Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Interjú a korrupcióról Tóth István Jánossal

„hvg.hu: Miből kutatnak? T.I.J.: 1996-ban már volt számítógép, és volt internet is, és már lehetett elektronikusan adatokat tárolni. Ehhez képest 1997-98 között a magyar közbeszerzési eljárások – mintegy 20 ezer eljárás – adatai csak papíralapon vannak meg hivatalosan, az Országgyűlési Könyvtárba lehet bemenni értük. 1998-2004 között a közbeszerzési hatóság honlapjára felkerültek ugyan adatok a közbeszerzésekről, de azok sem tekinthetők adatbázisnak. Az információk rendezetlen halmazát adják, amit a kutathatóság érdekében szintén át kell átalakítani és rendszerezni. De eddig senkinek nem jutott eszébe, hogy...

Read more

A gyakorlatban nem csökkent a bürokrácia

„A kisvállalkozások szerint a gyakorlatban alig érezni a kormány a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentését célzó intézkedéscsomagja hatását. A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Kisosz) a tagsága, illetve az érdekképviselettel kapcsolatban álló vállalkozások megkérdezésével februárban végzett felmérést, amely szerint országos átlagban a válaszadók 52 százaléka szerint nőttek az adminisztrációs terhek, 42 százalékuk szerint nincs változás és mindössze 5 százalék szerint volt pozitív hatása az eddigi kormányzati lépéseknek. Az érdekképviselet szerint a negatív válaszokat elsősorban az indokolta, hogy a vállalkozások többsége februárban szembesült...

Read more

Megkezdődött a járásokról szóló általános vita a Parlamentben

„„Minden esetben az állampolgárt kell a döntések középpontjába állítani, hiszen a folyamat egyik legfontosabb eleme a valódi szolgáltató állam megteremtése, amelynek központjában az ügyfelek állnak”- mondta Szabó Erika parlamenti expozéjában, amellyel megkezdődött a járásokról szóló törvénymódosítási javaslatnak az általános vitája. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára kiemelte: a Jó Állam kialakításának következő és egyben az eddigieknél lényegesen nagyobb lépése a járások kialakítása. Jelen törvénytervezet a járási hivatalok működésének alapvető szabályait és a törvényi szinten telepített államigazgatási feladat-...

Read more

Nem adná kórházát a dorogi önkormányzat

„A dorogi önkormányzat felterjesztéssel fordul a Nemzetierőforrás-minisztériumhoz a Dorogi Szent Borbála Szakkórház és Szakorvosi Rendelő Nonprofit Kft. államosításának megakadályozása érdekében, ismertette a város szocialista polgármestere, Tittmann János a képviselő-testület keddi döntését. A polgármester szerint a város vagyonából évek alatt csaknem egymilliárd forintot fordítottak a kórházból, szakorvosi rendelőből, mentőállomásból és központi ügyeletből álló egység kiépítésére. "Az intézmény kistérségi feladatokat is ellát, adóssága nincs, felújított épületekben működik, ezért érthetetlen, hogy a várostól elveszik a tulajdonosi és fenntartói jogokat" – mondta Tittmann, aki azt is...

Read more

Az önkormányzatoknál maradnak az iskolaépületek, csak a feladat kerül az államhoz

„Az általános iskolák 2013. január 1-je után is önkormányzati tulajdonban maradnak, az állam csak az oktatást, illetve az ahhoz kapcsolódó feladatokat veszi át, illetve finanszírozza - közölte a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára egy keddi budapesti önkormányzati konferencián. Farkasné Gasparics Emese elmondta, az általános iskolai ellátáshoz kapcsolódó vagyon továbbra is az önkormányzati rendszer része marad, ám azokat a jövőben a települések más célokra is használhatják. A helyettes államtitkár tájékoztatott: így az iskolák épületeit, az eddig kizárólag oktatási célokat szolgáló ingatlanokat, vagyontárgyakat - oktatási...

Read more

Az államhoz kerülhet a fekvőbeteg-szakellátás

„Az állam átvenné az önkormányzatoktól a fekvőbeteg-szakellátó intézményeket is, így biztosítanák a rendszer hatékonyabb működését és a központi feladatellátást. Szócska Miklós államtitkár az Országgyűlésben kedden este elmondott expozéja szerint állami fenntartásúvá válnak az aktív, vegyes fekvőbeteg ellátást biztosító kórházak, a fekvő-, vagy hozzájuk kapcsolódó járóbeteg-szakellátást végző intézmények, és a krónikus ellátást biztosító kórházak. Így megvalósulhat a központi feladatellátás - mondta. Az államtitkár kifejtette: az önkormányzatok jelentős része eladósodott, így nem minden esetben tudnak a szakmai, tulajdonosi elvárásoknak megfelelni, ezért szükséges az állami...

Read more

Beszámoló az EU támogatás-menedzsment új gyakorlata c. konferenciáról

„2012. április 4-én újabb a Nemzeti Közigazgatási Intézet és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös szervezési újabb szakmai konferencia került megszervezésre az EU támogatás-menedzsment új gyakorlata címmel. Az EU támogatás-menedzsment témakör, azon belül is főként az ÁROP-EKOP és TÁMOP folyamatainak, eredményeinek és célkitűzéseinek tárgyalására a hazai pályázatkezelés szervezetrendszerének képviselői vállalkoztak. A konferencia előadói és kerekasztal beszélgetések résztvevői között találjuk a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a VÁTI illetve az ESZA Nonprofit Kft vagy épp a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség munkatársait. A...

Read more

Kormányrendelet Magyarország Kormánya és az OECD közötti közigazgatás-fejlesztési keretmegállapodás kihirdetéséről

„...1. cikk CÉL, HATÁLY 1.1 Az OECD–Magyarország Partnerség a Közigazgatási Reform Programban (a továbbiakban: a projekt) célja,hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (a továbbiakban: a minisztérium) részére tanácsadást biztosítson a „Magyary Program – Közigazgatás-fejlesztési Keretstratégia, 2011–2014” támogatásához. A program a kulcsfontosságú jó kormányzati politikák tervezéséhez, irányításához és megvalósításához szükséges kapacitásokat, folyamatokat és struktúrákat kezeli a versenyképes gazdaság és összetartó társadalom stratégiai jövőképének támogatásának érdekében. A tanácsadás és elemzés a jó nemzetközi gyakorlatok összehasonlító kontextusába helyezve történik, megerősítve a tudásalapot a jól célzott...

Read more

Kormányhatározat a megyei múzeumok, könyvtárak és közművelődési intézmények további fenntartásáról, valamint a települési önkormányzatok kötelező kulturális feladatairól

„1. A Kormány 1.1. egyetért azzal, hogy a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Törvény) alapján állami tulajdonba és fenntartásba került múzeumi, könyvtári, levéltári, közművelődési feladatot ellátó költségvetési szervek 2012. április 1-jétől a 2011. december 31-i állapotnak megfelelő önállóan működő és gazdálkodó, vagy önállóan működő gazdálkodási besorolásuk szerint működjenek tovább; 1.2. felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy az 1.1. pontban foglaltak megvalósításához szükséges jogszabály-módosítást készítse...

Read more

Kormányhatározat bizonyos vidékfejlesztési támogatási és kifizetési kérelmek feldolgozásának meggyorsítására

„...2. a belügyminiszter, a nemzeti fejlesztési miniszter valamint a közigazgatási és igazságügyi miniszter egyidejű bevonásával mérje fel azon lehetőség megteremtését, hogy a Helyi Akció Csoportok munkaszervezete, illetve a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által ellátott, a LEADER Helyi Akciócsoportok feladat ellátásához az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatás részletes feltételeiről szóló 30/2012. (III. 24.) VM rendelet 2. § (1) bekezdés j) pontja szerinti, a támogatási és kifizetési kérelmek feldolgozásával, értékelésével kapcsolatos feladatok végrehajtásába milyen módon vonhatóak be a megyei önkormányzatok hivatalai vagy...

Read more
Page 893 of 1001 1 892 893 894 1 001