Skip to main content

Találat: média

E-diplomácia: Twitter-elemző honlapot indított az AFP

„A mikroblogra felkerülő üzenetek azonnali szűrésével és összehasonlításával a francia hírügynökség munkatársai által létrehozott internetes eszköz naprakész információkkal szolgál a "digitális diplomácia" tevékenységről. A világ négyezer legbefolyásosabb twitterezőjének tevékenységét elemző honlapot indított az AFP. Az E-Diplomacy úgy működik, mint egy játékszer, de valójában munkaeszköz - mondta párizsi sajtótájékoztatóján Marlowe Hood, az AFP újságírója, a honlap koncepciójának kidolgozója. A nagyközönség és az újságírók számára egyaránt készült honlap iránt a diplomaták már óriási érdeklődést mutatnak - hangsúlyozta Hood. Az új koncepciót európai és közel-keleti...

Read more

Szalai: hatékonyabb lesz a káros netes tartalmak elleni fellépés

„Gyorsabbá válhat a káros internetes tartalmak elleni fellépés, mivel a médiahatóság által üzemeltetett Internet Hotline tagja lett a forródrótokat tömörítő nemzetközi szervezetnek - mondta pénteken a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke Budapesten, sajtótájékoztatón. Szalai Annamária a DUE Médiahálózat Sajtófesztiválján azt közölte, hogy a hatóság által üzemeltetett, a kifogásolt tartalmak bejelentésére szolgáló Internet Hotline-t nemrég tagjai közé választotta az International Association of Internet Hotlines. A tagság Szalai szerint olyan előnyökkel jár, hogy gyorsabbá válik a fellépés a külföldi szervereken tárolt káros...

Read more

Kormányhatározat az Audiovizuális Előadások Védelméről szóló Szerződés szövegének végleges megállapítására történő felhatalmazásról

„A Kormány 1. az audiovizuális előadások védelmére vonatkozó nemzetközi szerződés (a továbbiakban: Szerződés) részletes tartalmi elemeinek ismeretében egyetért a Szerződéssel; 2. felhatalmazza a közigazgatási és igazságügyi minisztert vagy az általa kijelölt személyt a Szerződés szövegének – a megerősítés fenntartásával történő – végleges megállapítására;...” Forrás: A Kormány 1139/2012. (V. 10.) Korm. határozata az Audiovizuális Előadások Védelméről szóló Szerződés szövegének végleges megállapítására történő felhatalmazásról, Magyar Közlöny, 2012. évi 56. szám, 2012. május 10., 9258. oldal (pdf)

Read more

Digitális menetrend: a Bizottság első jelentése az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv alkalmazásáról

„Az Európai Bizottság ma mutatta be az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv alkalmazásáról készített jelentését. Az irányelv lehetővé teszi az audiovizuális tartalmak szabad forgalmazását, és olyan fontos közpolitikai célokat is szolgál, mint a gyűlöletre uszítás tilalma, a kiskorúaknak az ártalmas tartalmaktól való védelme és az európai audiovizuális alkotások népszerűsítése. A jelentés által lefedett legfontosabb témák között szerepelnek a különböző reklámozási gyakorlatok és a csatlakoztatott (internetcsatlakozásra alkalmas) televíziókra vonatkozó további iránymutatás szükségessége. A jelentés nyomán a Bizottság: * nyilvános konzultációt kezd a csatlakoztatott televíziókról...

Read more

Teszteli a digitális átállást az NMHH

„A hatóság az analóg lekapcsolás állami támogatásának előkészítését, a szükséges költségvetési források felmérését készíti elő. Digitális átállási tesztprogramot indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) – jelentette be csütörtökön soproni sajtótájékoztatóján Aranyosné Börcs Janka főigazgató. Az MTI beszámolója szerint a hatóság hivatalának vezetője elmondta: Sopronban 1500, Barcson és környékén körülbelül kétszer ennyi rossz szociális helyzetű háztartást keresnek fel a jövő héttől kérdezőbiztosaik. Az állami program keretében a hatóság által megbízott munkatársak egyeztetik az érintett személyekkel a tesztprogramban való részvétel feltételeit. Érdeklődnek...

Read more

A magyar internetezőknek csaknem a fele egyetért az internet jogi szabályozásával

„A magyar internetfelhasználók 46 százaléka egyetért az internet valamilyen jogi szabályozásával, míg 33 százalékuk szerint nincs szükség ilyen lépésre – derül ki az NRC nevű közvélemény-kutató cég felméréséből, amelyet az MR2-Petőfi Rádió Netidők című műsorának blogján ismertettek. A kutatás szerint szinte minden internetező fontosnak tartja az információ szabadságának elvét, és nem féltik a zene- és filmipart a szabad letöltésektől. A rádióműsor internetes oldala azzal összefüggésben volt kíváncsi a hazai internetezők véleményére, hogy az Európai Unió tagállamai, köztük Magyarország január végén aláírta a...

Read more

Az NMHH kiemelt célja a kiskorúak tudatos médiahasználatának erősítése

„Az NMHH kiskorúak védelme és tudatos médiahasználata érdekében végzett feladatainak bemutatásával nyitotta meg Szalai Annamária a „Gondolkozzatok és kérdezzetek” című konferenciát. A Médiasmart Hungary Oktatási Nonprofit Közhasznú Kft. által szervezett rendezvény fő témája a gyermekek médiaértésének elősegítése volt. Az NMHH elnöke beszédében a hatóság kettős felelősségvállalását mutatta be a televízió, az internet és az okostelefonok területén. A hatóság egyik kiemelt feladata, hogy a médiatörvény kiskorúak védelmét szolgáló előírásainak ellenőrzésével védelmet nyújtson a gyermekekre veszélyes tartalmakkal szemben. Szalai Annamária felhívta a figyelmet arra,...

Read more

Megduplázódott a digitális földfelszíni televíziós háztartások száma 2011 folyamán

„...Az Ipsos 2012. január elején újabb hullámmal bővítette a digitális földfelszíni televízió sugárzásról (DVB-T) folytatott kutatását, amelyet alkalmanként 2000 háztartás megkérdezésével készít 2011 tavasza óta. A kutatás alapján - 2011. októberhez hasonlóan - továbbra is 830-840 ezer háztartás használja az ingyenes földfelszíni televíziós platformot, ez a szám nem változott 2011 során. Ugyanakkor a digitális földfelszíni televíziós szolgáltatást használó háztartások száma megduplázódott: a set-top-box-szal tévézők száma 60-65 ezerrel, a televíziókészülékbe integrált tuner-rel MinDig TV-zők száma 65-70 ezerrel, míg a számítógépes kártyával tévézők száma...

Read more

MIDEM 2012 – A jogvédőknek is üzent az EU képviselője

„A MIDEM zenei konferencián és kiállításon felszólalt az illetékes EU-biztos munkatársa, aki kitért az EU várható jövőbeli terveire, egyúttal bírálta a szerzői jogvédő társaságokat is. Kerstin Jorna, Michel Barnier belső piacokért felelős európai uniós biztos helyettes kabinetfőnöke beszédében kiemelte, hogy a szerzői jogvédő társaságoknak a kalózkodás elleni küzdelem helyett több energiát kellene a licencmegállapodások kötésére fordítaniuk. A politikus megjegyzése szerint a szerzői jogsértőket üldöző ügyvédeknek nincs elég idejük az új szolgáltatókkal folytatott licenctárgyalások gyors lezárására. A rendezvényen Jorna bejelentette, hogy szeptemberre teljesen...

Read more

Működhet-e másutt is a szlovák modell?

„Szlovákia után Szlovénia is beáll a sorba: a komolyabb lapkiadók megpróbálják fizetős kapu mögé vinni online tartalmaikat. Szlovéniában is megjelenik a Piano Media elnevezésű fizetős rendszer, amelynek alkalmazásával a lapkiadók fizetőssé tudják tenni tartalmaikat. Nyolc médiavállalat orgánumai kerülnek az elzárt területre, az újságok között van az összes komolyabb napilap, egyes források még egy autós magazint, két regionális kiadványt, egy sportnapilapot és egy eleddig ingyenes városi újságot emlegetnek, míg más hírek szerint nyolc napilap, két magazin és egy hírportál válik fizetőssé. Emellett előfordulhat,...

Read more
Page 44 of 48 1 43 44 45 48