Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Békés megyei önkormányzatok konzultációja a járások kialakításáról

„Immár a járások kialakításáról szóló törvényjavaslatról is megfogalmazták véleményüket a polgármesterek a Magyar Önkormányzatok Szövetsége Békés megyei konzultációján. A találkozóra a megye két településén, Gádoroson, valamint Sarkad városában került sor – mindkét helyszínen nagy létszámban vettek részt az érdeklődő településvezetők. Dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke bevezető gondolataiban az átalakítás két fő területével kapcsolatosan ismertette a szövetség álláspontját. A közoktatás kapcsán ismételten hangot adott a korábbi megyei látogatásokon több mint ezer polgármesterrel folytatott konzultáció alapján összegzett megállapításnak, miszerint: az alapfokú...

Read more

A Nyílt Kormányzat Nyilatkozata

„A Kormány 1104/2012. (IV. 6.) Korm. határozata a korrupció elleni kormányzati intézkedésekről és a Közigazgatás Korrupció-megelőzési Programjának elfogadásáról A tiszta közélet és a jó állam megteremtése érdekében a Kormány a következő határozatot hozza: ... 21. A Kormány felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy tegyen előterjesztést az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Norvégia és további öt állam által 2011. szeptember 20-án aláírt, a nyílt kormányzásról szól nyilatkozatához (Open Government Declaration) való csatlakozásra, és hozza létre a nyilatkozathoz kapcsolódó intézkedések nyomon követésének...

Read more

A Nemzeti Közigazgatási Intézet tájékoztatója a közigazgatási szakvizsga követelményrendszeréről

„Az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság Elnöksége a közigazgatási szakvizsgáról szóló 35/1998. (II. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 3. §-a alapján a közigazgatási szakvizsga kötelező és választható vizsgatárgyainak követelményrendszerét az alábbiak szerint állapítja meg. A követelményrendszer a kihirdetést követő napon lép hatályba. Az új követelményrendszer közzétételével a közigazgatási szakvizsga kötelező és választható vizsgatárgyainak a Közszolgáltatások szervezése és igazgatása választott tárgy kivételével a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítő 2011. évi 25. számában közzétett követelményrendszer hatályát veszti. Az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság elnöksége a Közszolgáltatások...

Read more

„Jelentős lépés”: Magyarországon is nyílt kormányzás lesz

„Magyarország a kormány döntése értelmében csatlakozik a nyílt kormányzásról szóló nemzetközi nyilatkozathoz - mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek. A program célja az átlátható, hatékony és ellenőrizhető kormányzás megteremtése. A parlamenti államtitkár felidézte: az alapító dokumentumot az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Norvégia, Brazília, Indonézia, Mexikó, Fülöp-szigetek és a Dél-afrikai Köztársaság írta alá 2011. szeptember 20-án. Rétvári Bence kifejtette: a program célja az átlátható, hatékony és ellenőrizhető kormányzat elérése, és a kabinetek részéről olyan kötelezettségvállalások kezdeményezése,...

Read more

Kiszervezés, átnevezés – a városok minden rutint bevetnek az állam ellen

„Leszűrték a megyei kórházak államosításának tanulságait – az önkormányzatok még a városi kórházak elvétele előtti utolsó pillanatokban is igyekeznek kimenteni maguknak azt, amit csak tudnak. Van olyan tulajdonos, aki társasházzá minősítette át a kórház épületét, egy másik önkormányzat pedig egész egyszerűen lekanyarított egy nagyobb szeletet a kórházi telekből, és önálló ingatlanként bejegyeztette saját tulajdonába. Az egészségügyi vagyonmentés mindenesetre megkezdődött. A városi önkormányzatok a konszolidáció fejében átadandó feladatokhoz kötött ingatlanok és szolgáltatások közül csak azt adnák át az államnak, amit feltétlenül muszáj. Van...

Read more

Hol tart a kormány az önkormányzati rendszer átalakításában?

„Fűnyíró az önkormányzatoknál is: 27%-os forráskivonás A kormány tavaly év elején megfogalmazott szándéka szerint az önkormányzati rendszerben a méretgazdaságosság növelésével, a feladatok felülvizsgálatával és a hitelfelvétel lehetőségének korlátozásával érdemi megtakarításokat lehet elérni. A tervek szerint ezekkel az intézkedésekkel 2012-ben 15 milliárd forintot, míg 2013-ban 100 milliárd forintot lehet megtakarítani. A tervek végrehajtásának az önkormányzatiság szempontjából jelentős ára van, ráadásul erősen kérdéses a megvalósíthatósága is. Ha azt nézzük, hogy a központi költségvetés mennyit áldoz a településekre, akkor ezek a tételek valóban jelentős forráskivonást...

Read more

Magyar Nemzet: új központi iskolafenntartó alakulhat

„Az oktatási ágazatban a szaktárca irányítása alatt új szereplőként létrejön egy központi fenntartói szervezet, amely az iskolák átvételéről gondoskodik, és köztes szintet képez az intézmények, illetve a tárca között - írja a Magyar Nemzet. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár a lap pénteki számában elmondta: az iskolák állami kézbe vételére vonatkozó kormánydöntés szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) irányítása alatt létrejön egy fenntartói szervezet, amely feladatait és működését tekintve a kórházak állami átvételét lebonyolító Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézethez (GYEMSZI)...

Read more

Navracsics: A közigazgatásban is van élet

„Navracsics Tibor szerint a magyar közigazgatásnak mindig fiatalnak és megújulásra késznek kell lennie. A közigazgatási és igazságügyi miniszter erről a tárcája által rendezett nyílt napon, pénteken beszélt fiatalok előtt. A ReGeneráció címmel, második alkalommal megrendezett nyílt napon a miniszterelnök-helyettes azt mondta: a központi és a területi közigazgatásban két éve zajló megújulásnak nemcsak intézményi összetevői vannak, hanem van egy nagyon komoly személyi feltétele is, hiszen a magyar közigazgatásnak mindig fiatalnak és mindig megújulásra késznek kell lennie. „Célunk, hogy önöket meghódítsuk magunknak”, hogy lássanak...

Read more

Tárgyalás a városok nélkül

„Kihagyja a kormány az önkormányzatokat a tárgyalásokról, amelyeket a bankokkal folytatnak a települési devizahitelek rendezésének helyzetéről. Lapunk értesülését megerősítette Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke is, aki elmondta: sem a kormány, sem a bankok nem tárgyaltak eddig az önkormányzati szövetségekkel a devizahitelekről. Pedig a kormány és több bank közt zajlik a tárgyalás a települések problémáiról, és a kiszivárgó információk szerint jók az esélyek arra, hogy hamarosan legalább részmegoldás szülessen. Herbert Stepic, a Raiffeisen vezérigazgatója egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy...

Read more

Az önkormányzatok ellenőrzéséről tartott konzultációt az ÁSZ és a TÖOSZ

„Szakmai konzultációt tartott 2012. április 2-án az Állami Számvevőszék és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az önkormányzatok számvevőszéki ellenőrzésével kapcsolatban. Az egyeztetésen az Állami Számvevőszék részéről Domokos László elnök, Warvasovszky Tihamér alelnök és Gyüre Lajosné számvevő tanácsos, a TÖOSZ részéről pedig Schmidt Jenő elnök, Tab város polgármestere, illetve Kerekes Miklós társelnök, Ajak nagyközség polgármestere vett részt. A konzultáción a résztvevő felek áttekintették a 2011-es évben elindított önkormányzati ellenőrzések eddigi tapasztalatait. Az Állami Számvevőszék tavaly ellenőrizte a kockázati szempontból kiemelt jelentőségű önkormányzati...

Read more
Page 892 of 1001 1 891 892 893 1 001