Skip to main content

Találat: társadalom

Megtartotta első szakmai napját a Digitális Jólét Program (DJP) keretében létrejött Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció

„Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére megtartotta első szakmai napját a Digitális Jólét Program (DJP) keretében létrejött Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció 2019. február 12-én Budapesten. A mesterséges intelligencia az a terület lehet az 5G fejlesztések mellett, amelyben európai színtéren az elsők közé kerülhetünk - mondta el megnyitó beszédében Solymár Károly infokommunikációért felelős helyettes államtitkár. Az MI Koalíció első szakmai napján a 150 tagszervezet által 250 delegáltnak nyílt lehetősége megbeszélni az együttműködés kereteit és aktívan megkezdeni a tartalmi munkát. „A hazai mikro-,...

Read more

Realista jövővízió – A városkormányzás egy új dokumentumtípusának szükségessége, funkciója és néhány kulcsjellemzője

„A szerző a jövővízióra épülő városfejlesztési/stratégiai dokumentumok sorát szembesítette a vízióalapú vezetéssel, jövőképalkotással foglalkozó általános szakirodalom tanulságaival és saját terepmunka-tapasztalataival, hogy mindezt a városfejlesztési térre alkalmazva sokoldalúan igazolhassa: a városkormányzás tervezési praxisának kulcsfontosságú elemeként kell tekinteni egy stratégiai dokumentumba foglalt realista jövővízió megalkotására. Nemzetközi és hazai települési gyakorlatok bevonásával tekinti át a legfontosabb kérdéseket: mit jelent egy realista jövővízió, milyen szempontokat érdemes mozgósítani, amikor hozzáfognak a megteremtéséhez, mik a legfontosabb jellemzői, milyen praktikus megfontolásokat kell figyelembe venni egy tervezői gondolkodásmód részeként, s...

Read more

Magyar városok is részt vehetnek URBACT akciótervezési városhálózatokban

„Szálljon be városával Európa legsikeresebb városfejlesztési tapasztalatcsere-programjába! Válasszon európai partnervárosokat, helyi szövetségeseket, és próbáljon ki új megoldásokat! Az URBACT program 23 új akciótervezési projekt – azaz városhálózat – indítására ad lehetőséget a 2014-2020-as időszakban utoljára. E projektek célja, hogy az európai városok újszerű megoldást találjanak egy választott kihívásra, miközben megismerik, hogy más európai városok milyen megközelítéssel dolgoznak. Számos hazai város vett már részt sikerrel a programban a legkülönfélébb fejlesztési területekre fókuszálva a helyi gazdaság fellendítésétől a közösségi, társadalmi fejlesztésekig. Egy városhálózat maximum...

Read more

A nagy online-kalauz

„Szűts Zoltán médiakutatót, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műszaki pedagógia tanszékének docensét kérdeztük a frissen megjelent Online – Az internetes kommunikáció és média története, elmélete és jelenségei című könyve kapcsán. Hány órát tölt naponta online? Mivel a telefonom ébreszt reggel hatkor, rögtön megnézem az e-mailjeimet, bár erről, azt hiszem, le kellene szoknom. Napközben folyamatosan online vagyok, ez azonban nem azt jelenti, hogy le sem veszem a szemem a képernyőről, hanem szelektálok az érkező levelek és üzenetek között, hogy mit válaszoljak meg...

Read more

Kattintás imádkozáshoz – honlap és mobilalkalmazás segítségével együttes imádkozás a pápával

„Egy klikkeléssel személyes profilt nyitott magának Ferenc pápa egy imaportál új okostelefonos alkalmazásán, az apostoli lakosztálynak a Szent Péter-térre néző ablakában vasárnap délben. Ferenc pápa szokásos vasárnap déli beszédét mondta, amikor egy pap táblagépet nyújtott felé. Az egyházfő egy klikkeléssel megnyitotta a nevére szóló oldalt. A pápa így mutatta be a Click To Pray (klikkelés imádkozáshoz) hat nyelvű honlapot, amely letölthető okostelefonra. Ferenc pápa minden hónapban megjelöli, milyen imára kéri meg a hívőket, és az alkalmazást használók is imatémát javasolhatnak egyenesen az...

Read more

A kormányzaton belül van már okosváros munkacsoport

„Az okosvárosok magyarországi helyzetéről, fejlesztési lehetőségeiről is szó volt a Napi.hu és a Lounge Communications Smart City Forum 2018 elnevezésű konferenciáján. Az okosváros koncepció nagyon tág területet fed le, ám az biztos, hogy elsődlegesen önkormányzati feladat, az államnak leginkább a szabályozásban van fontos szerepe - jelentette ki Szigeti Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára a konferencián. Mivel az egész világ az elvárosodás felé halad - jelenleg a lakosság 50-60 százaléka lakik városokban, ez pár évtized múlva akár 70-80...

Read more

Rendkívül gyorsan elbírálják a Magyar falu program pályázatait

„A Magyar falu program keretében februártól az ősz közepéig ütemezetten megjelenő pályázatokat rendkívül gyorsan elbírálják majd, a végső beadási határidő lejárta után körülbelül hatvan napon belül kibocsátják a támogatói okiratot sikeres pályázat esetén - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán Szolnokon. Hozzátette: azt követően napok kérdése, hogy a források az önkormányzatok számlájára kerüljenek. Gyopáros Alpár, a Magyar falu fórum előtti sajtótájékoztatón elmondta: a pályázati kiírás megjelenésétől a beadási határidő lejártáig körülbelül hatvan nap telik el minden esetben. Kiemelte: ilyen gyors...

Read more

Vélemény Dániából: a jóléti állam öngyilkosságot követhet el a mesterséges intelligenciával

„A koppenhágai egyetem oktatója és egy dán agytröszt igazgatója közös cikkükben osztották meg aggodalmait a Foreign Policy hasábjain arról, hogy a szociális ellátások terén a mesterséges intelligencia (MI) döntő helyzetbe hozása alapjaiban áshatja alá nem csak a jóléti államot, de a liberális demokráciát is. Mint írják, gyakran olvasni véleményeket arról, hogy hogyan ölik meg külső ellenségek vagy belülről a populisták a liberalizmust, de arról nem, hogy a liberális demokrácia akár szándékolatlan öngyilkosságot is követhet el azzal, hogy a szociális ellátásokban hozott döntéseket...

Read more

Válogatás a hazai IKT-ipar és a közszektor digitalizációjának fontosabb 2018-as eseményei és eredményei közül

„Mozgalmas évnek bizonyult 2018 a hazai távközlési szektorban, a Telenor új tulajdonoshoz került, a UPC Magyarország eladását is bejelentették, a DIGI–Invitel fúzió viszont váratlan akadályba ütközött. Az állami szférában a hálózatfejlesztéshez kapcsolódnak a legnagyobb volumenű projektek, de a MÁV digitalizációja is folytatódik, illetve különleges projektet zár le az év végével a NISZ. TOP 5 hazai business a versenyszférában #1 Elkelt a Balabit Jelentős exittel indult az év a hazai technológiai szektorban, januárban ugyanis bejelentették, hogy eladták a Balabitot. A vételár ugyan nem...

Read more

Februártól indulnak a Magyar falu program első pályázatai

„Az egyházi, valamint az önkormányzatok által üzemeltett közösségi terek felújításra és létrehozásra lehet pályázni elsőként, februártól a Magyar falu program keretében - hangsúlyozta szombati budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár elmondta: a pályázati kiírások ütemezetten jelennek meg ebben az évben. Az önkormányzatokkal szemben nincs önerőelvárás, a finanszírozásnál pedig előnyt élveznek majd az alacsonyabb adóerő-képességű települések - tette hozzá. Kiemelte: a pályázatok a Magyar Államkincstár bonyolítja le, a nyertesek rövid időn belül hozzájuthatnak a támogatási összeghez, és a pályázatok...

Read more
Page 119 of 188 1 118 119 120 188