Skip to main content

Találat: társadalom

Közel 9 milliárd forintos program indul a digitális készségek növelésére

„Közel 9 milliárd forintos keretösszeggel indul képzési program a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében a lakosság digitális készségének erősítésére - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a projektet elindító rendezvényen. Cseresnyés Péter kiemelte: a felnőtt lakosság digitális írástudásának fejlesztését célzó program konzorciumban valósul meg, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) vezetésével, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség és az NGM együttműködésében. Hangsúlyozta, hogy egyre fontosabb lesz a dolgozók digitális készsége, mivel egy tanulmány szerint az ipari vállalatok...

Read more

Miért jó nekünk az okos város?

„MEGHÍVÓ a Magyar Urbanisztikai Társaság 50 éves évfordulója alkalmából szervezett eseménysorozat következő alkalmán megrendezésre kerülő műhelybeszélgetésre és vitára MIÉRT JÓ NEKÜNK AZ OKOS VÁROS? témakörben. Előadók: * Kőszeghy Lea – városszociológus; szakpolitikai munkatárs Habitat for Humanity Magyarország * Lados Mihály – tudományos főmunkatárs, MTA KRTK; a közgazdaság-tudomány kandidátusa * Z. Karvalics László – egyetemi docens, SZTE BTK; történész, információs társadalom kutató Moderátor: * Kocsis János Balázs – városszociológus; egyetemi docens BME, BCE; alelnök, MUT Program: A Smart City korunkban talán az egyik...

Read more

A Smart city koncepció – a Salzburg térségében folyó projektek tanulságainak tükrében

„A „Smart City” napjaink igen divatos témája, amit mi sem jelez jobban mint az a tény, hogy Google keresésünk erre a kifejezésre 9,6 millió találatot adott – ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a „Smart Village” 360000 találatot, a „smart region” pedig csak 75600-at (és ezek jó részének nincs köze az energetikához). Az is tény, hogy igen sokféle különböző megoldásra, megközelítésre gondolunk e kifejezések említésekor, amelyek számtalan olyan kérdést is felvetnek, amelyek közül néhány fontosabbat jelen írásunkban szándékozunk tisztázni: a) mire jó egy Smart...

Read more

DATABOOM Hackathon – Használd jól a közadatot! 24 órás hackathon a Kitchen Budapestben!

„A K-Monitor a Magyary Zoltán E-közigazgatástudományi Egyesület és a Kitchen Budapest szervezésében 2016. április 15-16-án kerül megrendezésre a DataBoom Hackathon, az első közadat újrahasznosítási programozói verseny! A rendezvény szakmai együttműködő partnere a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács. Fődíj: részvétel a holland soros EU-elnӧkség programsorozat részeként 2016 júniusában Amszterdamban megrendezendő TransparencyCamp Europe 2016 eseményen. A versenyre programozók, adatelemzők, designerek, illetve helyi önkormányzatban, a közigazgatásban, civil szervezetben jártas szakemberek és kutatók jelentkezését várják. ​​Digitális jelenünkben az adatok olyan használati és csereértékkel bírnak, mint a...

Read more

Tudatos felhasználókká kell tenni a fiatalokat

„A digitális írástudás fejlesztése mára szinte elengedhetetlenné vált, legfőképpen a fiatalok körében. A világ szinte minden táján, több millió fiatal csatalakozott tavaly a Kódolás Órája elnevezésű oktatási programhoz. A szervezők célja, hogy minél több diákkal ismertessék meg játékos formában a programozás alapjait. Ez a nemzetközi kezdeményezés is azt bizonyítja, hogy a digitális írástudás fejlesztése mára szinte elengedhetetlenné vált, legfőképpen a fiatalok körében. Zsigó Zsolt fizikatanár hangsúlyozta: a fiatalokat tudatos felhasználókká kell tenni. Nagyon sokan szereznek információkat az internetről, de ezek nem rendszerezettek,...

Read more

Már magyarul is olvasható az éghajlatváltozásról szóló jelentés összefoglalója

„A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az Országos Meteorológiai Szolgálat közreműködésével március 23-án, a Meteorológiai Világnapon magyar nyelven is hozzáférhetővé vált az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) Ötödik Értékelő Jelentés Szintézisének Döntéshozói Összefoglalója. Az összefoglaló tényként állapítja meg, hogy a globális felmelegedés elsődlegesen az emberi tevékenységhez köthető. Az üvegházhatású gázok fokozódó kibocsátásával megnő a visszafordíthatatlan változások valószínűsége. A Föld természeti és társadalmi környezetét egyaránt befolyásoló éghajlatváltozás az egyre szélsőségesebb időjárási események intenzitásában és gyakoriságában figyelhető meg. Magyarországon a múlt század eleje óta tapasztalt...

Read more

Deutsch: Európa egyik legambiciózusabbja a magyar digitális fejlesztési program

„Európa egyik legambiciózusabbja a magyar kormány által meghirdetett digitális fejlesztési program, amelynek sikerre vitelében meghatározó szerep jut a könyvtáraknak és közgyűjteményeknek - mondta az Internet Fiesta 2016 rendezvényén a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. Deustch Tamás kiemelte: a könyvtárosok és a közgyűjteményi dolgozók közvetlen kapcsolatban állnak azokkal, akik még nem ismerték vagy ismerhették fel a digitális korszakban rejlő lehetőségeket. "Az a határozott véleményem, hogy önök a digitális jólét nagykövetei, akik képesek lefordítani, képesek világos, érthető nyelven elmagyarázni a polgároknak, hogy miért...

Read more

A városfejlesztés új útjai – Okos Városok Konferencia

„Az infokommunikáció az elmúlt években alapjaiban formálta újra gondolkodásunkat a minket körülvevő tárgyakról, környezetünkről és a településünkről. A korábban sokszor vizionált „okos város” fogalma mára belátható közelségbe került, léteznek elérhető árú, hatékony megoldások, információrendszerek, amelyek kényelmesebbé, eredményesebbé, költséghatékonnyá tehetik mindennapjainkat, és rendelkezésre állnak ennek megvalósítását támogató források. Az Informatika a Társadalomért Egyesület időszerűnek látja, hogy egy egésznapos konferencia keretében bemutassa, hogy okos város fejlesztéseket tekintve melyek a kormányzat központi szakmai iránymutatásai és finanszírozási lehetőségei, melyek az elérhető hazai és nemzetközi megoldások, és...

Read more

Megjelent London Adatstratégiája

„London a világ vezető adatpiaca szeretne lenni. Ennek keretében megjelentette a Városi Adatstratégiáját. Három területre helyezik a hangsúlyt: az adatok központi szerepet fognak játszanak a városvezetésben; biztosítani kell az értékes adatok megfelelő kínálatát; nagyobb tudatosságot kell teremteni és nagyobb megértést az adatvezérelt innováció iránt. Az adatokat a város infrastruktúrájának részeként fogják kezelni. A stratégia része lesz a városvezetés tevékenységének, így például építene majd rá az intelligens várossal kapcsolatos tervekben is. De az látható, hogy egyedül nem lesznek képesek megvalósítani, ezért arra törekednek,...

Read more

Kísérletileg hátizsákos galambok mérik a londoni légszennyezettséget

„Érzékelőkkel felszerelt versenygalambokat küldtek ki Londonban, hogy azok mérjék az egyes területek légszennyezettségét. A lakosok Twitteren kérdezhetik meg, hogy a lakóhelyükön mi a helyzet. Aprócska hátizsákot viselő versenygalambok segítik feltérképezni London területeinek légszennyezettségét. A szárnyasok csomagjában a GPS mellett olyan érzékelőket bújtattak el, amelyek mérik a nitrogén-oxidot, a különféle illékony vegyületeket és az ózonszintet. Egyszerre tíz madarat engedtek ki repülni, amelyek London különböző területein mérik az értékeket. A gyűjtött adatokat a Pigeon Air Patrol weboldalon lehet megnézni egy élő térképen. A londoni...

Read more
Page 135 of 175 1 134 135 136 175