Skip to main content

Találat: szakirodalom

E-kormányzati megatrendek

A szerencsétlenül bombasztikus cím az uniós European Journal of ePractice című folyóirat legújabb, tematikus számát takarja. A következőkben a kiadvány bevezetőjéből adunk részleteket. „Az e-kormányzattal kapcsolatos kezdeti vélekedések a vállalkozás műszaki dimenzióit hangsúlyozták és az eredmények és nyereségek elérését meglehetősen automatikusnak gondolták. Egyetlen fejlődési utat feltételeztek, ezt próbálták a jól ismert szakaszolással (érettségi szintek) leírni. A tapasztalat, valamint néhány látványos bukás megmutatta, hogy az e-kormányzat fejlődése nem egyetlen utat követ, az előnyei pedig nem fognak automatikusan elérhetővé válni. Az e-kormányzati projektumok megvalósítása...

Részletek

Önkormányzati teljesítménymérés 2011

„A Magyar Progresszív Intézet 2010-ben első ízben végezte el 23 budapesti kerület és 23 megyei jogú város átfogó elemzését. Akkor ennek apropóját az önkormányzati választások adták, idén pedig elsősorban azt vizsgáltuk, hogy tavaly óta hogyan változott a helyzetük, illetve hogy a kormányváltásnak van-e valami nyoma az önkormányzatok működésében. Mivel az önkormányzatok finanszírozása, adósságállománya az ország eladósodottságával párhuzamosan továbbra is forró téma, ezért kutatásunk fókuszában is e téma áll. Mindezek mellett azonban felmértük a kutatásba bevont települések „élhetőségét” is, ezért megvizsgáltuk azok infrastrukturális...

Részletek

A magyar háztartások fizetési szokásai

„A tanulmányban bemutatjuk, hogy a magyarországi háztartások a különböző fizetési helyzetekben milyen arányban használják az egyes készpénzes és készpénzmentes fizetési módokat. A háztartásokra leginkább jellemző két fizetési helyzetet (eseti, közellévők közötti és rendszeres, távollévők közötti), és az ezekben leggyakrabban használt öt fizetési mód (bankkártyás és a készpénzes fizetés, banki átutalás, csoportos beszedés, készpénz-átutalási megbízás) használati szokásait vizsgáljuk meg részletesen. Összességében elmondható, hogy a háztartások nagymértékben készpénzorientáltak. A készpénzmentes fizetési módok alacsony elterjedtségének okát azonban elsősorban nem a háztartások és a pénzforgalmi szolgáltatók...

Részletek

A digitális populizmus új arca

Az angol balközép Demos Alapítvány jelentése az általa populistának titulált politikai mozgalmak megjelenéséből indul ki. Ezen az európai politikai konszenzust elutasító, szélsőjobboldali mozgalmakat érti. Megállapítja, hogy ezeknek a politikai mozgalmaknak a növekedésével párhuzamosan az online politizálás új formái indultak növekedésnek. A virtuális és a valós térben folytatott politizálás ennek eredményeképpen kialakuló keveréke ma már milliók számára (különösen a fiatalok között) a politikával való foglalkozás természetes módja. Mindazonáltal eddig még komolyan nem vizsgálták, hogy mit is jelent ez valójában. A jelentés az első...

Részletek

Iparpolitika: A versenyképesség erősítése

„Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 2. Az ipari versenyképesség fokozása 2.1. Ipari szerkezetváltás 2.2. Innovatív ipar 2.3. Fenntartható ipar 3. Vállalkozásbarátabb Európa felé 3.1. Üzleti környezet 3.2. Az ipar és a szolgáltatások támogatása 3.3. Kis- és középvállalkozások 4. Megállapítások” Forrás: Iparpolitika: A versenyképesség erősítése - A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának, Brüsszel, 2011.10.14. COM(2011) 642 végleges (pdf) Communication from the Commission - Industrial Policy: Reinforcing Competitiveness COM(2011) 0642 final és Commission staff working...

Részletek

Eredményesek voltak-e az ERFA által támogatott e-kormányzati projektek?

„I-IV Összefoglalás 1–12 Bevezetés 1–3 Az e-kormányzat meghatározása és céljai 4–8 A Lisszaboni Stratégia, az E-Európa és az I2010 9 Uniós pénzügyi támogatás 10–12 Az ERFA irányításának alapelvei a 2000-2006-os programidőszakban 13–15 Az ellenőrzés hatóköre és módszere 16–51 Észrevételek 16–27 Vajon a felmért igényeknek megfelelően választották-e ki a projekteket? 19–23 Kezdetben a stratégiákat nem felmért igényekre alapozták 24–27 A projektkiválasztás során ritkán vizsgálták, hogy a költséghatékonyság várhatóan csakugyan a kiválasztott pályázati projekteknél-e a legjobb 28–42 Jól alakították-e ki és terv szerint hajtották-e...

Részletek

Konferenciakötet: A közigazgatás tudományos vizsgálata egykor és ma

„Cím: A közigazgatás tudományos vizsgálata egykor és ma Szerző: Fazekas Marianna ISBN: 978-963-693-374- Kiadó: Gondolat Kiadó Kiadás éve: 2011 november Oldal: 160 80 évvel ezelőtt, 1931-ben jött létre Magyary Zoltán professzor kezdeményezésére a budapesti jogi karon a Magyar Közigazgatástudományi Intézetet. Ebből az alkalomból az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara 2011. június 9-10-ére tudományos konferenciát és kiállítást szervezett „A közigazgatás tudományos vizsgálata egykor és ma” címmel. A tanulmánykötet ezen a konferencián elhangzott előadások írásbeli változatát tartalmazza. A konferencia és ebből következően a jelen...

Részletek

Összefoglaló az EOQ 55. Világkongresszus Közigazgatási szekciójának előadásairól (World Quality Congress)

A Kongresszus Közigazgatási szekciójának előadásai prezentációban összefoglalva (ppt pdf-ben). Forrás: Összefoglaló az EOQ 55. Világkongresszus Közigazgatási szekciójának előadásairól (World Quality Congress), Fekete Leticia szakmai tanácsadó Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2011.

Részletek

Az NHH Tudásmenedzsment stratégiája, megvalósításának tapasztalata

„Kalmár Béla, az NHH Tudásmenedzsment programjának vezetője „Az NHH Tudásmenedzsment stratégiája, megvalósításának tapasztalatai” címmel tartott előadást... Az NHH esetében több kivételes körülmény segített abban, hogy egy sikeres tudásmenedzsment program útjára indulhasson. Ezek közül kiemelkedő fontosságú, hogy kiszámítható volt az intézmény finanszírozása, ez nyilvánvalóan nagyban megkönnyítette a hosszú távú tervezést. Továbbá nem elhanyagolható az a tény, hogy egy csúcstechnológiás környezetben szabályozó szerepet betöltő szervezetben egy-egy szakterületnek átlagosan egy specialistája van, így az nehezen helyettesíthető. Ez még inkább felértékeli az egyébként is a legjelentősebb...

Részletek
Page 214 of 221 1 213 214 215 221