő szerint az operatív programok pénzügyi management és kontrollrendszereiben tapasztalhatóak hiányosságok, melyeket egy...

Read more

Rétvári Bence: pontosabb lett a közszféra korrupciós veszélyeit tartalmazó térkép

„Rétvári Bence szerint jóval pontosabbá vált a közszféra korrupciós veszélyeit tartalmazó térkép az Állami Számvevőszék (ÁSZ) idei felmérése után, amely negyven százalékkal pontosabb képet nyújt arról, hogy az egyes közintézményekben hol kell jobban odafigyelni a korrupciós kockázatokra. A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára az MTI-nek elmondta, hogy az ÁSZ idén megismételte integritásfelmérését, és a 155 kérdésből álló elektronikus kérdőívet a korábbiakhoz képest mintegy 40 százalékkal több költségvetési szerv töltötte ki. A beérkezett több mint 1400 kérdőív válaszait a számvevőszék feltölti az általa kidolgozott...

Read more

A területi tőke kistérségi jellegzetességei

„...A területi tőke fogalma közel egy évtizede jelent meg a modern regionális tudomány terminológiai rendszerében. Jelentése napjainkra kezd kikristályosodni, egyértelművé válni, ám fogalmi komponensei még képlékenyek, gyakran változnak, definíciós megközelítései között gyakran mutatkoznak tartalmi átfedések, illetve eltérések. A területitőke-paradigma bevezetésére és kiterjesztésére azért van szükség, mert számos empirikus és elméleti munka alátámasztja, hogy adott térség értékének megállapításánál nem csak a materiális tőkét, hanem a láthatatlan tőkét is figyelembe kell venni (ENYEDI, 1990). A fizikai (termelt tőke, pénztőke, reáltőke, stb.) és az immateriális...

Read more
Page 815 of 996 1 814 815 816 996